Megsemmisítő kritikát írt 1981-ben David Irving frissen megjelent könyvéről az öt évvel korábbi munkája óta 1956 szakértőjének számító Bill Lomax. A nottinghami egyetem tanára a párizsi Irodalmi Újságban megjelent írásának már a címében is botcsinálta történésznek titulálta Irvinget. Lomaxot, persze, korántsem az zavarta, hogy az 1956-ról szóló, Felkelés című "történelemhamisító" mű szerzőjének nem volt szakirányú diplomája, hanem az, hogy újszerűnek mondott megállapításai rendre fantazmagóriáknak bizonyultak. Akkor is, ha valaki netán eltekintene a "politikai szennyirat" alaptételétől, miszerint 1956 őszének "legfőbb mozgatórugója az antiszemitizmus volt". Lomax citátumok sorával bizonyította Irving járatlanságát és súlyos ismerethiányát, kezdve attól, hogy a Felkelés szerzője elfelejtett a térképre nézni, így lett Szolnok szovjet határ menti falu, Rákospalota pedig Angyalföld része. Ám a legtöbbet az a szerző által hangsúlyosan kezelt momentum árulta el Irving kelet-európai történeti ismereteiről és forráskezeléséről, miszerint a felkelés napjaiban az orosz katonák - "akik azt hitték, hogy a német fővárosban vannak" - minduntalan azt kérdezgették volna a budapestiektől, "merre van a Fal". Az orosz katonák tehát - adta meg Lomax a kegyelemdöfést - Irving állításával szemben nem tudatlanságukról, hanem csodálatos politikai előrelátásukról tettek tanúbizonyságot, hiszen azt a monstrumot keresték Budapesten, amely csak öt évvel később épült fel Berlinben...

A recenzens figyelmét az sem kerülte el, hogy "az önmagát kellő szerénységgel »enyhe fasisztának« nevező Irving" személyében az 1970-es években először kapott lehetőséget Budapesten egy nyugati szerző 1956 kutatására. S Lomaxnak az is feltűnt, hogy a botcsinálta történész magyarországi tanácsadója nem más volt, mint "a politikai rendőrség vizsgálati osztályának egykori vezetője", Hollós Ervin. Akinek könyvbéli adatait Irving fenntartás nélkül fogadta el, mondván: "nincs ok megbízhatóságukat kétségbe vonni". A kritika arra is több példát hozott, miként szüremkedtek át a Felkelés oldalaira a kádári történetírásnak a bűnös - következésképp: jogosan halálra ítélt - Nagy Imrével kapcsolatos megállapításai.

A David Irving és Hollós Ervin munkái közötti szellemi rokonságot ez idáig legrészletesebben Mink András mutatta ki az ezredfordulón a Beszélőben megjelent tanulmányában. A David Irving kalandja 1956-tal című elemzés végkövetkeztetése szerint: "Mindkét ábrázolás azt állítja, hogy a lincselések - »a kommunisták és más haladó emberek elleni hajtóvadászat« Kádáréknál, a »zsidó-kommunisták elleni pogrom« Irvingnél - nem tragikus, ámde marginális esetek voltak", ellenkezőleg: "1956 valódi lényege bennük fejeződött ki". Ungváry Krisztián történész pedig a politikai rendőrség magyarországi működését feltáró ez évi kötetében a sors fintorának nevezte, hogy az antiszemita Irving "kiváló segítőtársra" lelt a rendszerváltás után harcos antifasisztaként fellépő, a nyilvánosság előtt azonban múltjával, egyebek mellett a volt csendőrök elleni 1958-as koncepciós ügyek levezénylésével (HVG, 2006. március 25.) soha el nem számoló Hollósban.