Megbízható védelme miatt az iPhone komoly prédának számított a kódfeltörők körében, de más modellekkel is előfordul, hogy olyan valaki szeret beléjük, akit szerződése más szolgáltatóhoz köt. A hálózatfüggő mobilokat idehaza hivatalosan 10 ezer forint körüli összegért oldozzák fel. A legális függetlenítés műszakilag is bonyolult: sok esetben egyenesen a gyárból küldik el a készülék gyártási számából képzett, más telefonon nem használható kódot.

Nem véletlen, hogy sokan lépnek az illegális útra: a „sufni GSM” üzletekben modelltől függően 2–12 ezer forintba kerül egy kikódolás. „Ezeket általában adatkábel, valamilyen letöltött szoftver és kódfeltörés útján végzik a boltosok, de van olyan Nokia-típus, amelyet a gyárba becsempészve sikerül csak kikódolni” – magyarázta a HVG-nek Khell Bogdán, a Mobilaréna telefonos portál főszerkesztője.

Ezen a bejáratott illegális gyakorlaton csavart egyet a Turbo SIM nagyjából egy évvel ezelőtti megjelenése. Állítólag ezzel sikerült először hálózatfüggetlenné buherálni egy iPhone-t. Az internetes aukciós portálokon 3-4 ezer forintért vásárolható lapocska úgy illeszthető a SIM kártyára, hogy a készüléken nem hagy nyomot, így a garanciát sem veszélyezteti. „A SIM kártya minden hálózatra lépés előtt információt cserél a készülékkel, és ebbe szól bele a Turbo SIM, elhitetve a készülékkel, hogy a megfelelő SIM kártya van benne” – mondja Khell Bogdán.

A kis lapocskákat a Távol-Keletről importálják Magyarországra is, hogy azután egy céleszközzel és szoftverrel idehaza szabják típusra. Cikkünkhöz a HVG is interneten rendelt egy Turbo SIM lapocskát. (A küldemény feladó megjelölésével, postán érkezett, a vételár átutalással utazott.) Bár az eladó nem kínálta fel, hogy adott modellre programozva küldi el, mégis működött. Legalábbis a sokadik próbálkozásra, hiszen először többféle típusú készülék kártyafoglalata is annyira szűknek bizonyult, hogy a preparált SIM-kártyát képtelenség lett volna behelyezni. A sikeres buherálás fölött érzett első örömünk elmúltával a preparátumot eltávolítottuk. A SIM kártya egyébként nem menekült meg egy nagy ollótól, ki kellett vágni belőle egy darabot, hogy elférjen a nyomtatott áramkörre forrasztott apró, de mégis majdnem 1 milliméter vastag vezérlőegység.

„Ami ebben a műfajban létezik, az mind illegális” – oszlatta el a félreértést egy, kikódoló szolgáltatásait az interneten is hirdető GSM-szerviz munkatársa. Szerinte azonban a mobilszolgáltatók retorziója legfeljebb a garancia elvesztését érinti, olyanról még nem hallott, hogy egy telefon kikódolása jogi következményekkel járt volna. Csekély visszatartó erőt legfeljebb az a figyelmeztetés jelenthetne, hogy a SIM kártya a szolgáltató tulajdona. Gyakorlatilag azonban sosem kérik vissza az előfizetőktől.

Önmagában szerződésszegésnek minősül, ha nem a szolgáltató SIM kártyájával használunk egy kedvezményes készüléket. A szolgáltatóknak a gyártási szám alapján módjukban is áll figyelni, milyen készülékeket használnak a hálózatukon. Kézenfekvő volna, hogy adataikat egyeztetve az illegálisan kikódolt készülékek használói után nyúljanak, de erre még nem volt példa. „A vonatkozó jogszabályi előírások alapján a szolgáltatók csak a saját hálózatukban használt készülékek adatait jogosultak kezelni” – ad magyarázatot a Pannon sajtóosztálya.

Az efféle trükközések a szolgáltatóknak gyakran azt jelentik, hogy elbukják az akciós készülékekbe épített kedvezményt. Rendszeresen monitorozzák is, hogy egy-egy modellt mekkora arányban csencselnek ki a hálózatból vagy akár az országból. Egyes forrásaink szerint ez némelyik feltöltőkártyás mobil esetében akár 15 százalék, előfizetéses készülékeknél 5 százalék körül is lehet. Ennek közvetlenül nem tudnak gátat szabni a szolgáltatók, de a tanulságot levonhatják. Megemelhetik például a készülékek árát, kivehetik egyik-másik modellt a feltöltőkártyához csatolt akciókból vagy a részletfizetési konstrukciókból. Az évek óta fel-felbukkanó pesszimistább jóslatok ellenére viszont a készülékek ártámogatásával járó üzleti modell egyelőre nem tűnt el.

KIRICSI GÁBOR