"Szerintem sok mindenért a gének a felelősek. Például állandóan a tájakat keresgélem, ami biztosan onnan van, hogy nagyapám uradalmi vadászként folyton az erdőt járta. Negyvenévesen meg elkezdtem fuvolázni, talán mert anyai ágon sok volt a zenész a famíliában" - elemzi magát a járásbírósági elnökhelyettes papa filmessé lett, 46 esztendős fia. Aki, mint emlékszik, húszéves koráig szinte ki sem mozdul Kecskemétről. Előbb verselgetett, "de egy reggel rájöttem, hogy szabadon futó gondolataim vizuálisan megnézve igazán jók. Nem véletlen, hogy első keresetemből egy szuper 8-as kamerát vásároltam" - idézi fel a majdani szakmájára való első rácsodálkozást. Elsőre mégsem adódott számára filmközelibb elfoglaltság, mint a kecskeméti moziüzemi vállalat propagandaanyag-raktárossága, ám miután egy helyi színész bemutatja a Kecskeméten rendező Ruszt Józsefnek és a dramaturg Forgách Andrásnak, követi Rusztot Pestre, s mellette a Népszínházban lesz ügyelő, asszisztens. "Felmentem hozzá, és több órán át csak Pendereckit hallgattam. Utána azt mondta, menj haza, és gondolkodj ezen." Jól elgondolkodhatott, mert két évre rá, az akkor szokásos más irányú diploma nélkül, első nekirugaszkodásra bekerül a filmrendezői szakra. A Fábri Zoltán keze alatt töltött évek után a Budapest Filmstúdiónál készíti első nagyfilmjét, az Árnyék a havont, majd az utóbb filmes életformájává lett hat-hét éves érlelődés után jön 1997-ben a Hosszú alkony, amely már Filmszemle-fődíjas és rendezői díjas is lesz, sőt külföldről is begyűjt 11 díjat. A menetrendszerűen, idén érkező új Janisch-opus, a Másnap a napokban ismét elvitte a hazai fődíjat.

"Szívesen fuvolázom, de inkább csak a magam szórakoztatására. Mostanában kezdett érdekelni a digitális filmvágás is" - jelzi, hogy még passzióként sem tud elszakadni hivatásától. Az említett hangszeres játékot egyébként eredetileg könyvtár szakos felesége és 19 éves Vera leánya - "amerikanisztika-filmelmélet szakról álmodik" - élvezheti a család angyalföldi társasházi panellakásában.

- Sokan panaszkodnak a hazai filmszakmában, hogy a rendezők úgy vonják kétségbe a zsűrik döntését, hogy meg sem nézik egymás filmjeit. A magáét nyilván csak végignézte. Mit figyelt inkább: a filmet vagy a publikumot?

- Mindig figyelem a közönséget. Amilyen a közönség összetétele, olyan módon változik a film. Ugyanazt a munkámat a közönségtől függően egyszer nagyon jónak látom, máskor meg, ha a publikumnak nem tetszik, én is borzalmasan szenvedek tőle.

- És ezúttal milyen Janisch-filmet látott?

- Nagyon jónak láttam a filmet. Szinte moccanatlanul nézték, talán hatan mentek ki...

- Hosszú ideig afféle magányos küszködőnek tűnt a szakmában. A Fidesz-kormány idején viszont, amikor központosítani kívánták a filmfinanszírozást, egyszer csak ott termett a filmesek tiltakozó menetének élén. A szakmából olyan bölényekkel kellett szembemennie, mint Bacsó Péter vagy Makk Károly. Ma hogyan látja az ő akkori szerepüket?

- Ezeket az öregeket talán megtévesztették azzal, hogy az egyébként kulturálatlannak és műveletlennek tűnő politikusok némi hamis fény reményében hozzájuk dörgölőztek, azok meg hagyták magukat csőbe húzni egy kis nyugdíj-kiegészítésre és hatalomra vágyva. És ez az optimista verzió. Tény, hogy az egész rettentő ostobán gerontomán volt.

- Ha már az idősebb nemzedék: ha a szülein múlt volna a dolog - mondta egyszer -, legfeljebb egy pályaudvaron lehetett volna kocsirendező...

- Apám a művészkedést kóklerségnek tartotta, és anyám sem volt más véleményen. Sőt még feleségem vidéken élő parasztember szülei is azt mondták: "Édes kislányom, legalább taxisofőr lenne vagy inkább traktorista!"

- Az nem jött össze, de szokatlanul könnyen lett rendezőhallgató. Csak úgy besétált?

- Mit mondjak: Fábri Zoltán elsőre felvett. Anélkül, hogy bárki segített volna. Pedig anyám ismerte Pozsgay Imrét, aki akkoriban már miniszter volt. Anyám ugyanis csodaszép nő volt, és a családi történetek alapján úgy sejtem, fiatal korában talán Pozsgay is szerelmes volt belé. Úgy tudom, egyszer föl is ment hozzá, de Pozsgay nem segített. Azt mondta: "Ha a fiad tehetséges, segítség nélkül is eléri, amit akar..."

- Ebben is vátesz volt. Kétféle tanítvány van, az egyik antitézise a mesterének, a másik őt követné. Ön melyik kategóriába sorolódott?

- Igazán egyikbe sem. Amikor a rendkívül buta tinifilmekkel kiűzték a mozikból a közép- és az annál is idősebb generációt, automatikusan átvedlettem "hardcore művészfilmessé". Pedig eredetileg színvonalas horrorokat és thrillereket akartam csinálni.

- Hát, ami a bűnt és a szorongást illeti, van belőlük rendesen a filmjeiben. Egy pszichoanalitikus bizonyára messzemenő következtetéseket tudna levonni...

- Erősen szorongó ember vagyok, aki állandóan figyeli, mi történik benne. De nemcsak az foglalkoztat, hogy milyen bűn lakozik bennünk, hanem az is, hogy mennyire erős a csábítás a bűnre. Szélsőséges élethelyzeteket keresek, amikkel a főhős nem számol előre.

- Ha már bűn: rendezőként biztosan szembesülnie kellett a vászonra vágyó, olykor nem is akármilyen szépségek elszánt vállalkozó kedvével...

- A szerepleső színésznőket mindig elkerültem. Igaz, egy kísértés engem is ért, de talán mert nagyon korán házasodtam, és talán mert az ilyesmi végül is kizárhatatlan. Nagy tapasztalás volt, hogyan válik az ember bűnössé, hogyan erodálják az apró, pici aljasságok a személyiséget. Végül a dolgot együtt megoldottuk.

- Szinte szégyelljük ilyesmiről kérdezni, amikor a művészetről is értekezhetnénk. Azt mesélik például, hogy a forgatáson képes órákon át ülni egy sima fal előtt, és csak néz ki a fejéből. Póz? Vagy valamilyen alkotói módszer?

- Ha behunyom a szemem, 360 fokban gömbfelületen látom a valóságot. Van, hogy leülök az üres tévé elé, és végignézem a filmemet totál vágva.

- Ha széplelkek lennénk, beleborzonganánk. A művészetről jut eszünkbe: Tarr Béla kollégája a minap önálló filmes műhely alapításával hívta fel magára a figyelmet. Az ítészek emlegetnek némi szemléletbeli hasonlatosságot önök között. Miért nincs ott?

- Szeretem Béla filmjeit, jó barátságban is vagyunk. Bár egy kicsit bosszant, amikor egyesek azzal jönnek, hogy a Másnap mennyire "Tarr Bélá-s". Mert nem az. Akkor inkább "Hosszú alkony"-os, meg "Árnyék a havon"-os...

- Ne szerénykedjen: janischos! Nem gondolt arra, hogy maga csináljon saját műhelyt?

- Sajnos a mi generációnkban mindenki másképp látja a világot. Nem tudtunk összezárni sem soha saját érdekeink védelmében, mint akár a Kézdi-Kovács-generáció. Ők gyűlölni is tudták egymást ezerrel, de ha bajba kerültek, összezártak. Én lassú pályaépítő vagyok. Foglalkoztatnak témák, és ha egy év múlva ér egy erős impulzus, akkor összeülök író barátommal, Forgách Andrással, és megkérdem, van-e kedve velem foglalkozni. Ha azt mondja, nincs, akkor várok még egy évet...

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN