Debreceni neutronkutató?
A gazdasági tárca megállapodott Debrecen városával, hogy pályázzon Európa egyetlen nemzetközi neutronkutató...
A gazdasági tárca megállapodott Debrecen városával, hogy pályázzon Európa egyetlen nemzetközi neutronkutató központjának (ESS) a megépítésére, amelyért jelenleg már csak a svédországi Lund városával áll versenyben. A hajdúváros a szakminisztérium által lefolytatott kétfordulós pályázaton Székesfehérvárt előzte meg, mégpedig azzal, hogy nemzetközi repülőtere van, és az egyetemén magas szintű a természettudományos képzés. Az ezermilliárd eurós, az unió által is támogatott megaprojekt magyarországi megvalósítása Mezei Ferenc nemzetközi hírű fizikus ötlete volt, s a kutatóközpont lényegében az általa kidolgozott, úgynevezett "hosszú impulzusú forrás" koncepcióra épül. Hasonló méretű részecskegyorsítóval ellátott kutatóközpont a világon még sehol sem működik, Japánban és az Egyesült Államokban épül egy-egy kisebb teljesítményű. Az európai államok és nagyvállalatok részvételével létrejövő konzorcium építené meg a kutatóbázist, majd működtetné negyven évig. A 2017-re tervezett üzemkezdéstől 4 ezer tudósnak munkát adó tudományos intézmény anyagszerkezeti kutatásaira a gazdasági minisztérium szerint az ország gazdaságát dinamizáló tudásipar épülne.