2005. január. 19. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. január. 19. 17:55 Társadalom

Politikusok népszerűsége 2005. januárban

Politikusok népszerűsége 2005. januárban (fekete számokkal a népszerűség, alatta zárójelben annak változása az októberihez képest; a politikusok ismertségét, illetve annak változását októberről januárra az oszlopok alján látható számok mutatják). A népszerűséget a kutatók azzal a kérdéssel mérték, hogy a válaszadó "a következő években szívesen látná-e fontos politikai szerepben" az adott politikust. A népszerűség változása Herényi Károly, Hiller István, Juhász Ferenc, Lamperth Mónika, Magyar Bálint és Pető Iván esetében szignifikáns, vagyis nagy valószínűséggel nem a statisztikai mintavétel hibalehetőségeiből származik.

A felméréseket havonta - a legutóbbit 2005. január 7-e és 11-e között - készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország közel 100 településén mindig más és más véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.