2008. március. 12. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. március. 12. 16:20 Prizma

Darwin-vita

Éles vita kezd kibontakozni az evolúció hívei és kétségbevonói között.

Éles vita kezd kibontakozni az evolúció hívei és kétségbevonói között. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azzal vívta ki a teológusok és lelkészek mellett fizikusokból, vegyészekből és csillagászokból álló Értelmes Tervezettség Mozgalom (Értem) haragját, hogy a napokban állásfoglalást adott ki "a darwini evolúciós elmélet védelmében". Ebben az értelmes tervezettséget "dogmán és feltételezéseken alapuló" elméletnek, "tudományon kívüli" elképzelésnek minősíti. Válaszában az Értem egy nemzetközi petícióra is hivatkozik, amelyben több száz doktori fokozatú tudós az evolúciós elmélet szerintük gyenge pontjaira mutat rá. Az evolúciórelativizáló riposzt szerint igenis tudományos kérdésekről van szó, ezért az MTA nem dönthetne hatalmi szóval. Az Értem különösen azt fájlalja, hogy az Akadémia összemossa a vallási alapon nyugvó kreacionizmust a sokféle világnézetű gondolkodó által vallott értelmes tervezettséggel. Jeszenszky Ferenc, az Értem fizikus tagja, korábban az MTA Kutatásszervezési Intézetének főosztályvezetője a HVG-nek úgy nyilatkozott: őt korántsem a vallásos hit, hanem tudományos megfontolások tették az értelmes tervezettség hívévé, mert óriási lyukakat lát az evolúciós elméletben. A két tábor közötti párbeszédet persze megnehezíti, hogy az MTA - 67 ország akadémiájának ez ügyben közzétett állásfoglalásaihoz hasonlóan - eleve kizártnak tartja a természetfölötti beavatkozást a világ rendjébe.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.