2007. június. 27. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. június. 27. 18:46 Prizma

Medvetánc: vége?

Menhelyre került az utolsó három táncoló medve - legalábbis a hivatalosan nyilvántartottak közül - Bulgáriában, és így...

Menhelyre került az utolsó három táncoló medve - legalábbis a hivatalosan nyilvántartottak közül - Bulgáriában, és így az egész Európai Unióban. A közösség szabályai ugyanis tiltják ezt az állatkínzással járó attrakciót. A most nyugalmazott négylábúak a nemzedékeken át medvetáncoltatásból élő Sztanev család több mint húsz tagjának megélhetéséről gondoskodtak - nagy szenvedés árán. Nemcsak az okozott kínokat nekik, hogy az érzékeny orrukba fűzött karika rángatásával irányították őket, hanem már az idomításuk is. Amir Khalil, a medvementésre ausztriai székhellyel létrehozott Négy Mancs Alapítvány állatorvosa szerint az állatokat zeneszó közben tüzes vasra állították, hogy kapkodják a lábukat, így szoktatva őket arra, hogy később ugyanarra a zenére mindig táncoljanak. 25 egykori táncos medve most a dél-bulgáriai Rila-hegységben, egy 12 hektáros parkban él, amelyet a Négy Mancs Alapítvány és a filmsztárból állatvédelmi aktivistává lett Brigitte Bardot hozott létre. A volt tulajdonosok segélyt kaptak traktor vagy juhnyáj vásárlásához.

A következő feladat a szerbiai medvetáncoltatás felszámolása. Dél-Ázsiában egyelőre kevésbé eredményesen küzdenek a medvetáncoltatás ellen. Indiában - ahol papíron 1972 óta már tilos befogni a medvéket - a minap egy nemzetközi állatvédő szervezet kezdeményezésére tiltakozó plakátok jelentek meg. Pakisztánban tévéreklámmal próbálkoztak, ám a hirdetést, amelyen egy megégetett, az orrába fűzött karikánál fogva kikötött, üvöltő ember szerepel, kitiltották az állami tévé műsorából, mert túlságosan sokkolónak találták.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.