Nemrég még nehéz lett volna elképzelni, hogy az informatikusok körében valaki népszerűtlenebbé váljon a sokuk által minimum a számítástechnika Antikrisztusának tartott Bill Gatesnél, illetve cégénél, a Microsoftnál. Ez a "bravúr" sikerült most a 44 éves Darl McBride-nak, valamint az amerikai SCO Group szoftvercégnek. A tavaly kevesebb mint 80 millió dollár bevételt elért, alig 300 embert foglalkoztató, egy csöndes Utah állambeli városkában, Lindonban található székhelyű vállalat, valamint első embere annak kapcsán vergődött kétes dicsőségű világhírre, hogy az eddigi leggyorsabban terjedő internetes féregvírus február 1-jén megtámadta és megbénította a honlapját (HVG, 2004. február 7.).

Az ismeretlen programíró haragját az váltotta ki, hogy a szoftvercég bejelentette: az ingyenes, márkavédjegyében egy kedves pingvint használó Linux operációs rendszer alapjául szolgáló program egy részére szerzői joggal rendelkezik, és ezért licencdíjat szedne. Az SCO nem kisvadra lő, rögtön a világ legnagyobb számítástechnikai cégét, az ugyancsak amerikai IBM-et igyekszik becserkészni. Egy tavaly márciusban indított perben ötmilliárd dollárig terjedő összeget kér, azt állítva, hogy a Kék Óriás olyan programrészeket is átadott az Unix operációs rendszerből a Linuxot fejlesztőknek, amelyek az ő szellemi tulajdonát képezik. A lindoni cég emellett mintegy másfél ezer nagyfelhasználót értesített arról, hogy hasonló okokból 699 dollár egyszeri licencdíjra tart igényt a vállalati szervereiken futó Linux-változatok után. Az összeget a hálózatra fűzött számítógépekbe beépített processzoronként szeretné bevasalni az SCO, márpedig iparági becslések szerint jelenleg mintegy 2,4 millió szerverbe épített csipen fut Linux-program.

Határtalanul mohó, és súlyosan fenyegeti a Linux ingyenességében is megmutatkozó szoftverírói szabadságot - ez a legenyhébb, amit mondanak az internetes fórumokon a cégről. McBride-ról - akinek címére válogatott fenyegetések érkeznek, amit olyannyira komolyan vesz, hogy egy tavaly decemberi Las Vegas-i konferencián külön mesterlövész vigyázott a testi épségére - pedig azt tartják, cége üzleti sikertelenségét szeretné kétes jogi manőverekkel leplezni, és pénzt kisajtolni egy olyan termékből, amelynek kifejlesztéséhez valójában semmi köze.

Az SCO által emlegetett Unix-részek kalandos úton kerültek a cég birtokába. A vállalati nagyszámítógépeken használt operációs rendszerrel 1971-ben állt elő az akkor még monopóliumként működő AT&T amerikai telefontársaság legendás kutatóintézete, a Bell Laboratories. A Unixot aztán számos változatban fejlesztették tovább, és az eredetihez fűződő jogokat 1993-ban vette meg a szintén Utah állambeli Novell szoftvercég, amelynek vezetője, Ray Noorda erre építve próbálta fölvenni a küzdelmet az ősellenségnek tekintett Microsofttal. A jogok a Novelltől Noordához, majd az azóta a vállalatvezetéstől visszavonult üzletember befektetési társaságához kerültek, mely utóbbi 43 százalékban tulajdonosa az SCO-nak. Az már csak hab a jogi procedúra tortáján, hogy időközben a Novell is beperelte az SCO-t - és az IBM is ellenkeresettel élt -, mondván: mégsem a lindoni cégé az inkriminált programrészlet.

A Unix Linuxszá alakulásában a jelenleg 34 éves finn Linus Torvalds játszotta a főszerepet, aki 1991-ben a helsinki egyetem informatikai hallgatójaként a négy évvel korábban az amerikai Andrew S. Tanenbaum professzor megalkotta Minix nyílt forráskódú operációs rendszer mintájára próbált saját, egyszerűbb programot írni. Az úgynevezett nyílt forráskódú operációs rendszerek lényege, hogy a felépítésükben kulcsfontosságú szoftvermagot nyilvánosságra hozzák, így ahhoz bárki hozzáteheti a maga fejlesztését (HVG, 2001. május 5.). Az ilyen, ingyen hozzáférhető szoftvereket - mindenekelőtt a legismertebb Linuxot - bárki továbbfejlesztheti, ám eredményét a szabályok szerint közkinccsé kell tennie, és pénzt nem kérhet érte.

A Linux-sztori akkor vált igazán sikertörténetté, amikor az IBM 2000-ben úgy döntött, vállalati számítástechnikai csomagjait erre az operációs rendszerre építi, az Intel pedig Linux-baráttá tette processzorait.

A hatás a vállalati hálózatok piacán ma már drámai. A nagyszámítógépek helyét ugyanis átvették a sorba kötött, Intel-csipeket és jó pénzért testreszabott Linux-változatokat futtató komputerek, amelyek az előbbiek árának töredékéért azoknál jóval nagyobb teljesítményt nyújtanak. Az elsősorban az IBM, a Hewlett-Packard és a Dell kínálta megoldások az autógyáraktól kezdve a nagy Wall Street-i brókerházakon keresztül a hollywoodi stúdiók számítógépes animációs műhelyeiig mindenütt sikert arattak. Az iparági adatok szerint a Linux-alapú rendszerek részesedése a mintegy 50 milliárd dolláros amerikai szerverpiacon három év alatt a nulláról 13,7 százalékra emelkedett, és 2006-ra elérheti a 25 százalékot.

Nem csoda, hogy a Microsoft első számú ellenfélként kezeli a Linuxot, amelyet immár több országban - például Franciaországban, Izraelben, Kínában vagy Dél-Koreában - kormányszinten favorizálnak. Ráadásul az utóbbi időben az ingyenes operációs rendszer - illetve annak "felszereltebb", fizetős változatai - a 90 százalékban a Windows uralma alá tartozó személyiszámítógép-piacon is megjelentek; elég csak a Sulinet programban eladott komputerekre gondolni. Egy, az International Herald Tribune napilap által megszerzett bizalmas e-mail szerint Orlando Alaya, a Microsoft globális értékesítésért felelős vezetője kijelentette: "Semmilyen körülmények között nem maradhatunk alul a Linuxszal szemben." Ennek érdekében - folytatódott az elektronikus levél - az erre létrehozott alap terhére kivételes árengedményeket nyújthatnak a nagy, kormányzati és vállalati megrendelőknek, sőt akár ingyen is odaadhatják az operációs rendszert, ha ezzel kiütik a Linuxot a versenyből. A nyílt forráskódú operációs rendszerek szabadságát féltők azt sem tartják véletlennek, hogy a Microsoft önként és dalolva több millió dolláros licencdíjat fizet az SCO-nak - noha nem is forgalmaz Linux-alapú terméket -; ez szerintük nem más, mint a lindoni szoftvercég jogi kalandjának pénzügyi támogatása.

NAGY GÁBOR