Belpolitikai vihart kavart és heves indulatokat váltott ki Panamában az Észak- és Dél-Amerikát az ország területén kettészelő vízi út kibővítésének terve. A Szuezi-csatorna után a világ legforgalmasabb vízi útjának fejlesztését évtizedek óta tervezik ugyan, ám a hosszadalmas

HVG

előkészítő munka és több tucat tanulmány után csak a napokban kerül a panamavárosi parlament elé a kormány által elfogadott végleges projekt. A parlamenti jóváhagyás azonban még nem lesz elég a munkák megkezdéséhez, a panamai alkotmány szerint ugyanis az ország fő bevételi forrásának számító - a költségvetést tavaly közel 500 millió dollárral gazdagító - csatorna kibővítéséről népszavazásnak kell döntenie.

A kormánytöbbségnek köszönhetően a parlament igenje biztosra vehető, és a felmérések szerint a lakosság is támogatja a tervet, legalábbis januárban még a megkérdezettek 67 százaléka értett egyet a bővítéssel. A közvélemény szemében garanciát jelent, hogy a tervet Martín Torrijos elnök terjesztette elő, annak az Omar Torrijos korábbi államfőnek a fia, akit azért tartanak máig nemzeti hősnek, mert 1977-ben elérte, hogy az 1914-ben megépült csatorna felügyelete és működtetése 1999-ben az USA-tól átkerüljön a panamai kormány kezébe.

A bővítést az indokolja, hogy a csatorna évek óta kapacitásának a határán üzemel, és bár napi átlagban negyven hajó kel át rajta (a rekord 46 hajó volt a napokban), a két bejárat közelében öt-tíz napig várakoznak a hajók a nyílt tengeren, Panamavárosnál mindennap húsz-harminc hajó áll sorba, hogy megkezdhesse a zsilipelést. A Katrina hurrikán tavalyi pusztítása után felgyülemlett hajótömeget máig nem sikerült átpasszírozni a csatornán. A forgalomnövekedésben kiemelkedő szerepet játszik az is, hogy a kínai és az indiai gazdaság ontja magából az árukat, amelyek nagy része ezen az útvonalon jut el a legnagyobb felvevőpiacra, az USA-ba.

A csatorna bővítéséről 1999 óta 104 - egyebek közt környezetvédelmi, gazdaságossági, műszaki, hajózási - tanulmány készült 42 millió dollár értékben, ezek alapján állt most össze az 5,3 milliárd dolláros terv. A cél a kapacitás duplájára emelése, ehhez a mostani kettő mellé egy harmadik utat hoznak létre a legnagyobb tartály- és konténerhajók számára. A kilencvenes években a nemzetközi hajózásban igencsak elterjedtek az úgynevezett Panamax hajók, amelyeket úgy terveztek, hogy maximálisan kihasználják a Panama-csatorna méreteit (legfeljebb 294 méter hosszúak, 32 méter szélesek és 12 méter merülésűek). Azóta azonban sorra állnak be a fuvarozásba a még nagyobb, úgynevezett post-Panamax-hajók, amelyek már egyszerűen nem férnek át a mostani zsilipeken. Emiatt a csatorna óriási bevételtől esik el, ezért pont ezeknek a hajóknak teszik lehetővé az átjutást a kanális két végén megépítendő, új háromkamrás - 427 méter hosszú, 55 méter széles, a mostaniaknál 40, illetve 64 százalékkal nagyobb - zsiliprendszerrel. Emellett kikotorják a medret, és mélyítik a hajózó utat a csatorna bejárata előtt is. A bővítésről való döntéshez egyébként az adta meg az utolsó lökést a panamai kormánynak, hogy a hajózási igényt látva Nicaragua és Mexikó is fontolóra vette, hogy nagy áteresztőképességű csatornát nyit területén a két óceán között.

A kormány szerint a bővítési projekt nagyrészt önfinanszírozó lesz, a költségek egy részét - mintegy 1 milliárd dollárt - az átkelési díjak emeléséből teremtik elő. A csatornát üzemeltető állami vállalat (ACP) folyamatosan fogja emelni a díjakat, egy konténerért például most 30-35 dollárt kérnek, 2007-től majd 54-et. Ezenkívül bérleteket is kiadnak majd, és azt is tervbe vették, hogy 2012-ig szóló jegyeket adnak el 2008-as árakon. A beruházáshoz ennek ellenére legalább 2,5 milliárd dollár értékű bankhitelre is szükség lesz. 2015-re azonban az ACP a mostani bevételek megháromszorozódását prognosztizálja, 2025-re pedig arra számít, hogy nyolcszor annyi folyik majd be.

A várhatóan 2008-ban kezdődő építkezés hét évig tart majd, és közvetlenül 8-10 ezer, közvetve pedig 35-40 ezer embernek ad munkát a 22 százalékos munkanélküliséggel küzdő közép-amerikai országban. A munkák elkezdéséhez azonban még le kell törni a környezetvédők és a csatornaövezetben lakók egy részének ellenállását. A zöldek attól tartanak, hogy a munkák és a kibővített vízi út helyrehozhatatlan károkat okoznak a világ egyik legféltettebb esőerdős ökorendszerében, és mintegy 180 ezer ember lakóhelyét is veszélyeztetik. A kormány éppen az ilyen félelmek miatt tekintett el például attól, hogy több ezer hektár elárasztásával bővítsék a kapacitást, és mintegy 500 millió dollárt szán arra, hogy a hajók zsilipeléséhez szükséges többletvíz ne vesszen el (jelenleg egy hajó átkelése miatt átlagban 200 millió liter édesvíz vész kárba), hanem új tározók révén újrafelhasználható legyen.

VASS PÉTER