2008. szeptember. 10. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 10. 16:57 Hét nap

Szüreti kilátások

A tavalyinál 20-30 százalékkal több szőlőre számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az idei szüret eredményeként, így 3,5 millió hektoliternél több, de 4 milliónál kevesebb bor készülhet az idei évjáratból - mondta a HVG-nek Horváth Csaba főtitkár. Ez a mennyiség nem jelentene problémát a 3 millió hektós belföldi fogyasztás, a 700 hektoliteres export és a hivatalos adatok szerint 250 ezer hektós borimport mellett. Az utóbbi adat a HNT szerint vélhetően nem valós: a magyar statisztika Olaszországból például 160 ezer hektoliteres tavalyi behozatalt mutat, az uniós adatok szerint viszont több mint 400 ezer hektó érkezett. Gondot jelent az is, hogy a lisztharmat miatt a termelési költségek 20 százalékkal emelkedtek, miközben a szőlő felvásárlási ára csökkent. A korai illatos fajtákért - így a cserszegi fűszeresért és az Irsai Olivérért - a tavalyi 80 forintos kilónkénti árnál 10-15 forinttal kevesebbet fizettek a felvásárlók, a nem kurrens fajtákért pedig csupán 50 forintot kínálnak. Pedig a HNT-be érkező információk szerint a mustfokok és a savak is arra engednek következtetni, hogy jó minőségű lesz az idei bortermés.

mti / horváth mónika

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.