Mindenfajta szakmai megfontolást és előítéletet félretéve, csakis az átlagfogyasztó szempontjából legfontosabb tényezőre, az árra koncentrálva választottak magyar és külföldi borokat, pezsgőket három nagy üzletláncban a HVG és a Magyar Borok Háza munkatársai. Az már a vásárláskor feltűnt, hogy a legalacsonyabb árkategóriákban érezhető a leginkább a külföldi konkurencia jelenléte, illetve hogy a kiszemelt üzletekben az 1-2 ezer forint közötti választékban hiányoztak a magyar fehérborok - ezeket a kóstolásnak helyet adó Magyar Borok Háza készletéből pótoltuk. A vakkóstolásos tesztre a szakma különböző területein ténykedő, de hasonló bírálatokon számtalanszor részt vevő szakértőket kértünk fel: Kállay Miklóst, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetőjét, a 2000-ben az Év borászának választott balatonfüredi Figula Mihályt és Szöghy Ottó magyar bajnok sommeliert.

A kóstoláskor a bizottság két bort - egy magyart és egy külföldit - egész egyszerűen nem tudott minősíteni, mivel mindkettő "dugós" volt. Ez nem borhiba, és még az ár sem garancia arra, hogy nem ilyen palack akad a kezünkbe: az egyik bor az olcsó, a másik pedig a vizsgált legdrágább árkategóriába tartozott. Szakértők szerint a gyengébb minőségű paratölgyből készült dugókkal zárt üvegek akár 3-5 százalékánál előfordul ilyesmi, és ezt az arányt a HVG bortesztje is megerősítette. A dugósság okozója a triklór-anizol, amely a klórtartalmú tisztítószerek használatakor keletkezhet; nem ártalmas, de rontja a bor élvezeti értékét, mivel hozzá nem illő illatot és ízt ad az italnak. Olyan jellemző, amit a borértő profik és a csak próbálkozó laikusok egyaránt felismerhetnek. Ezért nem kell meglepődni azon, ha az előkelő éttermekben a palackot a vendég előtt kinyitó sommelier megszaglássza a dugót, és a vendégnek is felajánlja ezt a lehetőséget. A hasonló helyzetbe ritkán csöppenő vendégek számára megnyugtató lehet, ha a sommelier nem jelez dugóhibát, akkor ugyanis kizárható, hogy a vendéget kellemetlen csalódás éri.

A borvásárlásait a nagy áruházláncokban intéző, hozzá nem értő átlagfogyasztónak otthon nyilván nincs ilyen segítsége, ezért az is valószínűsíthető, hogy a csökkent élvezeti értékű dugós borok nagy részét megissza. Egy-egy - akár ünnepi - vacsorához beszerzett bor otthoni kinyitása után a nedűt szagolgatva vélhetően nem hangzanak el olyan kifejezések sem, mint az "erdei avarillat" és az "őszies érzetek", amelyeket tesztünk során az avatott borbírálóktól hallhattuk - igaz, tőlük is csak a 2 ezer forint fölötti árkategória borainak értékelésekor. A legpozitívabb jelző az 500 forint alatti borok esetében az volt, hogy "korrekt, piacos". Érdekes módon a kategóriát nyerő - a véletlen folytán ugyanattól a palackozótól származó - két magyar bor ítéltetett meg imigyen (lásd táblázatainkat a 136. oldalon), de a kategória negyedik helyén végzett spanyol vörösbor a savai miatt már megkapta a "szögletes" jelzőt. A nagy tévedésekbe a legnagyobb eséllyel éppen ebben az árkategóriában szaladhatnak bele a vásárlók, annak ellenére, hogy nyilván itt a legkisebbek a borokkal szembeni elvárások. Az általános fogyasztói tapasztalat ugyanakkor az, hogy egyre többen emelik le könnyű szívvel a polcokról az olcsó külföldi borokat, abban a reményben, hogy jobb minőséget kapnak, mint a hasonló árfekvésű magyar boroktól. Bár a HVG tesztje - legalábbis a legalacsonyabb árkategóriában - ezt nem teljesen támasztotta alá, de az is igaz, hogy a tesztvásárláskor a Lidlben éppen azokból az olasz borokból volt kicsi a felhozatal, amelyek a statisztika szerint a legnagyobb mennyiségben kerülnek fel az üzletek polcaira.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) adatai szerint míg tavaly összesen 142,7 ezer hektoliter hordós, illetve palackozott bor érkezett Magyarországra, addig az idén a behozott mennyiség már az első kilenc hónapban 172,7 ezer hektóra nőtt - ebből 116 ezer hektó Olaszországból érkezett. Utóbbiak zöme literenként 37 eurócentes átlagárú hordós bor. "Ez azt jelzi, hogy a tömegborok piacán versengő magyar palackozók egyre kevesebb magyar szőlőalapanyagot használnak, inkább olcsó olasz borokkal házasított borokat töltenek" - mondta a HVG-nek Horváth Csaba, a HNT főtitkára. Bár a legolcsóbb kategória élén két magyar bor végzett, a "még iható" borok között egy kunsági nedű lett az utolsó, és a mellényúlás is a hazai borok egyikénél történt meg.

"Remélem, ez nem magyar bor" - jegyezte meg az egyik bíráló a legalsó árkategóriában kóstolt egyik bor értékelésénél, de csalódnia kellett. Mint ahogy vélhetően azok a vásárlók is becsapva érezhetik magukat, akiket nem riasztott el, hogy ezen a Lidlben vásárolt egri bikavéren a palackozó megnevezése helyén csak egy kód, a H 0256 szerepel; talán nem véletlen, hogy a termelő nem vállalta a nevét. A profi kóstolók szerint ez a bor nem ütötte meg a forgalmazhatóság alsó határát. Az igazi nagy csalódás azonban az volt, hogy a palackon ott díszelgett az egri hegyközség által kiadott nemzetiszínű szalag az "eredetvédett bor" felirattal, ami - feltételezve, hogy az üvegben valóban az van, amit az egri borminősítő bizottság vizsgált - azt jelenti, hogy a bor a minőség javítása érdekében hozott szabályozásnak megfelelt. Bár az egriek sokszor panaszkodnak amiatt, hogy a borvidékükön felvásárolt szőlőt máshol palackozzák, ami veszélyezteti védett eredetű boraik minőségét, a HVG bortesztjén elégtelenre vizsgázott bikavért palackozó cég kódszáma mögött éppen a legnagyobb egri borászat, az Egervin Zrt. leányvállalata, a Bulls Blood Kft. - korábbi nevén Tim-Eg Kft. - rejtőzik.

A szabályozás rendezetlensége mindenesetre ezúttal is kibukott: hiába a 2004-es évjárat óta vívmányként alkalmazott borvidéki regula, a helyi borbíráló bizottságon átment borokat az Országos Borminősítő Intézet csak kémiai analitikai szempontból vizsgálja, a forgalomba került italok utóellenőrzése megoldatlan. Bár az egri hegyközség értékelése szerint boraik minősége 60-70 százalékkal javult, ezt a piac nem igazolja vissza, az ominózus bikavérhez hasonlóan - amelyet a Lidl saját hálózatában (azaz külföldön is!) dobott piacra - az egri eredetvédett borfajta máshol is a legolcsóbb borok közé tartozik.

Sokaknál a palackonkénti ezer forint a lélektani határ - ezt ismerhették fel az importőrök és a forgalmazók, mert ebben a kategóriában is erőteljes a külföldiek jelenléte. Ráadásul az importborokat zömében alacsonyabb árra pozicionálják, mint a magyarokat, minőségük viszont jobb - legalábbis a HVG bortesztje szerint. Ezt már a fogyasztók is érzékelik, és e kategóriában sokan átálltak a külföldi bor fogyasztására. Az import nagyobb része vörösbor, Kállay szerint vélhetően azért, mert fehérborban a magyar termelők több kategóriában is jó minőséget állítanak elő, miközben a gyenge magyar vörösborok és a neves termelők csúcsvörösborai között nagy az űr. A magasabb árkategóriákban, 2 ezer forint felett már komoly elvárásaik lehetnek a fogyasztóknak, ezeknek azonban csak részben tesznek eleget az üzletláncok. Feltűnő ugyanis, hogy itt már sokkal szűkebb a külföldi borok szortimentje: az egyik üzletláncban a 2 ezer forint fölötti, de 3 ezer alatti vörösborok között csupán bordeaux-i importbor volt. A drágább bordeaux-i borok között pedig már nem az ár-, hanem a minőségi különbség volt feltűnően nagy, ami arra utal, hogy a kereskedők pusztán a névvel próbálják eladni termékeiket, kihasználva, hogy a magyar fogyasztók nincsenek tisztában az egyes chateau-k minőségével, és nem is tudnak eligazodni a francia borok címkéin.

A hazai borászok szerint az alacsonyabb árkategóriákban is jobb a helyzet annál, mint amit a HVG üzletláncos tesztje mutat, csakhogy a minőséget termelő kisebb pincészetek nem jutnak be a szuper- és hipermarketekbe. Márpedig a vásárlás zöme ma már a nagy hálózatokban koncentrálódik. Ha ebből a magyar termelők kimaradnak, vagy nem tudják felvenni a versenyt az olcsó külföldi borokkal, közülük sokan tönkremehetnek. Nagy kérdése a magyar borászatnak az is, hogy mi történik a magasabb árkategóriákban. A magyar sztárborászok komolyabb borai jóval drágábbak, mint a most vizsgált legdrágább italok, ám a borbírálók szerint a teszten legjobban szerepelt francia bor többükkel versenyre kelne. Ha ebben az árszegmensben is számottevő lesz a borbehozatal, vagy a magyar fogyasztók észreveszik az ár-érték különbségeket, akkor nemcsak a tömegborok termelőit érheti csapás. Szöghy Ottó szerint az éttermekben ennek már vannak bizonyos jelei: náluk például az egyik villányi csúcsborász harmadik legjobb cuvée-je kétszer annyiba kerül, mint a hasonló minőségű olasz borok. Utóbbiak jobban is fogynak, csakúgy, mint a divatos, például eperillatú olasz nedűk - annak ellenére, hogy ezek vitathatatlanul kevésbé értékesek.

KELEMEN ZOLTÁN