Állíthatjuk-e, hogy a nők valóban egyenjogúak, amíg gyakran végeláthatatlan sorokat kell végigállniuk színházakban és más nyilvános helyeken, hogy elvégezzék azt a kényszerítő biológiai szükségüket, melynek intézésére a férfiaknak alig kell várniuk? - tette fel a szónoki kérdést John F. Banzhaf washingtoni jogászprofesszor még 1990-ben egy szakfolyóirat hasábjain. Saját internetes honlapján Banzhaf a biliparitás ("potty parity") atyjaként tünteti fel magát, és küzdelme nem bizonyult hiábavalónak. Az Egyesült Államokban és több más országban már jogi formába öntötték, hogy a közintézményekben több női vécére van szükség, mint ahány fülkét és piszoárt a férfiak rendelkezésére bocsátanak.

Nemcsak a nők örülhetnek e szabályozásnak - érvelt a törvény 2005-ös elfogadásakor Michael Bloomberg, New York polgármestere -, hanem a férfiak is, hiszen nekik is jobb, ha partnerükre várva kevesebbet kell ácsorogniuk. A nőknek kétszer akkora infrastruktúrát teremtő paragrafusokat New Yorkban egyhangúlag szavazták meg, hatályon kívül helyezve azt az 1984-es jogszabályt, amely megfontolatlanul még egyenlő számú csésze előírásával fosztotta meg a nőket az egyenlő lehetőségektől. Hasonló normákat léptettek életbe az USA több más részén is. Igaz, a New York-i reform csak az újonnan épülő vagy a felújítandó létesítményekre vonatkozik, a régi épületekre egyelőre nem.

Banzhaf a toalettemancipáció-sértés stádiumait felidézve leírta, hogy amikor fizetőssé kezdték tenni a nyilvános illemhelyeket, a nők máris hátrányba kerültek, mert ők minduntalan fizetős fülkébe kényszerültek, míg a férfiak adott esetben ingyen állhattak a piszoár elé. Kifejtette továbbá, hogy az egyenlő alapterületű mellékhelyiségek eleve egyenlőtlenséget szülnek, hiszen egy piszoár kevesebb helyet foglal, mint egy fülke. Ráadásul - igaz, csak két kisebb amerikai tudományos felmérésre hivatkozva - a jogtudós azt állapíthatta meg, hogy a nők gyakran kétszer annyi időt töltenek az illemhelyen.

A vécéparagrafusokat Szingapúrban tavalyelőtt írták át a nők javára, most pedig Dél-Korea is elérkezettnek látta az időt a törvénymódosításra, és 2006. október 29-ei hatállyal előírta, hogy az ezer embernél többet befogadó létesítmények vécéiben a nőknek másfélszer annyi helyet kell teremteni. Az ázsiai országban Szim Je-duknak köszönhetően gyorsultak fel az események, aki előbb szülővárosa, Szuvon polgármestereként tett rendet az élet Koreában eladdig elhanyagolt területén, majd országos szinten jeleskedett a 2002-es focivébére sereglő nemzetközi közönség közérzetének javításában. Két hónappal ezelőtt hivatalosan is megalapította és azóta elnököli a WTA nevű vécé-világszervezetet. Nem sokkal korábban már ennek bejelentésével is kisebbfajta nemzetközi botrányt kavart, hiszen konkurensként lépett fel a korábbi alapítású hasonló egyesülés, a Kereskedelmi Világszervezettel csak rövidítésében azonos WTO tavaly szeptemberi moszkvai közgyűlésén. Szim - aki nem bánja, ha Mr. Toilet néven emlegetik - idén novemberre Szöulba tervezi a WTA első közgyűlését, és arra hivatkozva igyekszik magához ragadni a befolyást, hogy a WTA-ba tavaly a szöuli kormány is pumpált 5 millió dollárt.

Bár a HVG által megkérdezett hazai orvosok nem tudtak idevágó magyar kutatásokról, ezért csak név nélkül nyilatkoztak, megerősítették, hogy a nők nem pusztán sminkeléssel vagy csevegéssel húzzák az időt a mellékhelyiségben: orvosi vélemény szerint egy női kisdolog legalább kétszer annyi ideig tart, mint egy férfi. Sőt egy tavalyelőtti MTI-hír nemzetközi felmérésekre hivatkozva háromszoros szorzót és 96 másodperces átlagidőt emlegetett. Ennek ellenére Magyarországon az építési követelményekről szóló, 1997-es keltezésű kormányrendelet szerint a kétszáz főnél többet befogadó létesítmények illemhelyein nyolcvan nőre és nyolcvan férfira egyaránt két helyet kell tervezni. Így sok víz lefolyhat még, amíg megszűnik a sorban állás.