„Mióta a Kárpát-medencében három hete megállt a levegő, felhalmozódott a légszennyeződés, (...) de a Köjálnál a hét elején azt mondták: a szennyezettség nem érte el a riadószintet. (Budapest szmogriadóterve 1987 nyarán készült el, és tavaly év elején lépett életbe.) (...) Első fokú riadókészültség esetén nem közlekedhetnek a magántulajdonban lévő, belső égésű motor hajtotta járművek, viszont nem áll le a taxiforgalom. Másodfokú riadónál ezek közlekedését is felfüggesztik, de a buszok továbbra is járhatnak. Harmadfokú riadó elrendelésekor ezeket is kivonják a forgalomból. (...) A Magyarországon alkalmazott küszöbértékek – a készültségi fokozatok számától eltekintve – elnézőbbek, mint általában az európai normák.” (1989. február 11.)

A húsz évvel ezelőtti határértékeket a legszennyezettebb levegő sem tudta volna túlhaladni, ráadásul porra vonatkozóan az idő tájt nem is volt szmogriadós limit. A rendszerváltás óta egyébként valamicskét javult a fővárosi levegőminőség: bár a gépkocsik kipufogógázaiban található nitrogén-dioxid-szennyezés nőtt, a főként fűtési eredetű kén-dioxid – különösen a kibocsátási határértékek 2001-es szigorításának és a kénmentes dízelolaj bevezetésének köszönhetően – csökkent. Főleg az építkezések, valamint a közterületek takarítatlansága miatt emelkedett a nagy szemcséjű ülepedő por mennyisége, míg a szálló por – legalábbis a csak 2003 óta mért, a tüdő mélyén betokozódni képes, 10 mikron alatti szemcsék (PM10) – koncentrációja enyhén csökken. A főváros történetében az első, ez év eleji szmogriadót kizárólag a küszöbértékek megváltozása miatt kellett elrendelni: a kormányzat tavaly a szálló porra új – Európában az egyik legszigorúbb – határértéket vezetett be.

A Szmogmérés című cikket teljes egészében itt találja.