Minden év őszén megtelik az Egyesült Államok egyik elit egyeteme, a Boston melletti Harvard különleges alkalmakra fenntartott Sanders színházterme. Az 1200 szerencsés, aki bebocsátást nyer a hivatalosan - az "ignoble", vagyis méltatlan, elhanyagolható szó kifacsarásával - Ig Nobel-díjnak nevezett kitüntetés átadási ceremóniájára, általában tudja, hogy nem fog magasröptű előadásokat hallani. Sőt, ellentétben a stockholmi ünnepséggel, itt inkább afféle cirkuszi produkciókban lesz része. A minden évben kiosztott elismerés nyertesei ugyan tarthatnak - hasonlóan az Oscar-díjjal megtisztelt filmsztárokhoz - egy rövid, mindössze félperces előadást, ám izmos kidobóember gondoskodik az időkorlát tiszteletben tartásáról, olykor pedig 8-10 éves gyerekek szakítják félbe szemtelenül az esetleg hosszúra nyúlt monológokat.

A vicces hangulatot hivatott szolgálni az is, hogy a díjátadón világhírű tudósok, nemritkán igazi Nobel-díjasok tartanak szakterületüket bemutató, mindössze 24 másodperces előadásokat. A szervezők azonban még ezt is hosszúnak tartják, ezért arra kérik a megszólalókat, hogy a miniprezentáció után hét szóban foglalják össze mondandójukat.

Az utóbbi években elmaradhatatlan programponttá nőtte ki magát nyúlfarknyi operák bemutatója is. Az általában a szervezők (a főszponzor, a kéthavonta megjelenő Annals of Improbable Research, vagyis a Valószerűtlen kutatások magazinjának stábja) által írt darabok szójátékokon alapuló szövegkönyve ismert dallamokra épül. Az idén például a vállalkozó szellemű diákok és néhány hamarjában bevont Ig Nobel-díjas az Atkins-diéta című operát adta elő, majd rögtön ezután tudományos módszerrel teszteltek féltucatnyi fogyókúrás programot. Az eredmény kiábrándító volt: egy óra elteltével a "kutatók" egyik esetben sem tudtak jelentős súlycsökkenést megállapítani...

A vásári hangulatot fokozza az a mostanra immár az átadási ceremónia szerves részévé lett blokk, amelyet Karen Hopkin moderál. Az amerikai biokémikus hölgy azzal írta be a nevét a történelembe, hogy 1995-ben elkészítette a tudományos fokozattal rendelkező csinos férfiak falinaptárát, amelyben 12 jóképű tudóst örökített meg, Doktor Januártól egészen Doktor Decemberig. Moderátorként Hopkin vezeti azt a nyereményjátékot, amelynek díjaiként randevúkat lehet nyerni a ceremónián megjelent igazi Nobel-díjas tudósokkal.

A vezető kutatók évente általában tíz kitüntetettnek nyújtják át a díjat, például filteres teát, műanyag kacsát, ragasztószalagot tartalmazó plasztikszatyrot. A díjazottak saját költségükön utaznak Massachusettsbe, és többnyire örömmel fogadják a kétes dicsőséget. Igaz, megesett már, hogy nem jelentkeztek a díjért: idén például senki nem jött el a Vatikánból, hogy átvegye a közgazdasági Ig Nobel-díjat azon spirituális újításért, miszerint - az outsourcing módszerével - a világ más pontjain, például Indiában végzik el az USA-ban vagy Nyugat-Európában megrendelt, de ott "kapacitáshiány" miatt el nem mondott imákat. Ugyanígy hiába vártak a szervezők a Coca-Cola üdítőital-gyártó multi megjelenésére is, pedig az söpörhette be a kémiai díjat Angliában Dasani néven forgalomba hozott, a Temzéből nyert - állítólag alaposan megtisztított - csapvizével. Igen ám, csakhogy laborvizsgálatok után kiderült: a Dasani a Temze vizénél nagyságrendekkel több rákkeltő bromátot tartalmazott, amiért is a Coca-Cola kénytelen volt visszavonni termékét a piacról.

Ezzel szemben leírhatatlan örömmel vette át Daisuke Inoue japán "feltaláló" a béke kategóriában neki ítélt díjat, amit azért kapott, mert megalkotta az azóta világdivattá lett karaokét. A zsűri indoklása szerint ezzel a japán férfi teljesen új módon tette lehetővé az emberiség számára, hogy megtanulja tolerálni embertársait. Hasonló megbecsülésnek érezhette az elismerést az orvosi Ig Nobel-díjat elnyert James Gundlach, az alabamai Auburn Egyetem szociológusa, aki társával, Steven Sackkel, a michigani Wayne Állami Egyetem kutatójával együtt 1992-ben azt a felfedezést tette közzé a Social Forces című szaklapban, miszerint - az élet problémáinak, úgymint válás, alkoholizmus és munkahelyi beilleszkedési zavarok túlhangsúlyozása okán - nem kis részben a countryzene a felelős az öngyilkosságokért az amerikai fehér népesség körében.

Időnként persze elkerülhetetlenek a botrányos díjátadások. Ez történt tavaly az indiai Lal Biharival, a béke kategória díjazottjával, aki az utolsó pillanatban mégsem tudta átvenni az elismerést, mivel az USA bevándorlási hivatala nem engedte be az Államokba. Pedig az út nehezét már megtette: Biharit azért tüntették ki, mert noha hivatalosan halottnak nyilvánították, mégis kapott útlevelet. Egyébként a bizottság három teljesítményét értékelte: egyrészt aktív életet élt halottá nyilvánítása után is, másrészt évtizedekig - ráadásul posztumusz! - küzdött a földje megszerzése végett őt az élők sorából formálisan kiiktató kapzsi rokonai ellen, harmadrészt pedig a hasonlóan kisemmizett indiaiak érdekvédelmére megalakította a Halottak Egyesületét. Szomorú históriája azonban egy tekintetben szerencsés fordulatot vett: végül mégiscsak megkapta a díjat - Indiában, egy külön a számára rendezett ceremónián.

Hasonlóan a "nagy testvérhez", az Ig Nobel-díj kitüntetettjeitől sem vonják vissza az elismerést, még akkor sem, ha netán kiderül, hogy nem az ő nevükhöz fűződik az elismert újítás. Bernard Vonnegut (egyébként az író Kurt Vonnegut bátyja), az Albany Állami Egyetem kutatója például 1997-ben meteorológiai díjat kapott, amiért a Weatherwise című időjárásügyi szaklapban publikált tanulmányában közzétette: a tornádó erősségét azzal (is) lehet mérni, hogy mennyire kopaszodnak meg az útjába kerülő csirkék. Sajnos, mint később kiderült, Vonnegut némileg érdemtelenül kapta meg a kitüntetést: az amerikai Elias Loomis már 1842-ben végzett hasonló kísérleteket.

Forradalminak mondható az Ig Nobel-díj a tekintetben is, hogy nem ragaszkodik bevett kategóriákhoz. Jóllehet minden évben kioszt béke-, közgazdasági, kémiai és irodalmi elismeréseket, sok esetben kreál új kategóriákat, hogy így egy, a bizottság által érdekesnek talált kutatást elismerhessen. Így kaphatott 2001-ben megosztott Ig Nobel-díjat John Keogh, amiért szabadalmi védelmet kért, és az ausztrál szabadalmi hivatal, amiért ilyen védelmet adott (2001100012-es számmal) a kerékre - 2001-ben. Asztrofizika kategóriában is csak egyszer adtak eddig Ig Nobel-díjat: szintén 2001-ben a kanadai Jack és Rexella Van Impe bibliatanító házaspárnak azért a felismeréséért, miszerint a fekete lyukakról "technikai paramétereik" alapján könnyen elképzelhető, hogy azok mélyén húzódik meg a pokol.

A díjról egyébként már csak azért is indokolt Magyarországon megemlékezni, mivel a béke kategóriában először magyar tudóst tüntettek ki vele: a sors iróniája, hogy a Svéd Királyi Akadémia által sokak szerint indokolatlanul mellőzött Teller Ede éppen azért kaphatta meg a vicces Nobel-díjat, amiért talán az eredetiről lemaradt - a harvardi érvelés szerint a hidrogénbomba atyja élethosszig azon munkálkodott, hogy örökre megváltozzon a béke fogalmának jelentése.

IZSÁK NORBERT