HVG: Magyarországon úton-útfélen tapasztalni, hogy az Európai Parlamentbe delegált képviselők megválasztása belpolitikai ügy. Ezt mutatta az MDF listája körüli perpatvar, de erről tanúskodik a Fidesz Elég volt! jelszava is a választási plakátján. Másutt is hasonló a helyzet?

O. P.: Sajnos a többi tagországban is dominálnak a belpolitikai témák, a választókat ez izgatja a leginkább. Vannak elképzelések, hogy az európai pártok közös listával induljanak, hogy nevezzék meg jelöltjüket a bizottság elnöki székébe, hátha ezzel fel lehet kelteni a választók érdeklődését. Ám én nem hiszem, hogy mondjuk José Manuel Barroso neve, bármennyire tiszteletre méltó politikusról van is szó, tömegeket vonzana a szavazóhelyiségekbe Magyarországon. Az viszont, hogy hazai húzónevek kerülnek a listák élére, túl nagy fluktuációhoz vezet az EP-ben, ami a professzionalizmus rovására megy, hiszen az újaknak bele kell tanulniuk a munkába. Tapasztalatom szerint két-három év kell ahhoz, hogy az ember otthonosan mozogjon a pályán.

HVG: Az MSZP választási szlogenje azt sugallja, hogy az EP-delegáltak a nemzeti érdeket képviselik, holott erre – elvileg – az Európa Tanács a megfelelő színtér.

O. P.: A képviselők nemigen tudnak elvonatkoztatni nemzeti identitásuktól. Az Európai Néppárt vezetése – a kibontakozó veszekedést látva – sokszor azzal szembesül, hogy nem tudja ráerőltetni akaratát a képviselőire, ezért a kényesebb témáknál szabad szavazást enged. Ilyenkor aztán a parlamenti eredményjelzőn, ahol piros és zöld pontok mutatják, melyik székből milyen voks érkezett, a színek eloszlása nem felel meg a pártok ülésrendjének. Mi a Fidesz–MDF delegációban a kezdetektől külön szavazólistát készítettünk, vagyis egy csomó kérdésben követtük a néppártot, de mindig akadtak olyan pontok, ahol nemzeti érdekeink miatt eltértünk.

HVG: Tulajdonképpen mi a magyar érdek, amit képviselni kell?

O. P.: Ez nagyon delikát kérdés. Nem azonos a mindenkori magyar kormány, a magyar cégek vagy éppen a magyar civil szervezetek álláspontjával. Én e háromféle nézőpont közös halmazaként fogom fel a magyar érdeket. Szerencsés esetben ez egyezik az Európai Néppárt által vitt vonallal, amely egyébként maga is elég széles. A svéd jobboldal és az olasz Forza Italia között van némi kulturális és gondolkodásbeli távolság.

HVG: Melyek a meghatározó nemzetek az EP-ben, amelyek a szálakat mozgatják?

O. P.: Némileg leegyszerűsítve az alapfelállás a következő. A bizottságban a jogszabálytervezeteket német ízlés szerint vetik papírra. Amikor a szöveg bekerül a parlamentbe, a britek felékesítik az anyagot a saját cirádáikkal. Aztán általában a szavazás előtt pár perccel felébrednek a franciák, a spanyolok meg a kelet-európaiak, és megpróbálnak még valamit módosítani az anyagon. Vannak persze olyan nemzeti ügyek, amelyekre riadóztatják az egyes országok képviselőit, és akkor a franciák, a spanyolok, a hollandok vagy a svédek is nagyon komolyan tudnak hatni a folyamatra. Mind a németek, mind az angolok hihetetlenül felkészültek, ami a mögöttük álló közigazgatást jellemzi. Amikor beülök egy-egy bizottsági ülésre, viszonylag felkészültnek gondolva magam, mindig pironkodom, amikor a német kolléga benyúl a táskájába, és elővesz egy köbméter háttéranyagot. Náluk az állam nem rest, hogy kutatóintézetek sokaságát tartsa fenn, és mire az EU-ban napirendre kerül egy kérdés, nekik már van három kész forgatókönyvük. Ettől mi, magyarok, fényévekre vagyunk. Nálunk a kérdés az, tudunk-e valamin az utolsó pillanatban úgy változtatni, hogy mérsékeljük a kárt.

HVG: A klímacsomag az ügyetlenkedés iskolapéldája volt. Az Európai Bizottság már előterjesztette a jogszabálytervezeteket, amikor Budapesten felébredtek, és kitaláltak egy sokkal racionálisabb és igazságosabb rendszert, de már hiába. A nem állami szereplők is hasonlóan teljesítenek?

O. P.: Ez tanulási folyamat, és szerintem a magyar lobbi sokat fejlődött. Az a nagyon kevés magyar civil szervezet, amely képes figyelemmel kísérni, hogy mi folyik itt, ügyesen integrálódott a nagy európai szövetségekbe. Az ipar és a kamarák is egyre jobban bekapcsolódnak az európai döntéshozatalba. Mára a szakmai szervezetek megértették, hogyan kell lobbizni. A lényeg, hogy megfelelő időben a képviselő asztalán legyen az információ egy A4-es oldalon összefoglalva, sallangok nélkül. Az államigazgatásban viszont 2004-hez képest nagyon komoly visszaesést tapasztalok, a külföldi bizottsági tisztviselőktől is ezt hallom. Pedig nyakunkon a magyar EU-elnökség. A csatlakozás előtt nagyon kompetens emberek voltak itt, mostanában azonban olyan fiatalok jönnek, akik jól beszélnek ugyan angolul, de fogalmuk sincs az egészről. A magyar államigazgatás nem becsüli meg a tisztviselőket, ezért a legjobbak kimenekülnek az uniós intézményekhez. A minisztériumok fiatalokkal vannak tele, nincs meg a „vállalati memória” arról, mi történt az utóbbi 10-15 évben. Pedig az államigazgatás minőségének javítása kulcskérdés, anélkül itt az EU-ban fű sem terem.

HVG: Melyik új tagállam küldöttei teljesítenek a legjobban?

O. P.: Nincs okunk szégyenkezésre, szerintem a kelet-európai társaság közel egy szinten van, a bolgárok és a románok vannak lemaradva, hiszen ők később jöttek. Külföldi képviselőtársaim a 24 magyar küldött közös teljesítményének tartják, hogy az EP egyik épületszárnyát Antall Józsefről nevezték el. Az viszont kétségtelen, és fájó folyamat, hogy Magyarország csatlakozás előtt megszerzett reputációja nagyon komolyan megkopott. Az utóbbi két évben szinte mást sem hallok a külföldi képviselőktől, mint lesajnáló, aggódó kérdéseket, hogy mi van veletek, mi történt a gazdaságotokkal.

HVG: Azt mondják, az EP-ben néhány tucat régi, rutinos képviselő fújja a passzátszelet, ők irányítják a belső alkufolyamatokat, a többiek hozzájuk képest úgyszólván csak statisztálnak. Mennyire sikerült a magyaroknak közelebb jutniuk ehhez a belső körhöz?

O. P.: Így van, a bizottsági vezetők körül szerveződő hálózat osztja a lapokat. Rajta múlik, ki milyen jogszabályoknak lesz a felelőse. Azonnal felismertük ennek a jelentőségét, megpróbáltunk közel férkőzni a láthatatlan belső hálózathoz. A ciklus vége felé ez sikerült is, addigra tudtuk szakmailag elismertetni magunkat. A következő öt évben nagyon jó esélyeik vannak azoknak, akik vissza tudnak jönni, hogy még ütősebb témákkal foglalkozhassanak, növelve ezzel a befolyásunkat.

HVG: Vannak-e annyira hozzáértők az EP-képviselők, hogy nem válnak a lobbisták játékszereivé? Sok bonyolult jogszabály esetében az embernek az a benyomása, mintha a módosító indítványokat a lobbicsoportok fogalmaznák.

O. P.: A mi szerepünk nem az, hogy kitaláljuk a jogszabályokat, hanem hogy fel tudjuk mérni a döntéseink lehetséges következményeit, és ezeknek a mérlegelésével próbáljunk optimális döntést hozni. Azt mondják, a 785 képviselőre közel ötezer akkreditált lobbista jut, akik mint a hangyák hordják az információkat. Az ő segítségük nélkül negyedannyit értenénk a jogszabályokból.

HVG: Az EP reputációjának nem tesznek jót az újra meg újra kirobbanó botrányok, hol az asszisztensek javadalmazása, hol az etikátlanul felvett napidíjak, hol a képviselők önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseinek finanszírozása vagy éppen a 9 millió eurós költséggel épülő parlamenti sport- és egészségügyi centrum körül. Miért nem lehet ebben rendet tenni?

O. P.: Mi, magyar képviselők 2004-ben megörököltük a rendszert, amely a következő ciklusban átadja a helyét egy másiknak. Mind a képviselők, mind az asszisztensek jogállása megváltozik, sokkal igazságosabb és átláthatóbb lesz, megszűnnek a sokat bírált átalányalapú utazási költségtérítések is. Nyilván nem lehet tejesen kiiktatni a visszaélés lehetőségét, de az új rendszer a magyarországival összehasonlítva végtelenül tiszta és transzparens lesz. Teljesen jogos a választók igénye, hogy ha velük szemben az állam megköveteli a tiszta, világos és átlátható elszámolást, akkor magával se tegyen kivételt. Másfelől képmutatás azt sugallni, hogy olcsón jó minőségű politikust lehet kapni. Ahol banán a fizetség, ott majmok dolgoznak.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

Olajos Péter

Nem esett messze a fájától, szüleit követve 1992-ben maga is vegyészmérnöki diplomát szerzett a veszprémi egyetemen, amit részben párizsi tanulmányokkal megalapozott európai környezetvédelmi szakmérnöki oklevéllel is megfejelt. Későbbi szakmájával az MDF ajánlásával megkapott amerikai ösztöndíj jegyezte el, melynek keretében az 1992-es elnökválasztási kampány kulisszatitkaiba is bepillantást nyert. Az ellesett fogásokat olyan jól kamatoztatta, hogy 1994-ben Lezsák Sándor felfigyelt rá, maga mellé invitálta az országgyűlésbe. Személyi titkárból 1998-ban az akkor már MDF-elnök Lezsák kabinetfőnöke, majd Dávid Ibolya mellett pártigazgató lett. Mindeközben 1996-ban létrehozta és nyolc évig vezette az MDF EU-integrációs irodáját, ami kiváló ugródeszka volt a 2004-es képviselő-jelöltséghez. Az EP-ben környezetvédelemre és élelmiszer-biztonságra szakosodott. Bár tavaly ősszel az MDF alelnöke lett, pártjának Bokros Lajossal kötött alkuja megfosztotta az újraindulás lehetőségétől. A 41 éves politikus tiltakozásul áprilisban kilépett az MDF-ből.