2008. november. 05. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. november. 05. 16:41 Szellem

Másért vonulások

A modern kori tüntetések 1848-ban kezdődtek Buda-Pesten.

A modern kori tüntetések 1848-ban kezdődtek Buda-Pesten. A sokat emlegetett március 15-ei megmozduláson túl (mely este egyes gyertyával ki nem világított ablakok betörésével is együtt járt) 22-én, illetve 28-31-e között naponta voltak ilyenek a Nemzeti Múzeum előtt. A 15-einél nagyobb létszámú demonstrációk célja a pozsonyi törvénykezési munka siettetése volt. De az évben zajlott az első jelentősebb munkásmegmozdulás is: április 17-én a céhlegények a céhek felszámolását követelték a Nemzeti Múzeum előtt.

A forradalom leverését követően 1860-ban élénkült meg a főváros, áprilisban például a gróf Széchenyi István Belvárosi templomban tartott gyászmiséjére érkező 80 ezer ember tette a kegyeleti aktust Bécs-ellenes politikai megmozdulássá. Az első jelentősebb szociáldemokrata (marxista) munkástüntetésre 1869. augusztus 22-én került sor: a mai Köztársaság téri Gázgyár előtt a mintegy ezer résztvevő ünnepélyesen esküt tett a vörös zászlóra, és a választójog mellett Magyarország függetlenségét is követelték. Az első nemzetközi szervezésű - az Internacionálé felhívására rendezett - szolidaritási akció a hatósági tilalom ellenére megtartott 1871. június 11-ei gyásztüntetés volt. A párizsi kommün áldozatainak emlékére gyászfátyolos kalappal felvonuló munkások a Városligetben már az új forradalmat éltették. A következő napokban sok résztvevőt letartóztattak, közülük egy egyetemi hallgatót másfél évi börtönre ítéltek. A május elsejei, a Ligetből induló felvonulások azonban csak 19 évvel később kezdődtek.

A dualizmus korában gyakoriak voltak a nacionalista tüntetések is. 1889. január 29-én például nagy tömeg özönlötte el a képviselőház Sándor utcai épületének (ma: Bródy Sándor utca, Olasz Intézet) környékét az "új véderő" törvényjavaslat hírére, amely az önkéntesek tiszti vizsgáját németnyelv-tudáshoz kötötte; a miniszterelnök csak lovas rendőri kísérettel, kerülő úton juthatott haza. 1894. január 16-án az állam és az egyház szétválasztását, a polgári anyakönyvezést célzó törvénytervezet miatti tiltakozás nyomán került sor az első "jobboldali", katolikus kormányellenes nagygyűlésre, melyre március 4-én egy jóval nagyobb, 120 ezres liberális (kormánypárti) tömeg válaszolt a Sándor utca környékén.

1905-től 1912-ig tartott a választójogi tömegtüntetések korszaka. Ennek nevezetes nyitánya volt az 1905. szeptember 15-ei "vörös péntek", amikor a szocialisták vezetői százezer fős "küldöttség" élén petíciót vittek az immáron Duna-parti képviselőházhoz, hogy bátorítsák és ösztökéljék a nekik választójogot ígérő kormányt. 27-én véres utcai harcban ütköztek meg, de nem a rendőrökkel, hanem a kormányt illegitimnek tartó ellenzéki hazafias, függetlenségi koalíció híveivel. 1907. szeptember 8-án a Stefánia út 31-33. alatti üres telken megtartották az első szabadtéri feminista gyűlést a női választójogért. A korszak legtöbb áldozatot követelő megmozdulása 1912. május 23-án volt ("vérvörös csütörtök"). A választójogi reformot ellenző Tisza István házelnökké választásának hírére százezres tiltakozó tömeg akart a Parlamenthez vonulni, ám a rendőrök útjukat állták. Miközben Tisza zavartalanul folytatta a képviselőházi tárgyalást, a felvonulók villamosokat döntöttek föl, barikádokat emeltek - hat halott, 180 sebesült, háromszáz letartóztatás volt a mérleg.

Az 1920-as évekre a trianoni békediktátumot elítélő megmozdulások sora nyomta rá a bélyegét, a világválság éveiben pedig, amikor magasra szökött a munkanélküliek száma, ismét megszaporodtak a nemegyszer kirakatok beverésével kísért baloldali tüntetések. Az egész korszak legnagyobb megmozdulása a szociáldemokrata Garami Ernő vezetésével szervezett 1930. szeptember 1-jei, nem engedélyezett tüntetés volt. Már a hatósági előkészületek is impozánsak voltak: mintegy 5 ezer katona és 3500 rendőr szállta meg a főváros fontos pontjait, s csendőrök érkeztek a Pest környéki falvakba is. A "Munkát, kenyeret!" követelő, összesen másfél százezresre becsült tömeg délelőtt 11 órára szinte elárasztotta a Nagykörutat, és az Andrássy úton keresztül igyekezett a Liget felé. Ott a tüntetők kövekkel, ólomdarabokkal támadtak, és rendőröket rángattak le a lovukról. A királyszobrok lábánál elrendelt sortűzben meghalt egy fővárosi építkezésen napszámosként dolgozó galgahévízi paraszt, és tizenhárman megsebesültek. A tüntetők között volt József Attila, akit ez ihletett a Tömeg című vers megírására.

1932-ben kezdődtek a jelentősebb nemzetiszocialista tüntetések. 1938 novemberében napokon keresztül tüntettek a Parlament előtt a házelnök lemondását követelve, majd 24-én feldúlták a Bethlen Istvánhoz közeli 8 Órai Újság kiadóhivatalát. A rendőrség csak akkor lépett akcióba, amikor december 1-jén a gumi- és vasbotokkal, bokszerekkel felfegyverkezett, a hungarista államot éltető nyilas tömeg a Várba akart nyomulni, és nekiesett a rendőröknek, kirakatoknak és autóknak. Félszáz sebesült maradt utánuk, az egész akcióért pedig 46 embert tartóztattak le.

A háború idején a legjelentősebb tüntetés az 1942. március 15-ei többezres gyűlés volt a Petőfi-szobornál, melyet a Magyar Történelmi Emlékbizottság (MTE) szervezett. A transzparenseken "Vesszen Hitler!", "Hozzátok haza fiainkat a Szovjetunióból!", "Szabad, független, demokratikus Magyarországot!" feliratok voltak olvashatóak. Mások mellett a kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endre, a parasztpárti Kovács Imre, az értelmiség nevében pedig Bernáth Aurél festőművész koszorúzott. "A rendezett, néma tömeg lassan vonult el Petőfi előtt tisztelegve a Kossuth térre - emlékezett vissza a kommunista ellenállásban részt vevő Gobbi Hilda színésznő. - Itt már zúgtak a jelszavak. (...) A rendőrök hirtelen kirántották kardjukat, a tömeg közé rontottak kardlapozva. Rohantunk, ki merre látott." A végeredmény: kilencven fő letartóztatása és az MTE betiltása.