Van-e élet a besúgás után?
A (közel)múltfeldolgozás újabb stációja a jelenkori német művészetben a magyar mozikban is látható, tavaly készült és...
A (közel)múltfeldolgozás újabb stációja a jelenkori német művészetben a magyar mozikban is látható, tavaly készült és az idén Los Angelesben a legjobb külföldi alkotás kategóriában Oscar-díjjal kitüntetett A mások élete című film. A történet egyik főszereplője - ahogy az NDK-ban szokás volt mondani - egy ideológiailag időnként eltévelyedő tehetséges ifjú költő, akit az állambiztonsági szolgálat, a Stasi megfigyel. De nem pusztán megfigyeli, hanem barátnőjét, az ugyancsak tehetséges ifjú színésznőt még besúgásra is kényszeríti arról, hol találhatók a lakásban a Nyugatra szánt kéziratok.
Azok kedvéért, akik még nem látták a filmet, nem lőjük le a poént, legyen elég annyi, hogy a Stasi-tisztet alakító színész, Ulrich Mühe maga is átélhette a filmbeli szituációt. Mühe ugyanis - az NDK tehetséges ifjú színésze - hosszú éveken át a Stasi célkeresztjében volt, több színészkollégájával, barátjával együtt. Az újraegyesítés után tudta meg, hogy a róla szóló jelentések forrásaként a feleségére hivatkoznak. Jenny Gröllmann, a színésznő kolléga (emlékezetes közös alakításuk volt a Hölderlin életéről készült filmben) a Stasi-irattár tanúsága szerint több mint ötszáz oldalnyi információ forrása volt. Gröllmann mindvégig tagadta, hogy akár volt férjéről - időközben elváltak -, akár másokról tudatosan jelentett volna a Stasinak. Tény, hogy sem beszervezési nyilatkozat, sem saját kezűleg írt vagy aláírt jelentés nem volt a dossziéban, ezért a bíróság meg is tiltotta, hogy akár a sajtó, akár más Stasi-ügynöknek nevezze Jenny Gröllmannt. De hogy beszélt, fecsegett, az biztos. Az pedig tény, hogy az információk rögzítői rá hivatkoztak. Hogy aztán a színésznő tudta-e, hogy a művészek iránt éppen nála érdeklődő "művészetpártolók" minden szavát leírják, feldolgozzák, értékelik, az már soha nem derül ki: Gröllmann tavaly mellrákban meghalt.