A közelgő választások előtt sztártémává vált az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése. Azzal azonban egyelőre nem bajlódnak a politikusok, hogy ezt a lépést a konkrétabb célok, a kísérő feltételek és a várható hatások szempontjából is indokolják. Holott az szja-kulcsok számánál abból érdemes kiindulni, hogy az országnak nem egy jobb szja-ra, hanem egy jobb adórendszerre van szüksége.

Mindenekelőtt eldöntendő, mi legyen az szja gazdaságpolitikai szerepe, kell-e ebben változás, és ha igen, akkor milyen. Más következtetésre juthatunk, ha úgy véljük, hogy a hatékonyabb adórendszer érdekében a jövedelemadózást vissza kell szorítani a fogyasztási, a környezetvédelmi, azaz a tárgyi adók javára, s másra, ha az ellenkező álláspontra helyezkedünk. Az is választás kérdése, hogy az egyes adók mai gazdasági ösztönző és jövedelemelosztó jellegét megtartjuk - vagy javítjuk-e; hogy az adókedvezmények és a költségvetési támogatások relatív szerepét módosítjuk-e vagy sem.

Ma Magyarországon az szja elvben kétkulcsos, más európai rendszerekkel összehasonlítva mérsékelten bonyolult, jelentősége az adórendszerben közepes. Az összes befizetett szja 2004-ben a GDP 7 százalékára rúgott. Az EU régi tagállamaiban ez 10,4 százalék, az egyetlen (19 százalékos) kulcsot alkalmazó Szlovákiában viszont kevesebb mint 3 százalék.

Az szja fő jellemzője az összevont jövedelem progresszív adóztatása: akinek több a jövedelme, az nemcsak forintban, hanem aránylagosan is több adót fizet. A tőkejövedelmek és a természetbeni juttatások ugyanakkor ma is lineárisan adóznak - tehát a jövedelem mértékétől függetlenül mindenki ugyanakkora hányadot fizet a közösbe -, és ilyenek az átalányadók, például az egyszerűsített vállalkozási adó is.

Az szja tényleges progressziójának megítéléséhez a kedvezményeket, a mentességet is figyelembe kell venni. A legfrissebb, 2004. évi adatok (lásd táblázatunkat a 104. oldalon) azt mutatják, hogy a hazai adózók kétharmada vall be átlagos vagy annál alacsonyabb adóalapot, és fizetendő adójuk végül is nem haladja meg az adóalap 10 százalékát. A beszedett adó 78 százalékát az adózók legfelső ötöde fizeti. 2004. évi jövedelmével - a 26 százalékos adókulcs eltörlését számításba véve - az adózók 72 százaléka most a 18 százalékos sávon belül maradna, tehát a 38 százalékos kulcs csak az adózók alig több mint negyedét érintené. A kedvezményrendszer sokrétűsége oda vezet, hogy az adótáblából számított elvi és a ténylegesen fizetendő adó erősen különbözik, a kulcsok és a sávok csak lazán kapcsolódnak az adóterheléshez. 2004 óta egy sor kedvezményt kiiktattak ugyan, de az adójóváírás rendszere miatt ma is jelentős az eltérés.

Mind az egykulcsos szja, mind a mai kétkulcsos megoldás könnyen hozzáigazítható nagyon is eltérő gazdaság- és társadalompolitikai felfogásokhoz. A kérdés az, hogy adott követelmények és feltételek mellett melyik a célszerűbb. Az értékeléshez előre kell bocsátani néhány olyan feltételezést, amelyben valószínűleg társadalmi egyetértés van, és néhány olyant, amelyben alternatívák kínálkoznak. Konszenzus érzékelhető abban, hogy az szja továbbra is progresszív adó legyen. Ezt az egykulcsos rendszer egy meghatározott jövedelemszerzésre vonatkozó adómentességgel érheti el, amivel a kétkulcsos is számol - Magyarországon csak a bérekre érvényes adójóváírás útján -, és ezt fejeli meg egy újabb sávval. A vita egyrészt a progresszió mértékében áll, és ezen belül az is lényeges, hogy mely jövedelmekre vonatkozzék a jövedelem-összevonás és melyekre ne, mit nyilvánítson az adótörvény egyáltalán jövedelemnek, és mely jövedelmeket kell progresszíven adóztatni. Eldöntendő továbbá az adókulcs és a jövedelemsávok mértéke.

Az egykulcsos szja tervezhető úgy, hogy alapjában biztosítsa a mai költségvetési bevételt. Ez a cél alátámasztható például azzal, hogy más közteher, elsősorban a tb-járulék csökkentése vagy a csekély bevételt, de külön adminisztrációt jelentő közterhek eltörlése hasznosabb, mint az szja-é, illetve azzal, hogy a deficit csökkentése elsőbbséget élvez. Ebben az esetben 30 százalékos kulcs körül kell kereskedni. (Ez például abból is kikövetkeztethető, hogy a 19 százalékos szlovák adóból származó bevételnek az ottani GDP-hez mért aránya kevesebb mint fele a magyarországinak.) Lehetőség azonban az is, hogy az szja-ból származó költségvetési bevétel csökkenjen, így az egységes kulcs jóval alacsonyabb lehet a mai fölső kulcsnál. E variáció mellett a környező országok által támasztott adóversennyel szokás érvelni, de nem egyértelmű, hogy az utóbbinak mekkora a tényleges jelentősége. További kérdés, hogy az alacsony kulcs érdekében megnyirbáljuk-e a kedvezményeket, mégpedig úgy, hogy nem helyettesítjük őket olyan újabb támogatásokkal, amelyek az állam adóbevételi igényét növelnék. Így ugyanis más adók csökkentése háttérbe szorul, sőt egyes közterheket esetleg még meg is kell emelni, vagy újakat kell bevezetni (az iparűzésiadó-kiesést kompenzáló intézkedéseken túl is).

Legalább három dologra kell tekintettel lenni az szja-nál: a méltányosságra, a hatékonyságra és az egyszerűségre. A méltányosság egyik kritériuma az azonos helyzetűek azonos adóterhelése. De az "azonos" helyzet csak korlátozottan vehető figyelembe - egy extrém példa: még az eltérő testméret is az élelmezési, ruházkodási költség különbözőségéhez vezet -, s a különbségek beszámítása is politikai döntés tárgya. Az adórendszer nyilván nem képes több ezer körülményt méltányolni, mert akkor kezelhetetlenné válna, a tipikus különbségeket - például az eltartottak számát vagy a fogyatékos állapotot - azonban lehet és kell is kezelni. Csakhogy vitatható, mennyire kell ezt a méltányosságot az adórendszerben, és mennyire költségvetési támogatással megoldani. Ha ugyanis az adórendszert mentesítjük e feladat alól, akkor vagy eltekintünk lényeges társadalmi különbségektől, vagy bonyolultabb állami kiadási rendszert kell konstruálnunk. Úgy tűnik, hogy célszerűbb a személyes különbségeket a mainál nagyobb mértékben és célzottan a támogatási rendszerrel kezelni (ez történt most a családi támogatásokkal), mint bonyolult adószabályokkal.

A hatékonyságot illetően a fő kérdés a határadókulcs mértéke. Ez a szám az egy forint többletjövedelemhez tapadó többletterhet mutatja, s jelenleg akár 52 százalék is lehet (abban a jövedelmi sávban, ahol csökkenő mértékben érvényesíthető adójóváírás). A túlzott adóprogresszió, kedvezőtlen mellékhatásai miatt, kerülendő. Persze mi a túlzott? Ma a fejlett világban a 30-40 százalékos határadókulcsot elfogadhatónak, széleskörűen alkalmazhatónak ítélik. Ennek radikális csökkentésétől sokan a foglalkoztatás gyors növelését, valamint a jövedelemeltitkolás drasztikus visszaszorulását várják, és így a kulcs mérsékléséből adódó bevételkiesést minimálisra becsülik.

A foglalkoztatási hatás azonban a kutatók szerint mérsékelt, a bevételi hatás még inkább az. Csakhogy csekély többletadó keletkezik például abból, ha nő a kis keresetű alacsony képzettségűek foglalkoztatása. (Ennek inkább a tb-bevételre lenne jelentősebb hatása, amit viszont inkább a járulékcsökkentés szolgálna.) Nagy szja-bevétel-többlet akkor keletkezne, ha a vezető állásúak száma nőne, de egy cég sem fog egy helyett két igazgatót alkalmazni kisebb adókulcs esetén sem. Ráadásul a magasabb határadókulccsal terhelt magasabb keresetűek - például menedzserek, főtisztviselők - teljesítményét nem elsősorban az adókulcs, hanem inkább az egzisztenciális fenyegetettség befolyásolja.

Nagyban egyszerűsödnének az szja-szabályok, ha az adójóváírás mai rendszerét - esetleg az eltartottak számától is függő - adómentes jövedelemsáv váltaná fel (személyes levonás az adóalapból). További egyszerűsítést hozna, ha a béren kívüli keresetek (önállóak, vállalkozók jövedelmei) szélesebb köre esne lineáris elkülönült adózás alá, ahogyan ez az egyszerűsített vállalkozási adónál vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásnál jelenleg is történik. Ebben az esetben a mai szja lényegében béradóvá válna. A garantált egyszerűsítésre további példa lehet az elenyésző költségvetési bevételt hozó "bagatelladók" eltörlése. Azt, hogy az egy vagy két kulcs kérdése nem perdöntő az adórendszer bonyolultságára nézve, jelzi, hogy az szja-törvény szövege és az adóív kitöltési útmutatója 2005-re az előző évihez képest a kulcsok számának csökkentése mellett is 6-8 százalékkal hosszabb lett, 1997-hez képest pedig mintegy 50 százalékos a bővülés.

Az szja-kulcs csökkentésétől elvileg az adómorál javulása várható, ennek mértéke azonban bizonytalan. Az adózók nagyobbik felét a mai felső adókulcs egyáltalán nem érinti, és a kétkulcsos adórendszer megtartása mellett, a jelenlegi 1,5 millió forintos sávhatár erőteljes emelésével arányuk 80-85 százalékra növelhető. A felső kulcs alá esők intellektuális bűnözése talán csökkenne. De amikor Wekerle Sándor pénzügyminiszterként száztíz éve egy maximum 5 százalékos progresszív szja bevezetését javasolta, ellenzői azzal érveltek, hogy Magyarországon legfeljebb 2 százalékos adó mellett számíthatunk korrekt adózói magatartásra. (Az USA-ban ezt a határt körülbelül 30 százalékosra teszik.)

Az adóterhelésről nincs nyilvános, eléggé részletes magyar statisztika, szemben a két háború közti időszakkal. Ennek ellenére a 2004. évi bevallások felhasználásával készítettem egy becslést (lásd táblázatunkat a 104. oldalon) az egykulcsos szja várható következményeiről az adóterhelésre. A becslés azzal számol, hogy az adómentes sávon túlmenően más kedvezmény nem létezik. Mint várható volt, az adott feltételek mellett az egykulcsos adó a közepes jövedelműeknek kedvezőtlen, a tehetősek számára előnyös.

Összegezve: Magyarországon az egykulcsos szja alacsony kulcs esetén jelentős államibevétel-kieséshez vezetne, magas kulcsnál pedig a középrétegeket sújtaná. Ahhoz, hogy ez a szisztéma valóban egyszerűsítést hozzon, át kellene térni az adójóváírás bonyolult rendszeréről az adómentes jövedelemsáv alkalmazására. Ha ez alacsonyabb a minimálbérnél, akkor az egykulcsos adó a kiskeresetűeket sújtja, ha a sáv széles, akkor magas kulcs kell ahhoz, hogy a költségvetésibevétel-kiesés ne legyen túl nagy. Az egykulcsos szja enyhítené a magas jövedelműek terhét, amit a kormányok jellemzően inkább adókulcscsökkentéssel szeretnek megoldani. A bevezetés terhét mérsékelheti, ha az állami támogatásoknál erőteljesebben alkalmazzák a munkához kötődő szempontokat, illetőleg a rászorultság elvét. Mindent egybevetve a nagy adókieséssel járó egykulcsos rendszer akadályozná más közterhek csökkentését, vagy a fogyasztási adók emelését tenné szükségessé. Magam úgy vélem, hogy a mai kétkulcsos szja megtartásával a kedvezményrendszer javítására (ezen belül az adójóváírás helyett adómentes sáv alkalmazására), valamint az alsó sávhatár erőteljes emelésére volna szükség. Ez nagyobb játékteret adna a politikának, és az ösztönzés, a hatékonyság szempontjából is célszerűbb lenne.

HETÉNYI ISTVÁN