"Tomelilla, heverő: 919 euró", "Sven, diák: 5 euró" - hirdették az árcédulák karácsony előtt, az új berlini Ikea-áruház megnyitásakor: nem csupán a kényelmes svéd bútor, hanem az azon helyet foglaló, saját árcéduláját felmutató fiatalember is megvehető volt. Az történt ugyanis, hogy az egyetemeik szerintük egyre lehetetlenebb helyzete miatt tiltakozó berlini diákok megegyeztek az új áruház bevezetésére amúgy is nagy reklámkampánnyal készülő, a pluszheccet örömmel fogadó Ikeával, és az első napon benépesítették a kiállított bútorokat. Feküdtek az ágyakon, ültek a fotelokban, az asztaloknál, s a megnyitáskor szokásos árengedmények reményében nagy tömegben érkező vásárlók azt is láthatták: ma Berlinben a legolcsóbb a diák.

Ami igaz, az igaz, egyre kevesebb jut rájuk. Miután a szenátus takarékossági döntése következtében összesen 75 millió euróval csökkenteni kell a három berlini egyetem, a Humboldt, a Technische és a Freie Universität költségvetését, az 1,1 milliárd eurós felsőoktatási keretből fejenként számolva is kevesebb jut a Berlinben tanuló összesen 137 ezer diákra. Így aztán a hallgatók az új évben is tüntetésekkel, egyetemi épületek megszállásával és sztrájkkal tiltakoznak az elvonások ellen.

Ezek után igencsak meglepő fordulatnak számított, hogy a vezető kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) év eleji kihelyezett frakcióülésén, Weimarban Olaf Scholz pártfőtitkár előállt azzal az ötlettel, amerikai mintára létre kell hozni legalább egy elitegyetemet. Franz Müntefering, az SPD parlamenti frakciójának vezetője ezt rögtön megtoldotta azzal, hogy nem is egyet, hanem többet, Edelgard Bulmahn oktatási miniszter asszony pedig egyenesen tíz ilyen intézményről beszélt. Igaz, az SPD politikusai nem a diáksztrájkok leszerelése érdekében szeretnének amerikai viszonyokat elérni legalább az egyetemek egy részén, hanem azok tudományos teljesítményének fokozására: az utóbbi évek német Nobel-díjasainak háromnegyede - panaszolják a szakemberek - nem itteni kutatásaiért, hanem külföldön, elsősorban Amerikában végzett munkájáért kapta meg a legmagasabb tudományos elismerést.

Arra, hogy miképpen lehetne az amerikai versenytársaikhoz mérten szegény német egyetemekből elitképzőket varázsolni, még nem született recept. Hiszen, mint azt egy ott járt egyetemi delegáció tagjai a közelmúltban megtapasztalhatták, a New York-i Columbia Egyetem évi 2 milliárd dolláros költségvetéséből feleannyi diákot képez, mint az évi 270 millió euróból gazdálkodó berlini Freie Universität. A megoldás egy része a tandíj lehetne - ez azonban Németországban nemcsak nem szokás, hanem egyenesen törvény tiltja, hogy az első diploma megszerzéséért pénzt szedjenek. Igaz, e jogszabály ellen a konzervatív-jobboldali kormányzású tartományok egy csoportja - élén Bajorországgal és Baden-Württemberggel - alkotmányossági panaszt nyújtott be, de annak elbírálásáig biztosan nem, s azt követően is csak jelentős politikai viták után lehetne bevezetni a tandíjat. Addig a diákoktól kérhető pénzügyi forrásként marad a félévenként fizetendő "beiratkozási díj", amely általában nem éri el a száz eurót, vagy ha igen, akkor már külön szolgáltatás is kapcsolódik hozzá.

Mozgolódnak az osztrák diákok is: január 15-én elfoglalták az ország legnagyobb egyetemének, az Universität Wiennek a rektori szobáit és szenátusi üléstermét. Akciójukkal a rektor új szervezeti terve ellen tiltakoztak, amely az egyetemhez tartozó 133 oktató-kutató intézetet fel akarja oszlatni, s a helyükbe 18 fakultást és két központot kíván állítani. Karácsony előtt a grazi egyetemen volt tiltakozó akció az elviselhetetlen egyetemi állapotok miatt.

Az oktatás körülményei Ausztria 21 egyetemén - a kritikusok szerint - tragikusak: olyan nagy a túlzsúfoltság, hogy a bécsi közgazdasági egyetem például mozitermeket volt kénytelen bérelni az előadások megtartásához. Kevés a tanár, a vizsgalehetőség, alacsony az oktatás színvonala, nincs pénz könyvre, kutatásra.

Lobog tehát a harag, annak ellenére, hogy az idén Ausztriában életbe lép az egyetemi reform, amely alkotóinak elképzelése szerint nagyobb autonómiát ad az intézményeknek. Teljes egészében náluk marad a diákoktól beszedett tandíj (szemeszterenként 363,36 euró), és a tavalyinál 6 százalékkal több pénzt kapnak az állami költségvetésből (igaz, az egyetemi vezetők szerint ez utóbbi nem segít, hiszen ebből kell fedezni egy sor olyan kiadást, amelyet eddig az állam állt). Az egyetemek költségvetésének 20 százaléka az állammal kötött hároméves megállapodás teljesítésétől függ majd, megváltozik az intézményeket irányító, ötfős egyetemi tanácsok összetétele, az egyetemi szenátus egynegyedét pedig a hallgatók jelöltjei alkotják majd. A kormány nagyon sokat vár a reformtól, az ellenzéki szociáldemokraták viszont veszélyben látják az egyetemi autonómiát, ezért az alkotmánybíróság elé vitték az ügyet, amelyben a hónap végén várható döntés.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS, WEYER BÉLA / BERLIN