A hivatalukról lemondott pápákkal van már némi tapasztalata az egyháznak. A legenda szerint 97-ben elsőként I. Kelemen pápa mondott le Szent Péter trónjáról, méghozzá azért, mert száműzetése miatt nem tudta ellátni Róma püspökének feladatait. Egy évezreddel később, 1045-ben egy botrányos magánéletű ifjú lefizette a pápaválasztókat, és így lett belőle IX. Benedek pápa - először 1032. október 21-én. Igen ám, csakhogy 1044-ben - nem utolsósorban épp erkölcstelen életmódja miatt - elűzték Rómából. 1045-ben azonban újfent őt választották pápának, ám alig néhány hét múlva - nem kevés készpénz ellenében - átengedte a szent hivatalt keresztapjának, a későbbi VI. Gergelynek, ehhez pedig le kellett mondania a trónról.

1294-ben V. Celesztin néven ült Szent Péter trónjára Pietro del Morrone, az ájtatos remete. Jó választásnak tűnt a 81 éves szerzetes, legalábbis ahhoz képest elég jónak, hogy előtte a bíborosoknak 27 hónapon át nem sikerült megegyezniük. Napokon át győzködték, míg a szent életű pap végül kötélnek állt. A legenda szerint pápaként egyik első tette az volt, hogy lakhelyül felhúzott egy apró fakalyibát a pápai palota kihallgatási termében. Öt hónap után aztán végképp elege lett a pápai vircsaftból, ezért - rossz egészségi állapotára és a tudományokban való járatlanságára hivatkozva - lemondott. Mindazonáltal nem térhetett vissza korábbi remetesége helyére, mivel a VIII. Bonifácként megválasztott Kajetán bíboros - attól tartva, hogy Celesztin pártot üt ellene - másfél évig, haláláig házi őrizetben tartotta.

Feltételes lemondásra is akadt már példa a pápaság történetében. Egyes történészek szerint 1804-ben, mielőtt útra kelt megkoronázni Napóleont, VII. Pius aláírta lemondólevelét, amely fogságba esésekor lépett volna érvénybe. Az óvatosság akkor fölöslegesnek bizonyult, több évvel később viszont, amikor Napóleon tényleg elfogatta, nem jegyezték fel, hogy kész lett volna lemondani.