Magyar ötlet oroszul
Magyar innováció alapján épülhet ki közösségi internetes ügyintézési helyek hálózata Oroszországban.
Magyar innováció alapján épülhet ki közösségi internetes ügyintézési helyek hálózata Oroszországban. Legalábbis ezt remélik annak a konferenciának a magyar résztvevői, amelyet a múlt héten tartottak Moszkvában az orosz Információs Társadalom Fejlesztési Intézet (IRIO) szervezésében. Palánkai Tibor akadémikus a tanácskozáson bemutatta a - nevével láthatólag nem könnyű piaci sikerekre törő - többcélú szektorközi rendszert (TSR), amelynek révén a már működő teleházakénál szélesebb körű, Oroszországban sok helyen korábban elérhetetlen szolgáltatásokat visznek el helyi közösségekhez. Lehet itt akár személyi igazolványt csináltatni, gyógyszert rendelni, hitelfelvételt előkészíteni és más banki, postai vagy kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe venni. A szolgáltatóhelyeket kisvállalkozók üzemeltetik. Mint Gáspár András, a modellt kidolgozó rendszerszervező a HVG-nek elmondta: a cél hasonló, mint Magyarországon, hogy az Európai Unió javaslatainak megfelelően a helyi közösségeknek, átlag 2500 embernek alakítsanak ki ilyen pontokat. Ezekkel visszahozhatnak megszűnő szolgáltatásokat - például a kis postákat -, vagy bevezethetnek addig el nem érhető lehetőségeket. A TSR Magyarországon mégsem üzemel, Moszkva környékén viszont - egyelőre kísérleti jelleggel - 10-15 helyen már működik, és az IRIO segítségével folyik az oroszországi program továbbfejlesztése.