2005. december. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. december. 21. 18:55 Trend

Új afgán parlament

SZEPTEMBER 18.

Elsősorban az ország etnikai-vallási összetételének - a többségi pastuk, illetve a tádzsikok, hazarák és üzbégek arányainak - megfelelően alakultak ki az erőviszonyok Afganisztán első demokratikus parlamenti választásán, amelyen csak független egyéni jelöltek indulhattak. A parlamentben korábbi hadurak, milíciavezérek, volt kommunista káderek és bűnbánatot gyakorló tálib tisztviselők is mandátumot szereztek. A 249 fős alsóházban 68 női képviselő is helyet kapott. A 2001-es amerikai invázió óta a 2005-ös volt a legvéresebb év: a tálibok merényleteiben és a gerillaharcok során legalább 1100-an haltak meg, köztük hatvan külföldi - főként amerikai - katona. Az ott állomásozó amerikai katonák létszáma 20 ezerre nőtt, a békefenntartók parancsnoki feladatait ellátó NATO pedig februárban kiterjesztette fennhatóságát az ország nyugati, decemberben pedig a déli felére is. Az ENSZ szerint a terrornál is nagyobb veszélyt jelent az ország stabilitására a GDP felét kitevő ópiumgazdaság.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.