Néhány évvel ezelőtt még nem kellett műszaki ismeretekkel felvérteznie magát annak, aki televíziót akart vásárolni: kizárólag képcsöves készülékeket lehetett kapni, amelyek mind a PAL műsorszórási szabvány szerinti 720 x 576 képpontos felbontással működtek. (Így például a 92 centiméteres tévék is ugyanannyi képpontot tartalmaztak, mint a 37 centisek - a különbség csak annyi volt, hogy az egyiket távolabbról, a másikat közelebbről lehetett nézni.) Ma a hagyományos, képcsöves modellek mellett kétféle, más-más elven működő lapos televízió - LCD- és plazmatévé - is kapható, nem is beszélve a hátulról vetítő készülékekről és a műsort a falra varázsoló videoprojektorokról. Tovább nehezíti a választást, hogy legalább tíz különféle képfelbontású készülék illegeti magát a boltok polcain.

A felbontásbéli változatosság abból ered, hogy a digitális technológia megkönnyíti a különböző szabványok közötti átjárást. Így nem volt nagy kunszt megoldani, hogy az Európába szánt modellek is "megértsék" a korábban szigorúan a tengerentúlon használt NTSC-adást. Mivel a gyártók igyekeznek olyan készülékeket gyártani, amelyek mindkét kontinensen eladhatók, Európában is egyre több az NTSC-konform széles képernyős, 852 x 480 képpontos készülék. Tovább színesítik a palettát azok a modellek, amelyek 1280 x 720, illetve 1920 x 1080 pontos felbontása már az USA-ban hódító, a hagyományos tévén nevelkedett nézők számára hihetetlenül nagy felbontású képet produkáló HDTV-adások igényéhez igazodik. Mivel ezek a készülékek minden adást a saját felbontási szabványuk szerint alakítanak át, előfordulhat, hogy az Európában - egyelőre - majdnem egyeduralkodó PAL-adásokat gyengébb minőségben adják vissza, mint a hagyományos képcsövesek.

A jövő azonban a nagy felbontásé. A HDTV már Európába is betört, immár két éve így sugároz az Astra műholdról az Euro1080 tévéállomás. Jelenleg három programot kínál: koncertfelvételeket, sportközvetítéseket és demonstrációs célokat szolgáló filmfelvételeket. A vételhez egy, a dekódolóval együtt körülbelül 200 ezer forintba kerülő beltéri egységre és természetesen egy - szintén minimum 200 ezer forintba kerülő - nagy felbontású televízióra van szükség. A 2006-os év bizonyosan fordulópont lesz az új szabvány terjedésében (a magyarországi tervekről lásd A magyar digitális című írásunkat), hiszen a futball-világbajnokságot a legtöbb nyugat-európai tévétársaság HD-felbontásban is közvetíti.

Magyarországon a kínálat nagyobb részét még a hagyományos képcsöves televíziók teszik ki. Azok számára, akik megelégszenek az 1 méteresnél kisebb képátlóval, még mindig ez lehet a legkedvezőbb választás, hiszen kontrasztja, színvisszaadása, egyszóval képminősége kiváló, ára pedig a konkurens új technológiák térnyerésének köszönhetően soha nem látott mélységbe süllyedt: egy 72 centiméteres, márkás, sík képcsöves készülék már 70 ezer forintért megvásárolható.

Az is igaz, hogy a képcsöves technológia képhibák forrása lehet. A legszembetűnőbb a kép esetleges életlensége és a geometriai torzítás. A készülék közelében lévő hangszórók, erősáramú vezetékek, de akár a Föld mágneses tere is színhibákat okozhat. Ráadásul a készülékek közel fél méter mélyek, és a súlyuk is tisztes - a 92 centiméteres képátmérőjű modelleké akár a 70 kilogrammot is eléri. Sőt e hagyományos technológia fejlesztésével - a kereslet csökkenése miatt - már nemigen bajlódnak, és ezért a választék is egyre szűkül. A képcsőgyártás egyre inkább a Távol-Keletre helyeződik át. A holland Philips például szombathelyi képcsövesmonitor-gyártását 2003-ban Kínába telepítette, ahol a TPV nevű céggel hozott létre közös vállalatot, a francia Thomson pedig, amely a kínai TCL International Holdings televízió- és dvd-gyártóval alapított közös vállalkozást, az Indiana állambeli Marionból költöztette át RCA nevű leányvállalatának képcsőgyártását a Távol-Keletre.

A slágertermékek már a lapos tévék. A legjobb ár-érték arányt 1 méteres képátló felett ma a képet felhevített gázzal létrehozó plazmatelevíziók képviselik. Ezek az - elsősorban a japán Panasonic és Pioneer, valamint a dél-koreai LG által gyártott - készülékek elvileg falra szerelhetők, de például a 125 centiméteres modellek (106 centisnél kisebb képátlóval gyakorlatilag nem készül plazmatévé) súlya meghaladja az 50 kilogrammot, fogyasztásuk pedig az óránkénti 450 wattot. A legnagyobb hátrányuk azonban az, hogy hajlamosak a beégésre: ha hoszszabb ideig ugyanaz a kép látható a képernyőn, világosabb részei örökre ott maradnak - e probléma kiküszöbölésére a gyártók különböző trükköket eszelnek ki (például a képet, észrevehetetlen mértékben, ide-oda tologatják).

Az olcsóbb (350-500 ezer forintért vesztegetett) plazmatévék felbontása általában az USA-ban már "fapadosnak" számító NTSC-norma szerinti. Körülbelül 800 ezer forinttól már HD-képesek (a rajtuk látható címke szerint: HD Ready) is kaphatók, ezek az 1024 x 768 vagy 1024 x 1024 képpont felbontású készülékek azonban mind a PAL-, mind a HDTV-adásokat csak minőségrontó átalakítás után képesek megjeleníteni. Aki kompromisszummentes megoldást akar, annak meg kell vennie a 125 centiméteresnél nagyobb, 1366 x 768 képpontot tudó behemótokat - 1,2 millió forint feletti áron. Igaz, legalább nem kell egy-két év múlva azon bosszankodnia, hogy akkor már sokkal olcsóbban jut hozzá ugyanehhez: a gyártásban használatos üvegtechnika miatt a plazmatévék ára nem csökkenhet olyan ütemben, mint az alapvetően félvezető-technológiát alkalmazó LCD-készülékeké.

A képet folyadékkristályokkal létrehozó LCD-televíziók közül először csak a 37-55 centis képátlójúak gyártását sikerült megoldani, de már kapható 140 centiméteres LCD-tévé is a magyar üzletekben. Az 1 méter körüli képátlójú modellek közül egyelőre a legolcsóbbak is több mint 1 millió forintba kerülnek, azaz jóval drágábbak a plazmatévéknél - legalábbis az alapmodelleknél. Tudni kell ugyanis, hogy szinte minden LCD-készülék 1366 x 768 képpont felbontású, árukat tehát a HD-képes plazmákéival kell összemérni. Annak, aki már most élvezni akarja a HDTV-adások szépségét, érdemes lehet egy 200 ezer forintnál startoló kisebb - 58-66 centis - (de persze HD Ready címkés) LCD-tévét vásárolnia.

Azért is jósolnak nagy jövőt az LCD-tévéknek, mert jóval könnyebbek konkurenseiknél: egy 51 centis darab körülbelül 8 kilós, azaz valóban gond nélkül a falra akasztható. A folyadékkristályos technológia gyenge pontja a korlátozott kontraszttartomány - azazhogy ezeken a legfeketébb fekete is csak sötétszürke -, valamint a gyorsan mozgó tárgyak mögött megjelenő halvány "kondenzcsík".

A gyártók azért kedvelik az LCD-technológiát, mert a félvezető alapanyagú panelek mérete és minősége - a számítógép-processzorokéhoz hasonlóan - évről évre látványosan növelhető. Nem csoda, hogy miközben plazmatévékből a jelenlegi 1,8 millióval szemben 2010-re 6 millió darab eladását jósolják Európában a szakértők, addig a máris 6 millió darabos LCD-eladásoknak 20 millióra való felfutását várják ugyancsak öt év távlatában. Érthető, hogy egyre több gyártó csoportosítja át termelési kapacitását az LCD-televíziók gyártására, a holland Philips például francia és belga gyárai mellett Székesfehérváron is megkezdte ilyen készülékek előállítását.

KOMÁROMI ZSOMBOR