Korrektúralovagok
Menesztené a patinás ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjét a kisebbségi tulajdonos Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. A helyi médiaháború kimenetele függ az ukrán és a magyar pártpolitikai csatározásoktól, miközben a botrányt rendőrségi nyomozás színesíti.
"Másnapos napilapnak" titulálja a HVG-nek nyilatkozva a főszerkesztő Kőszeghy Elemér a Kárpáti Igaz Szót, lévén az Ungváron szerkesztett hírlap a kilencvenes évektől pénzhiány okán csak hetente háromszor jelenik meg. Mégis a "legek újságjának" tartja lapját, amely noha megyei terjesztésűként jegyezték be, valójában az ukrajnai magyar nyelvű sajtótermékek közül egyedüliként országosan jelenik meg, s 85 évével a legrégibb alapítású hírlap a régióban.
A patinás múlt ellenére most botrányoktól hangos a szerkesztőség háza tája: a kisebbségi tulajdonos Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a tavasszal rávette a többségi gazda megyei közigazgatás vezetését, közösen mentsék fel Kőszeghyt. Az áprilisi döntést az újságírók "félsztrájkja" - néhány szám erejéig fele terjedelmű újságot állítottak elő - követte, miközben most úgy tűnik, egyelőre minden maradt a régiben. Ez azonban csak a látszat: Kovács Miklós KMKSZ-elnök a HVG-nek kifejtette, a párt ragaszkodik a főszerkesztőváltáshoz.
A fő ok nyilvánvalónak tűnik: Kőszeghy a KMKSZ ellenlábasának, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) az alelnöke. A két szervezet viaskodása évtizedes múltú (HVG, 1998. december 5.), s aligha független attól, ki is diszponáljon az anyaországból érkező - a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közlése szerint 2002-2005 között például összesen 1,75 milliárd forintnyi - pénzügyi támogatások szétosztása felett. Most elvileg az UMDSZ-nek áll a zászló, legalábbis minden jel szerint ezen szervezethez húz a nagyobbik magyar kormányzópárt MSZP, miközben Gajdos István UMDSZ-elnök a kijevi parlament egyetlen magyar képviselője, így az ő lobbiereje sem elhanyagolható. A Fidesz-MPSZ-szel jó viszonyt ápoló KMKSZ kontra UMDSZ viaskodás során a felek időről időre övön aluli ütéseket is mérnek egymásra. Gajdos például máig vitatott választási procedúra során, bírósági ítélet alapján nyerte el beregszászi mandátumát Kovács ellenében, majd az UMDSZ-befolyás alatt álló helyi önkormányzat követett el mindent, hogy ellehetetlenítse a KMKSZ-alapítású II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát (HVG, 2004. július 24.).
Kriminális mellékszálat sem nélkülöz a Kárpáti Igaz Szó körüli vita. Történt ugyanis, hogy a téli ukrajnai elnökválasztáson a narancssárga forradalmat vezető, végül győzedelmeskedő Viktor Juscsenko mellett Beregszászon és környékén kampányfőnökösködő Kovács a 75-ös választási körzetben osztogatott ismeretlen eredetű, magyar nyelvű szórólapok miatt feljelentést tett. A kis plakátokon egyebek mellett ez állt: "Amióta amerikai segédlettel szétverték Jugoszláviát, mindennap verik a magyarokat a Vajdaságban. Ugye, te nem akarod, hogy Ukrajnában is ez legyen?" "Kárpátalját Lemberg megyéhez akarják csatolni - áruló, aki Juscsenkóra szavaz!" A szórólapok ügyét - választási csalás és nemzetiségellenes uszítás miatt - jelenleg az ukrán rendőrség és ügyészség vizsgálja, s a feljelentőhöz eljutott hírek szerint a nyomozás szálai éppenséggel a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége felé vezetnek, amit persze a lapnál a leghatározottabban cáfoltak a HVG-nek.
A KMKSZ újsütetű laptulajdonosi felbuzdulását mindenesetre alighanem befolyásolja, hogy végül támogatottjuk nyerte az elnökválasztást. Korábban ugyanis a párt - mint Balla D. Károly ungvári írónak a budapesti Mozgó Világban közölt írásából kiderül - sem tulajdonosi jogaival nem élt, sem kötelességét nem gyakorolta. Az igazsághoz tartozik, hogy a mindössze 100 hrivnya (mintegy 4 ezer forint) alaptőkéjű kiadó cégben többséget élvező megyei közigazgatás és tanács mellett birtokolt 24 százalékos tulajdoni aránya szerény befolyást enged a KMKSZ-nek. A szövetség passzívnak mutatkozott akkor is, amikor a 2002-es ukrán parlamenti választások idején az újság teljes mellszélességgel az Ukrajnában egyébként alvilági kapcsolatokkal is hírbe hozott Gajdos mellett korteskedett. Sokak szerint a húsz éve a lapnál dolgozó, akkoriban főszerkesztő-helyettes, "civilben" Gajdos-tanácsadó Kőszeghy ennek köszönhetően nyerhette el tisztségét 2003-ban. (Most a leváltása mellett kardoskodók egyebek mellett úgy érvelnek, már a kinevezése is jogszerűtlen volt, mivel ezt a tulajdonosok alapszabály-ellenesen nem közös tanácskozáson, hanem külön-külön hagyták jóvá). Bírálói utólag is a magyar újság szemére vetik, hogy a botrányokkal terhes 2004. végi kijevi elnökválasztási kampányban pártoskodtak, méghozzá a végül vesztesnek nyilvánított Viktor Janukovics akkori kormányfő mellett. Kőszeghy viszont - aki saját szerepével kapcsolatban megjegyzi, a kampányidőszakban Kanadában tartózkodott - emlékeztet rá: a Kárpáti Igaz Szó többsége a megye tulajdona, s "a kutya nem moroghat a gazdájára". Eközben azt is hangsúlyozta: Janukovicsnak számos, a magyar kisebbségnek kedvező választási ígérete volt.
A vesztes jelölttől való elszakadás mindenesetre rugalmas volt. Ez az újság "archív" és legutóbbi számainak összevetéséből is kitetszik, s meglehet, Kőszeghy ennek is köszönheti, hogy a többségi tulajdonos egyelőre nem siet érvényt szerezni az áprilisi főszerkesztő-menesztő határozatnak. Valamit sejthetnek a KMKSZ-ben is, Kovács elnök - aki kitart a menesztés terve mellett - például úgy jellemezte a helyzetet a HVG-nek, hogy a jelenlegi ukrán hatalomnak szüksége volt a szervezet támogatására a kampányidőszakban, most viszont már kevésbé.
A nehezen követhető háttéralkuk látványos példája, hogy a parlamentbe még szociáldemokrata színekben bejutott, a korteshadjárat idején Janukovicsék mellett színt valló Gajdos idén januárban átült a Juscsenko-párti szocialisták frakciójába. Ahogyan az sem teljesen egyértelmű, hová húz az anyaországi hatalom: bár informálisan a MEH-ben is elismerik, hogy mostanság inkább az UMDSZ-hez kötődő pályázatok járnak szerencsével, tény az is, hogy a legtöbb pénzt - 2002-2005 között 1,5 milliárd forintot - oktatás címén fizették ki magyar állami forrásokból, s az összeg nagy része a KMKSZ-közeli beregszászi főiskola támogatása volt.
A Kárpáti Igaz Szó feletti uralom ugyanakkor koránt sem formális jelentőségű, hiszen a régió egyetlen magyar nyelvű "majdnem napilapjáról", a mintegy 150 ezres kárpátaljai magyarságra vélhetően a legnagyobb befolyást gyakorló újságról van szó. A viszonylag új keletű konkurens sajtótermékek ráadásul mind hetilapok (lásd táblázatunkat). Továbbra sincs viszont könnyű helyzetben, aki pártoktól független magyar nyelvű sajtóból kíván tájékozódni Kárpátalján. Néhány hónapja immár az UMDSZ-nek is van saját hetilapja, a KMKSZ pedig még az Orbán-kormány idején több tízmillió forintot kapott a beregszászi szerkesztésű Kárpátalja létrehozására. Utóbbi lapban látványosan felülreprezentáltak a KMKSZ hírei, s az újság a múlt hét végére például Turul-2005 ünnepségre hívta olvasóit, jelezve, hogy ott beszédet mond Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-MPSZ új alelnöke is. Az Illyés Közalapítványból jelenleg is támogatott hetilapot kiadó kft ügyvezetője Sepella Erzsébet, Brenzovics László KMKSZ-alelnök felesége. Utóbbi volt az, aki tavasszal a legnagyobb aktivitást mutatta Kőszeghy eltávolítására.
RÁDI ANTÓNIA / UNGVÁR