2005. március. 09. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. március. 09. 17:32 Trend

Világ-mehetnék

Minden korábbinál több, mintegy 760 millió turista látogatott tavaly idegen országba, ami 10 százalékos növekedés a...

Minden korábbinál több, mintegy 760 millió turista látogatott tavaly idegen országba, ami 10 százalékos növekedés a 2003. évihez képest - derül ki a madridi székhelyű Utazási Világszervezet (WTO) jelentéséből. Hasonló fellendülésre utoljára 1984-ben volt példa, akkor, amikor a hetvenes évek végi olajsokkot követő világválság lecsengett. A tavalyi növekedés motorja az ázsia-csendes-óceáni régió volt, amely 29 százalékos pluszt ért el, a második a Közel-Kelet 20 százalékos javulással; a sereghajtó pedig Európa a maga 4 százalékával.

A kiugró globális növekedés oka részben persze az, hogy az iraki háború és a SARS-járvány-pánik által beárnyékolt 2003-as évben viszonylag kevesen merészkedtek az országhatárokon túlra. A regionális különbségeket viszont jórészt az árfolyam-ingadozások magyarázzák. Az erős euró miatti relatív drágulás például jelentősen visszafogta a más kontinensekről Európába érkezők forgalmát, sőt az Európán belüli utazásokat is (az öreg kontinens azonban még így is több mint 50 százalékkal részesedett a világ turistaforgalmából). Hasonló hátrányba került - főképp az Egyesült Államokkal szemben - Kanada, valamint Ausztrália, Új-Zéland és az afrikai kontinens déli országai. A nyertesek közt említi a WTO az Egyesült Államokat, Mexikót, Közép- és Dél-Amerikát, a Közel-Keletet, valamint - az euróövezethez képest - Nagy-Britanniát.

A WTO által felkért szakemberek a 2005-ös évet is hasonlóan jónak prognosztizálják, noha az első hónapok statisztikáját igencsak lerontotta az Indiai-óceánon december végén végigsöpört szökőár hatása. A növekedés tartósságát ígéri viszont a légi közlekedés fellendülése, melyre a világszervezet a fapados repülés kelet-közép-európai térhódítása mellett a Nagy-Britanniát immár több mint húsz tengerentúli célponttal összekapcsoló Virgin Atlantic és a Spanyolországot Latin-Amerikával összekötő Air Madrid felfutását hozza fel példaként.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.