"Nagyon sajnálom, hogy zavartalak benneteket. Ezután már nem leszek az utatokban" - szól annak a 14 éves japán iskolás lánynak az üzenete, aki október végén menekült a halálba a kosárlabda-csapatbeli társainak terrorja elől. Két héttel korábban egy 13 éves, fukuokai fiú öngyilkossága váltott ki országos felzúdulást, őt az osztályfőnöke szekírozta a halálba. A diákok elmondása szerint az iskolában egyébként népszerű tanár rendszeresen nevetségessé tette, képmutatónak és hazugnak nevezte a gyereket, aki - miután osztálytársai is kiközösítették - felakasztotta magát.

"Az effajta iskolai terror a japán oktatásügy szerkezetéből ered" - mondta a HVG-nek Jonejama Soko, a téma legjobb szakkönyvének tartott, A japán középiskola: némaság és ellenállás című kötet szerzője. Jonejama szerint a fegyelemre és hatékonyságra nevelő, a diákokat már kiskoruktól állandó versenyre kényszerítő japán iskolarendszerben az erőviszonyok határozzák meg az emberi kapcsolatok minőségét. "A folyamatos nyomás alatt álló diákok csak egymáson tudják levezetni a feszültséget. A kirekeszthető, gyenge osztálytárs kihasználása, megalázása kiutat nyit a diákstátussal járó kiszolgáltatottságból" - vélekedett.

A japánul idzsimének nevezett, a kiközösítésen alapuló fizikai és pszichikai terror iskolai létét az oktatási minisztérium is elismeri ugyan, de a tragédiákat eddig nem hozta összefüggésbe vele. Az idzsiméről szóló minisztériumi jelentés szerint a valamivel több mint 38 ezer állami általános és középiskolában tavaly összesen 20 ezer csoportos megaláztatásnak minősülő esetet jegyeztek fel, ami az utóbbi tíz év legalacsonyabb értéke, egynegyede a húsz évvel korábbinak. Ugyanakkor meglepő, hogy a minisztériumi statisztika a tavaly regisztrált 105 diáköngyilkosságból - bár felveti a lehetőségét - egyet sem tulajdonít az idzsimének, az ügyek 59 százalékában az indítékot az "egyéb" kategóriába sorolja.

Egy két évvel ezelőtti eset - amikor otthonuk ablakából ugrott ki egy 14 éves lány - azonban rámutatott arra, hogy a szaktárca statisztikái inkább az állami bürokrácia álláspontját, mintsem a probléma valódi nagyságát tükrözik. Iskolaigazgatója ugyanis nyilvánosan beismerte, hogy a diáklány súlyos megaláztatás áldozata lett. Bocsánatot is kért a szülőktől, akik ezt elfogadták, egy esztendő elteltével viszont sokkolta őket egy minisztériumi közlemény, miszerint az elmúlt hét évben nem volt egyetlen, iskolai megaláztatással kapcsolatba hozható diáköngyilkosság sem Japánban. A sajtó nyomban lecsapott az ellentmondásos statisztikákra, és kiderült, hogy a városi és tartományi oktatási tanácsok éves jelentéseikben rendre az "egyéb" kategóriába sorolták a testi-lelki terror nyomán elkövetett öngyilkosságokat, mondván: nem egyértelműek az indítékok.

A nem halállal végződő iskolai erőszakot még könnyebb leplezni, hiszen a tragédia bekövetkeztéig minden érintettnek jobb, ha titkolja azt. "Az agresszor és az iskola mellett a terrorizált gyerek sem érdekelt abban, hogy felfedje megaláztatásait, hiszen ezáltal nyíltan megszégyenülne, és a helyzete nem javulna. Az ördögi körből nem jelent kitörést az iskolaváltás sem. A korábbi közösségéből kitaszított gyerek eleve hátránnyal indul, ritkán sikerül idegen környezetbe beilleszkednie, így a megaláztatás legtöbb áldozata tűr, ameddig bír" - mondta Jonejama.

Azóta, hogy szeptember végén Abe Sinzo személyében új miniszterelnök került Japán élére (HVG, 2006. szeptember 29.), több - csak a múlt héten három - feltehetően iskolai terror motiválta diáköngyilkosságról is beszámolt a szigetország sajtója. A hivatalba lépésekor "egy szép ország megteremtését" ígérő Abe elsősorban az oktatásügy reformjával kívánja elérni ezt a célját. Be is nyújtotta A hazaszeretetre nevelés az iskolákban nevű programtervezetét, amelynek hátterében az utóbbi években egyre erősödő nacionalista ideológia áll. Abe japán és külföldi kritikusai egyaránt attól tartanak, hogy a tervezett reform nyomán főként a hazaszeretetük demonstrálása, nem pedig tanulmányi eredményük alapján értékelnék a diákokat. Létrehozták az Oktatást Újjáépítő Bizottságot is, amely felvette a rövid távon megoldásra váró feladatok listájára a megaláztatást, a fukuokai tanár esete nyomán fellángolt indulatokra reagálva pedig Ibuki Bunmei oktatásügyi miniszter beismerte: "az iskolában nemhogy fékezték volna, hanem gerjesztették, majd megpróbálták eltitkolni az atrocitásokat", és nem tettek lépéseket a probléma megoldására.

Közben számos civil szervezet működtet telefonos segélyszolgálatot, és oktat konfliktuskezelési technikákat tanároknak, szülőknek. A minisztérium viszont elzárkózik az együttműködéstől - nyilatkozta a HVG-nek Macubara Akira, a nonprofit szervezetek jogaiért lobbizó Sízu alapítvány vezetője. Az államapparátus struccpolitikája azonban aligha tartható tovább. A múlt héten például hét diák küldött öngyilkossággal fenyegetőző levelet az oktatási tárcának, mire a miniszter nyilvánosan arra kérte a névtelen üzenetek azonosíthatatlan feladóit, hogy próbálják meg tanáraikkal, szüleikkel megbeszélni problémáikat.

PÁSZTOR AURÉL / TOKIÓ