Cristina Fernández: argentin first lady Evita nyomában
Senor Kirchnernek hívták eddig, de hamarosan Senora Kirchnernek szólíthatják Argentína államfőjét. A héten ugyanis hivatalosan is megkezdte elnökválasztási kampányát a peronista Néstor Kirchner államfő felesége, Cristina Elizabeth Fernández de Kirchner. Indulása nem meglepő, a Buenos Aires-i lapok hónapok óta arról cikkeznek, az 54 éves jogász - a nők jogainak védelmezője, politikai aktivitásuk pártfogója - megelégelte, hogy csak a háttérből, férje árnyékaként irányítsa az országot.
Ha győz - és a közvélemény-kutatások szerint erre minden esélye megvan már az első fordulóban -, nem ő lesz Argentína első női elnöke, de az első, akit választottak. Juan Domingo Perón elnök harmadik felesége, Isabel Estela Martínez Cartas ugyanis férje 1974-es halála után - alelnökként - örökölte az államfői posztot. Cristina nem is annyira Isabelita, mint inkább Perón második felesége, María Eva Duarte, a legendás Evita nyomdokaiba szeretne lépni. Evita ugyan soha nem volt formálisan Argentína elnöke, ám államfő férje oldalán az 1940-es évek közepétől 1951-es haláláig Argentína amolyan első embere, az ország kedvence volt.
Erre vágyik most Cristina is, aki állítólag kínosan ügyel arra, hogy ötvenes éveiben járva is csinos és fiatalos legyen, például kizárólag ásványvizet iszik, abból is csak egyfélét. Előszeretettel hord drága ruhákat - főként Gucci modelleket -, egyesek pedig tudni vélik, hogy kétszer nem veszi fel ugyanazt a cipőt. Teheti, a szegény sorból származó Evitával ellentétben gazdag família szülötte.
A politikai terep sem ismeretlen számára, már az 1990-es évek elején tartományi képviselő volt, nem sokkal később pedig az országos politikában is megjelent, előbb képviselői, majd szenátori helyet szerzett. Legutóbb, 2005-ben Buenos Aires tartomány szenátori posztját nyerte el, amihez nagyban hozzájárult, hogy kampánybeszédei hátterében ott volt Evita portréja. Vezetői tapasztalata ugyan nincs, de a rossz nyelvek szerint férje minden döntéséből kiveszi a részét. Állítólag az indulás is az ő ötlete volt, az ellenzék szerint így akarják elkerülni, hogy az egyre kevésbé népszerű Kirchner elveszítse az októberi választást. Négy év múlva pedig - szólnak az ellenzéki félelmek - az alkotmányt kihasználva ismét férje indul majd, utána újra Cristina következik, így akár 16 éves Kirchner-féle peronizmus is várhat Argentínára.