Skype-ellenesség Oroszországban
A Skype és egyéb internetes telefonszolgáltatások oroszországi betiltását, vagy legalábbis szigorú törvényi szabályozását – és korlátozását – javasolta a napokban az oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetsége.
A befolyásos lobbicsoport és néhány parlamenti képviselő már el is kezdett megszövegezni egy törvényjavaslatot, amely várhatóan ősszel kerül a duma bizottságai elé. A Skype többeknek is szúrja a szemét Moszkvában. A konkurens – vezetékes és mobilos – szolgáltatók attól tartanak, hogy az egyre népszerűbbé váló internetes telefonálás miatt visszaesik a forgalmuk (és a nyereségük), míg a politikusokat azért is zavarják a világhálós beszélgetések, mert azokat egyelőre lehetetlen lehallgatni. A korlátozás egyik kezdeményezője, a Megafon mobilszolgáltató a múlt héten indította be saját Skype-ját. A Multifon nevű internetalapú telefonszolgáltatás segítségével a cég kuncsaftjai fillérekért hívhatják egymást, függetlenül attól, hogy a világ melyik pontján tartózkodnak. Az internetes telefonálást ilyen vagy olyan okokból már jó néhány országban tiltják, illetve korlátozzák, többek között Kolumbiában, Kuvaitban, Új-Zélandon, Pakisztánban és Dél-Afrikában. A Skype-felhasználók tavaly világszerte összesen 33 milliárd percet (az összes telefonbeszélgetés 8 százalékát) beszélgettek egymással.