Távozó német alkancellár
Kedden délelőtt váratlanul lemondott Franz Müntefering német szociáldemokrata (SPD) alkancellár, munkaügyi miniszter.
Kedden délelőtt váratlanul lemondott Franz Müntefering német szociáldemokrata (SPD) alkancellár, munkaügyi miniszter. A keresztény uniópártokból (CDU-CSU) és az SPD-ből álló nagykoalíciós kormány második embere hivatalosan családi okkal indokolta a távozását (a felesége rákbeteg). Mindazonáltal a bejelentésre néhány órával azt követően került sor, hogy a koalíciós egyeztetőtanács éjszakába nyúló ülésén az SPD-nek nem sikerült elérnie, hogy a postai szolgáltatások területén vezessenek be kötelező minimálbért. Mivel január 1-jétől megszűnik a német posta kézbesítési monopóliuma, az SPD így szerette volna védeni a postai dolgozókat a dömpingbérekkel jelentkező versenytársaktól. Egy hete elvben már meg is született erről az egyezség, de a konzervatívok most visszavonulót fújtak. A "felháborodásáról és mélységes csalódottságáról" beszélő Müntefering ezek után dobta be a törülközőt. A mindig nyílt lapokkal politizáló Müntefering utódja az alkancellári székben az első hírek szerint Frank Walter Steinmeier külügyminiszter lesz.