2008. július. 23. 00:00
Utolsó frissítés: 2008. július. 23. 18:44
Hét nap gazdaság
Kisebb hiány, nagyobb drágulás
HVG |
Az államháztartás hiánya a tervezett 4 százalék helyett a hazai össztermék (GDP) 3,8 százaléka lesz az idén - jelentette be tárcája új előrejelzését Veres János pénzügyminiszter, egyúttal korrigálva az idei ár- és bérkalkulációt is. Az infláció a nemzetközi energia- és agrárárak megugrása miatt az idén 6,5 százalék körül alakulhat (decemberre 6 százalékra csillapodhat), a nettó átlagkereset pedig 7,2 százalékkal lesz magasabb, mint egy éve. Ebből adódóan - az infláció és a nettó keresetek alakulását figyelembe vevő, úgynevezett svájci indexálás szabályai szerint - az idén még egy pótlólagos, közel 1 százalékos nyugdíjemelés várható. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű hiánya a januárban tervezettnél kevesebb lesz, a kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenleg pedig 102 milliárd forint bevételi többlettel zárhat, ami a GDP 0,4 százaléka (a költségvetési törvény még nem kalkulált bevételi többlettel). Változatlanul nő azonban az államadósság, amelynek értéke 2006. június végén megközelítette a 16 ezermilliárd forintot.