Nyilatkozatháborúhoz vezetett a múlt héten, hogy a Londonban élő, indiai származású Lakhsmi Mittal acélmágnás felvásárlási ajánlattal állt elő legfőbb riválisa, az európai acélgyártók fúziójából létrejött, luxembourgi székhelyű Arcelor bekebelezésére. A világ második legnagyobb acélipari vállalatának igazgatótanácsa egyhangúlag és azonnal elutasította a készpénzzel és részvénycserével tervezett, 18,6 milliárd euró értékű ajánlatot. Az Arcelor vezérigazgatója, Guy Dollé pedig ellenséges felvásárlással vádolta a világ legnagyobb acélipari vállalata, az adózási megfontolásokból Rotterdamban bejegyzett Mittal Steel tulajdonos-elnökét, majd nyersen kijelentette: annak üzleti mentalitása köszönő viszonyban sincs az európai értékrenddel.

HVG

Ezzel arra utalt, hogy az utóbbi években a világ szinte minden térségében rohamléptekkel terjeszkedő Mittal a megszerzett vállalatoknál alaposan megnyirbálta a költségeket és kíméletlenül megvált a felesleges munkaerőtől. A beígért beruházásokat azonban sok esetben nem vagy csak részben valósította meg. Az ellenérvek között az is szerepelt, hogy a felvásárlás nyomán az európai acélipar magját jelentő Arcelor valójában egy indiai család tulajdonába kerül, hiszen hiába tőzsdén jegyzett cég a Mittal Steel, a részvények 88 százalékát az alapító família birtokolja. További érvként hangzott el Mittallal szemben, hogy meg akarja kaparintani az Arcelor 3 milliárd eurós készpénzvagyonát, ami megerősítheti tőkeszerzési, hitelfelvételi pozícióját. Márpedig kelet-európai és amerikai acélipari érdekeltségeinek rendbehozatala egyre sürgetőbb a Mittal számára, és erre - állította Dollé - saját forrásból már nemigen telik.

Osztották az európai cégvezér álláspontját az érintett országok vezető politikusai is, akik főként az esetleges elbocsátásoktól tartanak. Különösen a franciák - kormánytagok és ellenzék ritka egyetértésben -, akik élesen kirohantak az indiai ajánlat ellen, maguk mellé állítva a luxemburgi és a spanyol kabinetet is. Nem véletlenül: e három országban dolgozik az Arcelor 90 ezer foglalkoztatottjának döntő hányada. Semleges álláspontra helyezkedett viszont Belgium, mely az 5,6 százalékos részesedéssel bíró Luxemburg után 2,3 százalékkal a második legnagyobb egyéni részvényes. A francia megnyilvánulásokat látva London protekcionizmussal vádolta meg Párizst, és hasonló álláspontra helyezkedett az EU versenyhatósága is, mely az érdekeltek értésére adta: pozitív döntése esetén nincs módjukban megakadályozni az ügyletet.

Miközben javában folytak a politikai csatározások az európai szintéren, az Arcelor-vezér az esetleges ellenséges felvásárlás kivédésén dolgozott. Első körben egy 17 százaléknyi részesedéssel bíró részvényesi csoportot győzött meg, majd kiterjedt tárgyalásokba kezdett az ajánlat meghiúsítását jelentő többség eléréséhez szükséges további 35 százaléknyi rész tulajdonosaival, főként intézményi befektetőkkel - állítólag nem sok sikerrel. Sajátos fordulattal még a japán Nippon Steelt is segítségül hívta, megpendítve a két cég esetleges stratégiai együttműködését.

Mittal sem tétlenkedett, sorra cáfolta az ellenérveket, amelyekről személyesen is megpróbálta meggyőzni az érdekelteket. Elutazott Madridba is, de érvei nem hatották meg a gazdasági minisztert. Pedig mindent megígért: nem lesznek leépítések, a felvásárlás után létrejövő cégben családja "csak" 51 százalékkal részesedne, és az Arcelor mögött álló minden ország egy-egy fővel képviseltethetné magát az igazgatótanácsban.

A politikai csatározások közben szinte elfelejtődött, hogy a két cég együtt behozhatatlan előnyre tenne szert az iparágban. Világszerte 320 ezer alkalmazottat foglalkoztatna, 45 milliárd eurós forgalmával és 115 millió tonnás éves termelésével a világpiac tizedét adná. Ez közel annyi, mint az utána következő három legnagyobb cég együttes termelése. Földrajzilag is összeillenek: az Arcelor forgalmának több mint háromnegyedét az EU adja, a Mittal Steelének több mint a felét viszont Európán kívüli térségek. Az USA és Ázsia mellett az öreg kontinensen csak az új uniós tagállamokban, valamint Ukrajnában, illetve Kazahsztánban bír meghatározó pozícióval, miután az utóbbi években sorra vásárolta fel a privatizált, lerobbant acélműveket.

Bármilyen keménynek tűnt is a kezdeti ellenállás, a kedélyek e hét elejére kissé lecsillapodtak. Az érdekeltek tompították éles hangú nyilatkozataikat, és már nem zárkóztak el teljesen Mittal ajánlatától. Olyannyira nem, hogy az Arcelor-főnök Dollé a francia Les Echos pénzügyi napilapnak nyilatkozva egyenesen készségét fejezte ki a tárgyalásra Mittallal, aki ezen a héten nemcsak újabb európai meggyőző körutat tesz, de Spanyolországban, valamint Belgiumban is benyújtja felvásárlási ajánlatát. Dollé ugyanakkor kitartott amellett, hogy az eredeti ajánlat sérti a részvényesek, az üzleti partnerek és az alkalmazottak érdekeit. Hasonló szellemben szólalt fel a párizsi parlamentben Thierry Breton francia pénzügyminiszter is, kijelentve: a végső szót a részvényeseknek kell kimondaniuk.

TÁLAS ANDREA