A világ legkonzervatívabb rádiós piaca a magyarországi - fogalmazott sarkosan a HVG kérdésére Jeszenszky Zsolt, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) slágerlista-felelőse. Szerinte nincs még egy olyan ország, ahol a rádiók ennyire ne vállalnának kockázatot. Az aktuális külföldi slágerek közül több egyáltalán nem jut el a magyar éterbe. Az érem másik oldala: a különféle közönségtesztek azt jelzik, hogy a magyar hallgatóság könnyűzenei ismeretei és preferenciái nagyon hézagosak - mondja Jeszenszky. "Új zenére fogékony közönségről alig beszélhetünk, az emberek maradnak a régieknél, nincsen középút a magas- és a tömegkultúra között."

A magyar közízlés körülbelül harminc év lemaradással jár a múltban - ad hangot hasonló véleményének Machán Frigyes, azaz Nesta, a Radiocafé zenei szerkesztője -, a Hungária-Edda-LGT-Neoton Família négyszögben, esetleg a Demjén-Illés-István a király háromszögben mozognak a tömegek igazi kedvencei. A vélekedést internetes felmérések is megerősítik: a legális letöltések főként a "klasszikus magyar repertoár" együtteseihez kötődnek.

Márpedig a rádiók egy részének zenei kínálatát a hallgatói igények determinálják. A Sláger Rádiónál például direkt módszert alkalmaznak: félévente tesztelnek 1500-2000 dalt egy 25-45 év közöttiekből álló fókuszcsoportban, s az ő véleményük alapján döntenek a zenei arculat finomhangolásáról. A tesztelendő számokat a korábbi slágerlisták alapján válogatják össze - betartva azt az arculati szabályt is, miszerint a rádió csak régi slágereket játszik le. A Danubius Rádiónál is hallgatottsági adatok és tetszési indexek alapján döntenek arról, hogy egy-egy új szám maradhat-e a rádió körforgásában.

Ennek szöges ellentétét valósítja meg például a Radiocafé. Ott előzetes zsánerszabályok kialakítása nélkül mutatják be az egyes zenéket, és - mint mondják, jelentős rizikót vállalva - nem tesztelik a közönséget. Ilyen zenei nyitottság jellemzi a gyakorlatilag zenei szerkesztés nélkül működő, a kilencvenes években kultikus underground ízlésformáló pozíciót szerzett Tilos Rádiót is.

A Radiocafé és az egy éve megújult MR2-Petőfi Rádió szerkesztői egyaránt azt állítják, a szép számmal érkező demofelvételeknek csak körülbelül az 5 százaléka kerül be az adásmenetbe, aminek legfőképpen színvonalbeli kritériumai vannak. Az iparági tapasztalatok szerint bizonyos stílusokhoz olyan sztereotípiák tartoznak, amelyek sok esetben taszítják a hallgatókat. A rock- és metálzenékhez az agresszió kapcsolódik - vélik sokan -, a technóhoz pedig a drog. Hasonló okokból nem alakultak ki nagyobb hallgatótáború, underground zenét vagy akár csak tisztán rockot játszó adók, szemben a mindig népszerű popzenei csatornákkal.

"A helyzetért egyértelműen a kereskedelmi rádiók felelősek, mert csak azokat a számokat engedik adásba, amelyeket előzőleg már leteszteltek" - véli Borcsik Attila, ismertebb nevén Izil, az MR2-Petőfi Rádió produkciós munkatársa. "Az ilyen kínálat fals képet mutat a popzenei élet történéseiről" - ért egyet vele Nesta. Szerinte hiába blokkolják a kereskedelmi rádiók az új zenei anyagok szabad áramlását, egyre több olyan kis rádió van - például a debreceni Friss, a soproni Corvinus vagy a fővárosi Q -, amely ars poeticája szerint (is) "színvonalas" zenéket játszik.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a kereskedelmi adók vezetőinek nem tűnik fel az egyoldalúság. "A brit könnyűzene élharcosától, a U2-tól a Sláger Rádió hallgatói csak egyetlenegy számot tűrnek meg, a One címűt; hiába újul meg a zenekar albumról albumra" - hoz példát a HVG-nek Kalácska Gábor, a Sláger Rádió zenei szerkesztője. Saját adójával mindazonáltal ő is elégedett, mondván, annak kínálatában csak a "jó dalok" maradnak meg, az egyszerű zeneiségű, egynyári toplistás zenék a közelébe sem kerülnek a csatornának. Amúgy pedig úgy véli: a Sláger Rádiónak öt-tíz év múlva kell majd azokat a számokat lejátszania, amelyek most kerülnek a zenei porondra, a közízlés megújítása a hitmaker, azaz a slágergyártó csatornák dolga.

Úgy tűnik tehát, hogy az általános közízlést slágerekkel tükröző, a közönségigényt állítólag teljességgel kielégítő, gazdaságilag sikeres kereskedelmi rádiók mellett működő kisebb, progresszívebb csatornákra hárul a kínálat megváltoztatása. Zenei szerkesztés és útmutatás szempontjából számos szakmabeli példaértékűnek tekinti a BBC Radio 1 klasszikus műsorát, a John Peel Sessionst. Szerkesztője, John Robert Parker Ravenscroft, ismertebb nevén John Peel, 37 éven át számos zenei stílust népszerűsített az alternatív rocktól a hip-hopon, a dance-en és a punkon keresztül egészen a death metalig. Az ilyen zenei távoktatás teljességgel lehetetlen hazánkban - mondja a HVG-nek Nesta, aki szerint a hazai piac ehhez túl kicsi, és túl alacsony szintű a popzenei kultúra.

Az MR2-Petőfi Rádió - és számos kisebb csatorna - jelentős pénzügyi rizikót vállal nyíltságáért cserébe. Mindebben - meglehet - a Kalácska Gábor által felvetett helyzet is ludas: "új világ vesz minket körbe. Azok a hallgatók, akik különleges vagy legalábbis más zenét szeretnének hallgatni, külföldi internetes platformokról könynyen be tudják szerezni az új előadók anyagait." Miközben az albumeladási listákon az elmúlt időszakokban musical-, illetve mulatóstrend érvényesült, azt nemigen lehet felmérni, hogy ők milyen zenét várnának el a magyar rádióktól. Ha egyáltalán hallgatják azokat.

BARI MÁRIUSZ