HVG

Az idei nyári forróságban egytől egyig kiszáradtak a Kecskemét és Solt közt elterülő vidék sekély szikes tavai. Alga- és madárviláguk különleges volt, kémhatásuk lúgos - mesél róluk Vörös Lajos algakutató, a tihanyi Limnológiai Kutatóintézet hidrobotanikai osztályának vezetője. E tóvilág kétharmada egyébként már az utóbbi harminc esztendő folyamán felszívódott, a Hattyúszék nevű tó nevét már évek óta csak a hasonnevű csárda őrzi, a helyén rét virít. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a régióban a talajvíz - elsősorban a felszín alatti készlet felhasználásának megtízszereződése miatt - 2-3, helyenként 10 méterrel süllyedt.

A Balatont egyelőre nem fenyegeti efféle katasztrófa. "Ha csökken a vízszint, az esetek 85 százalékában a víz egy éven belül pótlódik. A jósolt melegebb klímában a vízpótlás három évig is eltarthat, de lehet rá számítani" - állítja Bíró Péter, a Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Mindez persze az átlagos vízszint csökkenését jelenti.

Ha a szint tartósan, mondjuk fél méterrel csökkenne, "a déli parton nagyon csúnya világ köszöntene be" - latolgatja Vörös. És nemcsak azért, mert akkor már nem derékig, hanem csak bokáig érne a víz, hanem azért is, mert elszaporodnának az algák (amint tették négy-öt évvel ezelőtt), a békanyálnak nevezett vonalas zöldmoszat sűrűn átszőné a vizet, amely így habossá, gusztustalanná válna. A nádasok rohamosan terjednének. Bár a tó egészében aligha történne katasztrófa, a változások kihatnának a mélyebb vizek élővilágára is, elterjedhetnének például a gébek és más agresszív halfajok.

A növényvilág is alaposan megváltozhatna. Jel erre a Zala torkolatában tavaly megjelent azolla nevű moszatpáfrány. Hogy egy akvarista öntötte-e ki a halaival együtt, vagy más módon került ide a Mexikóban honos, nagy vízfelületeket beborítani képes szubtrópusi vízinövény, nem tudni, de azt igen, hogy az idei telet kibírta. Akárcsak a trópusokról származó valiznéria, amelynek lilás-zöldes levelei ki sem bújnak a víz felszínére. "Ez most egyáltalán nem zavaró, de ha a klímaváltozásnak köszönhetően elszaporodik, azzá válhat" - véli Tóth Viktor, a Limnológiai Kutatóintézet munkatársa.

A Balaton átlagos vízmélysége több mint 3 méter, a Velencei- vagy a Fertő tó viszont nemigen mélyebb másfél méteresnél. Ha 3-ról 2,5-re csökken a vízszint, nincs baj, de ha a méteres víz apad félméteresre, olyan folyamatok indulhatnak be, amelyek révén a szintcsökkenés akár már meg sem áll. Vörös Lajos a következő példával nyugtatja a kedélyeket. "Egy-két évtizede az éppen némileg leapadt Velencei-tóban elszaporodott a világ egyik legmérgezőbb algája, a microcystis nevű kékalga. Ez a halakat nem bántja, de az embereknek bőrkiütést, szemgyulladást, hasmenést, hányást okoz. A szakértők már éppen a vízpótláson törték a fejüket, amikor a tó magától föltöltődött, s a kékalgák eltűntek."

A vízpótlás a jövőben nem csak e tavaknál, hanem az egész országban komoly gondot jelenthet. A Kárpát-medence legmélyebb területén fekvő Magyarország az előrejelzések szerint egyrészt kevesebb csapadékot kaphat a jövőben, másrészt nő a mezőgazdaság, a lakosság és az ipar vízigénye, amire még egy lapáttal rátesznek a vízművek is, amelyek nem a takarékosságban, hanem a sok ivóvíz eladásában érdekeltek. A folyók csökkenő vízhozamának egy részét ugyanakkor már a szomszéd országok ki fogják venni a mederből.

"Jelenleg a felszíni vizek 96 százaléka külhonból érkezik - érzékelteti Magyarország ilyetén kiszolgáltatottságát Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója. - A határvízi együttműködési megállapodások árvíz esetén tűrhetően működnek, ám az aszályos időszakokban sok a vita arról, ki mennyi vizet használ föl, s menynyit enged tovább."

A felvízi országok elvileg csak akkor létesíthetnek a folyókon víztározókat, ha bírják Magyarország beleegyezését. "Ám a megállapodások hemzsegnek a lábjegyzetektől, melyek az egyes országok szuverenitásáról, a gazdasági helyzet figyelembevételének szükségességéről szólnak. A valóságban nincsenek leosztva a tározókapacitások, mi több, a tározók építésére irányuló tervek sincsenek egyeztetve" - szögezi le Jolánkai Géza, a Debreceni Egyetem környezettervezési tanára. Noha az EU klímaváltozási Zöld Könyve (lásd Budapesti mérföldkövek című írásunkat a 60. oldalon) európai szinten integrált vízgazdálkodásra tesz javaslatot, de mire ez átmegy a gyakorlatba, alighanem túl leszünk már néhány vizes konfliktuson.

Magyarországon az új Vásárhelyi-terv 2009-ig - a meglévő kettő mellé - egyenesen 13 tározó létesítését irányozza elő, ám a program végrehajtása enyhén szólva döcögősen halad. "Ennek oka részint a pénzhiány: a magyar források nem elegendők, de majd uniós pénzeket is fordíthatunk e célra. A késlekedés másik fő oka, hogy nyögvenyelősen haladnak a tárgyalások a földtulajdonosokkal a szükséges területek kisajátításáról, valamint az engedélyeztetések és a régészeti feltárások" - állítja Váradi. Egyelőre csupán két tározó építése folyik, s csak ha minden jól megy, készül el összesen hat az eredeti határidőig. E tározók vésztározók volnának, vagyis inkább azért épülnek, hogy árvíz esetén legyen hová terelni a vizet, semmint azért, hogy aszálykor legyen honnan pótolni (HVG, 2006. augusztus 19.).

Az ezredforduló óta három alkalommal volt már olyan hatalmas árvíz Magyarországon, amilyen korábban nem. "A jelenlegi gátrendszer ezt a terhelést sem bírja, de ha az éghajlatváltozással még nagyobb özönvizek zúdulnak az országra, az a vésztározó-kapacitás sem lesz elég, amely most a tervekben szerepel - állítja Jolánkai Géza. Megoldatlan szerinte a le nem folyó esők és hó révén kialakuló belvizek ügye is, ami az ország területének harmadát, de talán 40 százalékát fenyegeti.

"A klímát lényegében jelentő vízkörforgást négy tényező alakítja. A legfontosabb a napenergia, a második a levegő párabefogadó képessége, a harmadik a vegetáció, a negyedik pedig a talaj minősége" - magyarázza Ungvári Gábor, a Magyar Környezetgazdaságtani Központ Alapítvány igazgatója, aki szerint ahol csak van elég víz vagy legalábbis megoldható a vízpótlás, ott nagymértékben növelni kell az erdők arányát. "Az erdő ugyanis - magyarázza - a legjobb klímaberendezés. Ha a talaj nedves és dúsak rajta az erdők, felmelegedéskor a fák levelein át egyre több nedvesség párolog el, ami hűti a környezetet. Ahol viszont nincs erdőtakaró, ott a földfelszín melegszik föl, ki is szárad, alulról följönnek a sók és más ásványi anyagok: ez a szikesedés. És ez ellen öntözéssel lehetetlen védekezni."

A természetes ártéri erdők visszaállításának lehetőségét vizsgálja most a Norwichi Egyetem által koordinált uniós ADAM-projekt keretében Flachner Zsuzsa, a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének projektmenedzsere. "A Tisza úgynevezett holocén ártere a folyótól 15-20 kilométerre nyugatra húzódó medence, illetve szinte az egész Tiszántúl. Ha a nagy árvizeket e táj mélyebben fekvő medencéiben tartanánk, két legyet üthetnénk egy csapásra: megoldódna a tavaszi árvíz és a nyári aszály kérdése" - állítja Flachner.

Hogy az aszály mekkora ellenség, arról megoszlanak a vélemények. "A két nagy folyó mindig elegendő vizet fog hozni, így nincs és nem is igen lesz vízgondunk" - fejtegeti a már idézett Váradi József, arra hivatkozva, hogy a magyar gazdák az idei forró nyáron kétharmadannyit öntöztek csak, mint tavaly. Nem tudni viszont, mennyi vizet használtak el illegálisan. "Ha júliusban repülőgépről vagy műholdas felvételen megnézzük, hol zöld a kukorica, s ezt összehasonlítottuk volna azzal, hogy az adott gazdák mennyi vízszámlát, illetve vízkészlet-hozzájárulási díjat fizetnek ki, alighanem meglepő eredményre jutottunk volna - véli Flachner. - A spanyol környezetvédelmi hatóság nemrég lefolytatott egy hasonló vizsgálatot, s azt találta, hogy a vízkivétel négyötöde illegális. Nem hiszem, hogy nálunk jobb volna az arány."

LŐRINCZ ANDRÁS