Az erdélyi magyar sajtóban és értelmiségi körökben zajló múltfeltárási vitát Stefano Bottoni fiatal olasz történész egy tanulmánya robbantotta ki. Az 1977-ben Bolognában született Bottoni, aki magyar származású édesanyjának köszönhetően egyformán jól beszél olaszul és magyarul, egyetemi évei alatt döntötte el, hogy az 1952 és 1960 között létezett erdélyi Magyar Autonóm Tartomány történetével szeretne foglalkozni. Doktori dolgozatához - amelyet nemrég védett meg Bolognában - végzett kutatásai során több, korábban nehezen hozzáférhető dokumentumhoz is hozzájutott a Securitate irattárát felügyelő bizottság levéltárában (ACNSAS), a bukaresti központi levéltárban és nem utolsósorban az állami levéltár Maros megyei fiókjában. Ez utóbbiban bukkant rá a Földes-ügy néven elhíresült történetre: az 1956-os forradalom leverése utáni erdélyi magyar közélet ezen "epizódjában" Földes Lászlót, az Utunk című hetilap főszerkesztőjét feljelentették a Román Kommunista Pártnál, és az így támasztott ügy nyomán végül kirekesztették az irodalmi életből.

A történet szálainak kibogozása azért volt különösen kényes, mert két, jelenleg is aktív romániai magyar közéleti szereplőt hoz kínos helyzetbe: Sütő András írót, illetve Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a bukaresti magyar adás informális felelősét, a Romániai Magyar PEN Klub elnökét. A harmadik szereplőt, Hajdu Győzőt, a marosvásárhelyi Igaz Szó akkori főszerkesztőjét viszont mindez kevéssé érinti, őt az erdélyi magyar közélet amúgy is a kommunista rezsim idején magát végleg kompromittált személyiségként tartja számon.

A Földes László meghurcoltatását leíró, tavaly decemberben az ELTE Szociológiai Intézete történeti szociológia tanszékének Korall című folyóiratában A hatalom értelmisége - az értelmiség hatalma címen megjelent Bottoni-tanulmány 1956-ig megy vissza, amikor Földes az Utunk főszerkesztője lett. Az akkor 34 éves irodalomkritikus és lapszerkesztő "zsidósága erős magyar nemzeti identitással társult, ami az első általa szerkesztett lap számaiból egyértelműen látszik" - ad hátteret Bottoni.

Az 1956. október 23-a után válaszút elé került fiatal, a 40-es évek végén vezető pozícióba került erdélyi magyar "írókáderek" néhány napig - a forradalom leveréséig - saját lelkiismeretük alapján döntötték el, hogyan foglalnak állást a forradalommal kapcsolatban. "Hajdu Győző az első pillanattól igyekezett megerősíteni hatalmi pozícióját, és az Igaz Szó gyűlésein élesen támadta az »ellenforradalmat«" - írja Bottoni. Ám szerinte ekkor még korántsem mindenki osztotta a főszerkesztő álláspontját. Például helyettese, Sütő és Gálfalvi, aki szerkesztőként dolgozott a lapnál, ellenezte neve közzétételét az RKP követelésére született, a forradalmat elítélő hűségnyilatkozat kapcsán.

A helyzet akkor változott, amikor 1957 elején megindult az országos méretű megtorlási hullám, amely ezúttal nemzetiségre való tekintet nélkül sújtotta mindazokat, akik 1956-ban nyíltan szolidaritást vállaltak a magyarországi eseményekkel. Ekkor érezte úgy az Igaz Szó főszerkesztője, hogy eljött az ideje a kolozsvári rivális, a saját lapjánál népszerűbb és liberálisabb Utunk első emberének ellehetetlenítésére. Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, információkra volt szüksége Kolozsvárról, és ezeket Sütő András - aki tiszteletbeli tagként az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült - szállította, tudjuk meg Bottonitól. A történész feltételezése szerint Hajdu csapdába csalta Földest: 1958 júliusában olyan fülest juttatott el hozzá, hogy az Igaz Szó következő, augusztus végi számában egy őt, illetve az általa támogatott "revizionistákat" támadó írás fog megjelenni.

Hibás lépésre késztette ekkor veszélyérzete az Utunk főszerkesztőjét, aki 1958. augusztus 7-én és 14-én olyan vonalas, az erdélyi magyar irodalomkritika elhajlásait, hiányosságait ostorozó vezércikkeket publikált, amelyek sokkolták az egész erdélyi magyar irodalmi életet - állapítja meg Bottoni. Többek között Sütő, Gálfalvi és Hajdu "negativista, apolitikus" tanulmányait idézve az Utunk főszerkesztője egyszerre kívánt a közvéleményhez és a párthoz fordulni, ám a kemény megtorlások közepette semmilyen szolidaritásra nem számíthatott, sőt Bottoni szerint éppen e "pártos" írása gyorsította fel az eseményeket. A megtámadott Igaz Szó-trió hosszú feljelentő levelet írt ellene az RKP agit-prop. osztályának vezetőjéhez, amelyben kimerítően sorolták Földes bűneit. Egyebek között azt, hogy bizalmi pozíciója magasságából megengedi magának, hogy az ország első emberére is "a legmocskosabb rágalmakat" szórja. "Gheorghe Gheorghiu-Dej (akkori román pártfőtitkár) egy szarházi csirkefogó gazember", fejtegette Földes 1956 nyarán Sütő András és Gálfalvi Zsolt előtt a marosvásárhelyi Borszék cukrászdában - idézi fel Bottoni a feljelentésben foglaltakat. De legalább ilyen súlyos vád volt az adott helyzetben, hogy az Utunk főszerkesztője magyarországi kapcsolatain keresztül részt vett 1956-ban a forradalmi hangulat előkészítésében.

A Földes elleni hadjárat gyorsan meghozta gyümölcsét: a feljelentések a tartományi pártbizottságon keresztül már szeptember 1-jén eljutottak Bukarestbe, és három nappal később Földest felmentették főszerkesztői állásából és eltávolították az Utunktól. 1959. január 7-én pedig a lap alapszervezeti gyűlése után kizárták a pártból, és gyakorlatilag eltiltották a publikálástól is. S bár főiskolai állását megtarthatta, csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést az induló A Hét című bukaresti hetilapnál. Három évvel később, alig 50 évesen meghalt, felesége Izraelbe távozott, ahol öngyilkos lett.

"Légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó" állításoknak nevezte a Bottoni-tanulmányban őt ért vádakat Sütő András. A Hét című erdélyi hetilap 2005. február 24-ei számában Traumát oldó emlékezés? címmel megjelent írásában a Marosvásárhelyen élő író a "marslakóként közibénk pottyant Bottonit" rágalmazással vádolja. Sütő a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezik, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőitől. A marosvásárhelyi Borszék cukrászdában történtekre Sütő így emlékszik: "Földesnek nem éppen józan állapotában a pártfőtitkárról mondott »gyalázó« szavait nem csupán én hallottam és Gálfalvi Zsolt, hanem mások is, akik tucatnyian kávéztak és konyakoztak. Földest csitító halk igyekezetem immár semmit sem ért. Azzal, hogy gyorsan hazafelé - lakásunkra - indultam vele, a »szörnyű esetet« már nem lehetett jóvátenni."

Ez a vita azt az érzést keltette bennem, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egyfajta képzeletbeli kötelék, ami ködösítésre készteti őket - véli az általa kirobbantott erdélyi magyar múltfeltárási vita kapcsán Stefano Bottoni. Mivel az általa előásott dokumentumok hitelessége tagadhatatlan, és a közéleti vitának köszönhetően immár maga az ügy is pontosan rekonstruálható, számára érdekesebbek az akkor történtek tágabb összefüggései, a kisebbségi elit belső működése, a vezető pozícióba került értelmiség viszonya a bukaresti hatalomhoz, és végül, de nem utolsósorban a kommunista rendszer által integrált erdélyi magyar értelmiségi elit saját magáról festett képének hamissága. "A levéltárak kegyetlen képet festenek az erdélyi való világról, Tündérország sötét oldaláról" - összegzi a tanulságokat Bottoni.

SALAMON MÁRTON LÁSZLÓ / KOLOZSVÁR