A február elején a budapesti Merlin Színházban vendégszereplő berlini Distel kabaré újabb poénnal gazdagíthatta aktuális műsorát. Mostanában jól bejön az a jelenet, amikor a kitüntetésekről beszélgetnek a színészek, azt latolgatva, a rangos Bundesverdienstorden, vagyis a szövetségi szolgálati érdemrend mintájára a honatyák elismerésére rövidesen bevezetik a Nebenverdienstordent, vagyis a mellékjövedelmi rendjelet is. Merthogy a külön pénzek gyűjtögetésében igencsak jeleskednek a nép képviselői.

Az egész történet úgy néz ki, mintha valaki egy szép nagy rúd szalámit szeletelne. Mégpedig lassan, komótosan. Először Hermann-Josef Arentz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tartományi parlamenti képviselője "bukott le": kiderült, hogy évi 60 ezer euró fix fizetést kap az RWE energetikai konszerntől - a semmiért. Ez már önmagában is nehezen védhető, ami viszont pikánssá tette az egyik legnagyobb munkaadóval fennálló és a képviselő számára jól jövedelmező bensőséges viszonyt, az az, hogy Arentz nem mellesleg a CDU munkavállalói érdekképviselettel foglalkozó csoportját vezette - amiről aztán azonnal le is kellett mondania.

Őt követte Laurenz Meyer, a CDU főtitkára és szövetségi parlamenti képviselője. Róla először csak az került nyilvánosságra, hogy korábbi munkaadójától - véletlenül ez is az energiaszolgáltató RWE volt - kedvezményes áron kapja az áramot. Aztán az, hogy miután a CDU főállású politikusa lett 2000 novemberében - a főtitkári fizetés havi 13 ezer euró -, az RWE tovább folyósította ottani fizetését is. Bár ezt a gyakorlatot néhány hónap után megszüntették, időközben az is kiszivárgott, hogy Meyer fölvett egy olyan végkielégítést, amely nem is illette volna meg. Így Meyer helyzete is tarthatatlanná vált: meg kellett válnia főtitkári tisztétől.

Aztán, csak nehogy valaki azt higgye, itt csupán a kereszténydemokraták és az energiaipar összefonódásáról van szó, lebukott Jann-Peter Janssen szociáldemokrata (SPD) Bundestag-képviselő is: ő a Volkswagen fizetési listáján szerepelt évekig - mégpedig további képviselők társaságában. A VW ugyanis azt a gyakorlatot követte ez idáig (a megszüntetésről a botrány kipattanása után döntöttek), hogy ha egy alkalmazott akár az országos parlamentben, akár valamelyik tartományi képviselő-testületben mandátumot szerzett, nem szüntették meg a munkaviszonyát - és a fizetését sem. Ez utóbbi lett Janssen politikai veszte. Az egyre feszültebb közhangulatban ugyanis azt még meg lehetett magyarázni, hogy egy cég miért várja vissza egykori munkatársát, és tartja fenn formálisan a munkaviszonyt, de hogy ezért még fizessen is, az már sok volt. A bajt tetézte, amikor Janssen tagadta, hogy pénzt kapott volna, a VW viszont a nyilvánosság elé tárta: rajta kívül még egy SPD-s Bundestag-képviselő és négy további tartományi parlamenti honatya szerepelt a fizetési listájukon. Így aztán Janssen is lemondott, ő a parlamenti mandátumról.

A lista folytatható, pártsemlegesen. A liberális FDP képviselőnője, Ulrike Flach például a Siemens AG számára végzett fordítási munkákat. Nyilván jó sokat, mert a müncheni konszern évi 60 ezer eurót fizetett ezért, vagyis havi 5 ezer eurónyit leverni a számítógépen szép teljesítmény - a képviselői elfoglaltság mellett. Csakúgy, mint a Dresdner Bank számára dolgozni, igaz, csak havi 2 ezerért, mint tette azt Hildegard Müller, a CDU képviselője és elnökségi tagja.

Ha valakinek kétségei lettek volna az iránt, vajon miért ilyen nagyvonalúak a cégek a politikusokkal, azok is megvilágosodhattak, legkésőbb éppen Hildegard Müller esete kapcsán. A képviselő aszszony ugyanis korábban a CDU ifjúsági szervezete, a Junge Union vezetője volt, és ebben a minőségében a Dresdner Bank fizette a titkárnőjét. Mégpedig azért - mint az egy, a sajtóban nyilvánosságra hozott belső banki levélből kiderül -, mert jó befektetésnek ítélték a CDU elnökéhez, Angela Merkelhez is közel álló fiatal politikusnő munkájának "támogatását".

Amiért cserébe, szögezik le az érintettek minden esetben, soha semmilyen ellenszolgáltatást nem kértek vagy kérnek a cégek a politikusoktól. Ezt még el is lehetne hinni, de azt már kevésbé, hogy mondjuk az autóipart érintő kérdések tárgyalásánál - legyen szó bizottsági munkáról, törvény-előkészítésről, plenáris ülésen szavazásról - mindentől és mindenkitől függetlenül, az alkotmány megfogalmazása szerint "csak a saját lelkiismeretének alávetve" dönt az a képviselő, aki fix fizetést kap egy autógyártól, más esetben energiakonszerntől, banktól, bárkitől.

A német parlament alsóházában, a Bundestagban havi 7009 euró az adóköteles képviselői tiszteletdíj, amihez 3551 euró adómentes költségtérítési átalány járul. A tartományi parlamentek valamivel kevesebbet nyújtanak: általában 4-6 ezer euró között van a fizetés, s ezer euró körül az adómentes költségátalány (ennél kevesebbet csak a három városállam, Hamburg, Berlin és Bréma fizet honatyáinak, akik viszont nem főállásúak). Ennyi pénzből igazán meg lehet élni a közhangulat szerint, amelyet egyébként most az is a "harácsoló honatyák" ellen fordított, hogy éppen ezekben a napokban vezették be a munkanélküli- és szociális ellátás új rendszerét, amely szerint havi 345 euró (keleten 331 euró) elegendő egy ember megélhetéséhez (HVG, 2005. január. 15.). A képviselőknek egyébként nem tiltott, hogy mellékjövedelemhez jussanak, korábbi foglalkozásukat is folytathatják (ezt például a 601 fős Bundestagban több mint 10 százalékos arányukkal jelentős lobbit alkotó ügyvédek meg is teszik), csak éppen ennek tényét nyilvánosságra kell hozniuk. A politikusi mellékjövedelmekről kirobbant viták során éppen ez utóbbit kifogásolták sokan - mármint azt, hogy csupán a tényt kell közzétenni, a melléktevékenységből szerzett jövedelem nagyságát nem. Erről csupán a Bundestag elnökének tartoztak és tartoznak beszámolni (aki viszont nem hozhatja nyilvánosságra), no meg az adóhivatalnak.

A szociáldemokrata-zöld kormánykoalíció - érzékelve a közhangulatot - most azt szeretné elérni, módosítsák a képviselők jogállásáról szóló törvényt. Mégpedig akképpen, hogy az is nyilvános legyen, mennyit keres egy képviselő másodállásban, milyen egyéb jövedelmekre tesz szert. S bár a múlt heti, első frakcióközi megbeszéléseken még úgy nézett ki, az ellenzéki CDU-CSU elutasítja az ötletet, időközben Angela Merkel pártelnök úgy ítélte meg, ebben a kérdésben nem érdemes konfrontálódnia. Már csak a két, ez évben esedékes tartományi választás miatt sem: nyilván sem a schleswig-holsteini, sem az észak-rajna-vesztfáliai szavazók nem díjaznák, ha a képviselők továbbra is titkolózhatnának, miközben a 2,7 millió munkanélkülisegély-igénylő még a háromszáz-egynéhány eurót is csak az után kaphatja meg, ha az utolsó fillérig bevallotta minden "vagyonát".

WEYER BÉLA / BERLIN