Kiemelt kiemeltek
HVGA kormány kész megelőlegezni a fővárosi metróépítés uniós támogatásának 25 százalékát, ezért a HVG értesülései...
HVG |
Pedig Budapest kivételezett helyzete már eddig is kivívta a versenytársak, különösen a Pest megyei önkormányzatok ellenszenvét. A Dunakanyar polgármesterei legutóbb egészen Brüsszelig zarándokoltak, hogy felpanaszolják, a főváros elvonja a forrásokat a környező településektől. A kormány november végén kétségtelenül megerősítette Budapest és a közép-magyarországi régió túlsúlyát az uniós források elnyerésében, amikor második körben döntött azokról a 2007-2008-ban megvalósuló kiemelt projektekről, amelyek méretük vagy összetettségük miatt nem pályázat útján, hanem a regionális fejlesztési tanácsok, illetve a minisztériumok felterjesztése alapján, kormányzati döntéssel nyerik el a támogatást. Más kérdés, hogy ezt legfeljebb a többi régióban vehetnék zokon, hiszen az agglomerációból naponta csaknem 200 ezren ingáznak a fővárosba, és használják az ottani közműveket és szolgáltatásokat.
Különösen szembetűnő az észak-magyarországi és a dél-dunántúli megyék alacsony részesedése a kiemelt projektekből, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy e két régió egyikében sem terveznek uniós pénzből nagyobb út- vagy vasútfejlesztést. Kiugróan magas támogatási arányt ugyanis azok a régiók értek el, amelyek részesülnek a közlekedési ágazat elsöprő diadalának áldásaiból: Közép-Magyarországon 360 milliárdot szánnak közlekedési projektekre, az Észak-Alföldön 246 milliárdot, a Nyugat-Dunántúlon pedig 165 milliárd forintot. Ehhez képest meglehetősen csekély kompenzáció például a jobbára romák lakta Ormánságnak, hogy részben az elitnek szánt pécsi Európa kulturális fővárosa projekt több mint 30 milliárdjának az ellensúlyozására a kormány most 750 millió forintot szavazott meg a hátrányos helyzetű térség útjainak a felújítására.
HVG |