HVG: A közeljövőben megjelenő, Az élő pénz című könyvében azt állítja, a pénz nem csupán csereeszköz, netán boldogságot és boldogtalanságot egyaránt okozó szükséges rossz, hanem a génekhez hasonlóan "tulajdonságokat kódoló" alapegység, amely az evolúció törvényei szerint működik. Nem gondolja, hogy ezzel az alapvetéssel ingoványos területre tévedt?

M. L.: Szakmai körökben vegyes fogadtatásra számítok, valószínűleg berzenkedést is fog kiváltani a dolog. De én nem akadémiai székfoglalót, hanem tudományos esszét írtam, amelyben eljátszom azzal a gondolattal, hogy a működő tőke - tehát nem a fémkorongok, bankók, netán banki folyószámlák formájában létező költőpénz - bizonyos körülmények között a biológiai törzsfejlődés logikája szerint működő kváziéletet generál. Méghozzá úgy, hogy különböző üzleti, gazdasági tulajdonságokat hordozó alapegységként önálló "élőlények", azaz vállalatok létrejöttét segíti. Ezek akkor sikeresek, vagyis életképesek, ha nyereségesen működnek. Ezt a működést pedig a tulajdonságaik - például munkaszervezésük, menedzsmentjük vagy épp tőkevonzó erejük - határozzák meg. Ezek az attribútumok ugyanakkor forintosíthatóak, lehet róluk tudni, mekkora tőkebefektetést igényel a létrehozásuk. E logika alapján egy-egy ilyen tulajdonság és a hozzá tartozó tőke képez egy egységet, aminek én a món nevet adtam. A vállalatok mónjai pedig hasonlóképpen viselkednek, mint az emberi gének: reprodukálódnak, öröklődnek, mutálódnak és gazdasági életet generálnak.

HVG: Azzal az alapvető különbséggel, hogy a pénz nem a természetes evolúció terméke, hanem mesterséges emberi találmány...

M. L.: Valóban, ám én azt állítom, hogy a tőke a piacgazdaság hajnalán, a vázolt körülmények között önálló életre kelt. Arról nem is beszélve, hogy eddig a földi élet keletkezésének a pillanatát sem tudta senki tetten érni. A tyúk és a tojás problematikája a mónok esetében is fennáll. És hangsúlyozom, csupán egy lehetséges modellről van szó.

HVG: Amivel viszont mintegy ráhúzta a közgazdaságtanra Richard Dawkins brit zoológiaprofesszor sokat vitatott, a kultúra kialakulását és fejlődését magyarázó - szintén a génekkel párhuzamot vonó - mémelméletét, amely szerint mindenkiben sok tízezer kulturálisinformáció-csomag igyekszik másolni és örökíteni önmagát, és hogy a civilizáció nem más, mint e kulturális DNS-nek is mondható, mémnek nevezett egységek harca a túlélésért, az emberi gondolkodás pedig csak eszköz az önző mémek kezében.

M. L.: Úgy vélem, a gazdasági folyamatokat árnyaltabban lehet leírni evolúciós hasonlatokkal, mint tisztán matematikai modellekkel. Kétségtelen, hogy Dawkins is hasonlóan járt el a kultúra esetében. Egy cég sikerében a dolgozók hangulata ugyanis éppúgy szerepet játszik, mint az éves üzleti terv. Hasonlóan, mint egy élőlény esetében élőhelyének napi csapadékmennyisége vagy a természetes ellenségeinek aktuális száma. Ezeket a bizonytalan hatásokat pedig szinte lehetetlen egységes matematikai képletben kifejezni, ezért a természettudományok a természetet darwini alapokon képesek magyarázni a legsokoldalúbban. A különböző változatok létrejöttének lehetősége hajtja a "fejlődést", a kiválasztódás jelensége pedig afféle szűrőként, gátként funkcionál. Úgy tűnik, a gazdaságban is így működnek a dolgok.

HVG: Akkor valami hasonlót állít, mint Steve Jones brit genetikus, aki szerint a természeti környezet helyett ma már sokkal inkább a civilizációs hatások szelektálnak. Ez némileg olyan, mintha azt mondanánk, hogy a gazdagok értelemszerűen nagyobb túlélési esélyei miatt a pénzemberek, iparmágnások és milliárdosok génjei öröklődhetnek a leghatékonyabban.

M. L.: A genetikai evolúció ennél azért sokkal lassabb folyamat. Ugyanakkor tény, hogy a biológiai emberré válásunk jó százezer évvel ezelőtt befejeződött, miközben bizonyos genetikailag kódolt tulajdonságaink továbbra is folyamatosan változnak. Ilyenek lehetnek az üzleti életben létfontosságúnak mondható alkalmazkodási, döntési képességek is. Szóval az anyagi erőforrásokért folytatott évezredes küzdelem minden bizonnyal hagyott nyomott a géntérképünkön. Más kérdés, hogy ez legfeljebb sejtés, mivel az efféle összefüggéseket tudomásom szerint még senki sem vizsgálta.

HVG: Ön ugyanakkor a pénz önálló, az emberrel párhuzamos törzsfejlődését is feltételezi. Netán a pénzesládikától a bankkártyáig tartó fejlődési vonalra gondol?

M. L.: Tény, hogy a fizetőeszközként használt pénz is egyre absztraktabb formákat öltött az idők során. A különböző csereeszközöket felváltó föníciai találmányból mára számítógépek generálta információcsomagok lettek, gondoljunk csak például az internetes bankolásra vagy a mobiltelefonos parkolódíj-fizetésre. Az ember és a szerintem önálló életre kelt pénz közösen fejlődik: az ember biológiai, de mindenekelőtt kulturális változásai hatással vannak a gazdasági folyamatokra, és viszont. A biológiában ezt nevezik koevolúciónak.

HVG: Értsük ezt úgy, hogy a piacgazdaság nem tudatos emberi kreáció, hanem egy sajátos, darwini értelemben vett evolúció szüleménye?

M. L.: Igen, és ennek eredményeképp a mai ember már nemcsak a gének és a gondolatok, pontosabban a mémek evolúciójának a terméke, hanem az élő pénzé, pontosabban a mónoké is. Így alakulhat ki lassan a homo sapiensből, a gondolkodó emberből a homo informaticus. Az már más kérdés, hogy tudatos lényekként, a szabályszerűségek felismerésével egyes folyamatokat lassíthatunk vagy gyorsíthatunk is.

VAJNA TAMÁS