2007. március. 28. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. március. 28. 17:29 Pénzügyek

Kapcsoltak

A transzferárakat először az Egyesült Államokban, az 1960-as évek végén szabályozták.

A transzferárakat először az Egyesült Államokban, az 1960-as évek végén szabályozták. Az OECD által 1995-ben elfogadott irányelvek szerint, ha két (kapcsolt) vállalkozás az egymás közötti kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolataiban olyan feltételekben állapodik meg, amelyek eltérnek azoktól, amelyekben független felek egymással megegyeznének, akkor az a nyereség, amelyet a vállalkozások egyike az eltérő feltételek miatt nem ért el, megadóztatható. Bár Magyarország csak 1996-ban vált az OECD tagjává, a transzferár-szabályozás már 1992 óta szerepel a társasági adóról szóló törvényben. Eszerint módosítani kell a társaságiadó-alapot, ha a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci ártól eltérő árat alkalmaznak. (Kapcsolt viszonyban vannak azok a vállalkozások, amelyek között közvetve vagy közvetlenül többségi irányítást biztosító befolyás áll fenn; melyek közül az egyik képes a másik vezető tisztségviselői, illetve felügyelőbizottsági tagjai többségének kinevezésére, illetve visszahívására; melyekben ugyanazon harmadik vállalkozás közvetve vagy közvetlenül többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezik.) A transzferár-szabályozás kiterjed az anyavállalat és telephelye(i) közti tranzakciókra is.

2003. január 1-je óta nyilvántartást kell készíteni valamennyi kapcsolt vállalkozással kötött szerződésről, legkésőbb a társasági adóbevallás benyújtásának időpontjáig. Az egyes szerződések összevonhatóak, azaz elég egyetlen dokumentációval alátámasztani őket, ha a teljesítési feltételek azonosak, vagy a szerződések tartalmukban szorosan összefüggenek. A magyar nyelven elkészítendő nyilvántartást kérésre az adóhatóság rendelkezésére kell bocsátani. A nyilvántartási kötelezettség alól mentesülnek a mikro- és kisvállalkozások; a magánszemélyek; méretüknél fogva piaci hátrányban lévő adózók, melyek más adózókkal közös beszerzés és értékesítés érdekében kapcsolt vállalkozásokat hoznak létre (jellemzően a kiskereskedelemben); a tőzsdén, illetve rögzített hatósági ár alkalmazásával végrehajtott ügyletek.