A korábban érvényes hazaiaknál igényesebb uniós szabályok átvétele nemcsak több ezer milliárd forintos beruházásokat tesz szükségessé, hanem új feladatok százait rója az amúgy is túlterhelt környezetvédelmi felügyelőségekre. A zöldhatósági dolgozók munkaidejének egyre nagyobb részét az adminisztráció tölti ki, a helyszíni ellenőrzésre aggasztóan kevés energia jut. A zöldhatóságoknál dolgozók létszáma az uniós csatlakozási felkészülés keretében egy évtized alatt mintegy 50 százalékkal nőtt ugyan, az elintézendő ügyiratok száma viszont több mint megduplázódott. Hatékony ellenőrzés nélkül újratermelődnek a gyakran társadalmi munkában felszámolt illegális hulladéklerakók, hiába ütközik immár a büntető törvénykönyvbe - és sújtható ily módon szabadságvesztéssel - a szemét "elhagyása" például a mezőn, erdőszélen, patakparton. Ilyen szankciót egyébként a hulladékos jogszabály tavaly szeptemberi szigorítása óta még nem alkalmaztak.

Míg a rendszerváltás előtt az "érinthetetlen" nagyvállalatok csekély bírság fejében szennyezhettek, most az úgynevezett önbevallásra épülő rendszerben bújhatnak ki az ellenőrzés alól. Jellemző, hogy néhány országos hulladékgazdálkodási adat megbízhatóbban szerezhető be a szakmai szövetségektől, illetve az egyes begyűjtőrendszerek működtetőitől, mint a szaktárcától. Rosszat tett a hatósági munka színvonalának a most záródó kormányciklusban szinte permanens átszervezősdi is: előfordult, hogy egy közönséges ásott kút fennmaradási engedélyének kiadása az előírt 30 nap helyett közel fél évig tartott. A bonyolultabb ügyek engedélyezése ennél is cifrább: az állítólag részben e lassúság miatt csődbe jutott Tokodi Üveggyár Kft. környezetvédelmi engedély iránti kérelmét közel másfél évig nem bírálta el a felügyelőség.

Átalakulóban van a civil zöld szervezetek társadalmi megítélése. Miközben az említett szemétszedési vagy a parlagfű-mentesítési, természetvédelmi akciók helyi vagy - mint a Zengő ügyében - országos elismerést szereznek, a természet- vagy környezetkárosítónak gondolt nagyberuházások elleni tiltakozásaik sokakban ellenérzést keltettek. Pedig oktatási, természetmegőrzési tevékenységüket olykor az állam helyett is végzik, miközben támogatásukra reálértékben egyre kevesebb jut: a civil zöldek programjaira 2002-ben 424 millió, tavaly 450 millió forintos pályázati keretet nyitott a minisztérium.

Az állami támogatáspolitika beruházáscentrikus, az uniós játékszabályok alapján a nagy projekteknek van nagyobb esélyük a megvalósításra. Ez a pénzosztási mechanizmus az oka, hogy egy-egy szennyvíztisztító, hulladéklerakó egyszerre sok települést lát el akkor is, ha gazdaságosabb lenne a kevésbé koncentrált megoldás, például a kisebb településeket olcsóbban kiszolgáló, természetközeli módszerekkel működő szennyvíztisztítók építése. Hasonló szemlélet miatt akadozik az agrár-környezetvédelmi program finanszírozása: tavaly az erre szánt összegek egy részét az agrártárca átirányította a nagyüzemi gazdálkodás javára. Ugyancsak nehezen tör utat magának a dekoncentrált energiaellátás: miközben évekre előre szerződések garantálják egyes privatizált hagyományos erőművek áramának kedvező árú átvételét, a jellemzően kisebb teljesítményű, megújuló energiaforrással működő létesítmények telepítését kevésbé segíti az állam, mint az unió régi tagországaiban. Tavaly egyáltalán nem állt rendelkezésre központi támogatás a megújuló energia lakossági használatának ösztönzésére, az idén pedig mindössze 10 napig lehetett e célra pályázatot beadni.

JAVASLATAINK

A meglévő előírásokat kell következetesen ellenőrizni látszólag szigorú, de be nem tartatott új jogszabályok alkotása helyett. A minisztériumi létszám látszólagos leépítése helyett a következő kormányzati ciklusban a "bújtatott" státusok, illetve a haszontalan tanácsadók számát kell csökkenteni, e megtakarítást az ellenőrzési feladatokra kell átcsoportosítani, amelyre többletforrásokat is igénybe kell venni. Erősíteni kell a vámügyi és a rendőri szervek együttműködését a zöldhatóságokkal többek között az illegális hulladékszállítások leleplezésére, vagy például a rosszul beállított, füstölő gépkocsik forgalomból való azonnali kivonására.

Növelni kell a környezetvédelmi hatóságok hatáskörét, hogy például ne léphessen hatályba olyan településrendezési terv, amely állásfoglalásukat figyelmen kívül hagyja. Kormányzati támogatás- és adópolitikával el kell érni, hogy a települések a kerékpáros és a tömegközlekedést előnyben részesítő, az autóforgalmat ésszerű módon visszaszorító fejlesztéseket hajtsanak végre.

A tömegközlekedési normatíva bevezetése. A városok ne alkuk eredményeképpen, hanem a lakosságszám, illetve az utazások arányában kapjanak támogatást a tömegközlekedés fenntartására. Budapesten a vasúti és a városi kötött pályás vonalakat egységes hálózatba kell szervezni, amely reális alternatívát kínál az autóval ingázóknak. Folytatni kell a MÁV elővárosi fejlesztési programját, egyúttal normatív alapra helyezve az államvasút személyszállítási veszteségének finanszírozását. Az utak fejlesztésére költött összegek 3-5 százalékát - amint arra már a kilencvenes évek elején törvény volt - kerékpárutak építésére használják.

A tájfenntartás, az ökológiai egyensúlyt szolgáló gazdálkodás támogatása a rossz termőhelyeken a mezőgazdasági tömegtermelés helyett. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a kormány az állattenyésztőknek csoportosít át környezetvédelmi pénzeket.

Fel kell gyorsítani a Tisza árvizei ellen védő beruházásokat az úgynevezett új Vásárhelyi-terv keretében. Irreális a 2003-ban született kormányhatározat végrehajtásában reménykedni: e szerint a jövő év végéig már hat árapasztó víztározónak kellene készen lennie, de csak kettőnek a kivitelezése kezdődött el. A tározók egy kisebb területén visszatartható víz turisztikai, természetmegőrzési szerepet tölthet be, a megváltozott tájhasználat új munkaalkalmat teremt a Tisza menti régióban.

Meg kell alkotni a nemzeti klímastratégiát. Előrejelzéseket kell készíteni arról, hogy a globális felmelegedés miként érinti Magyarországot, és föl kell készülni a várható változásokra.