Hivatalerősítés
Szeptembertől Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság néven közös szakmai és pénzügyi irányítás alá kerülnek az eddig a...
Szeptembertől Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság néven közös szakmai és pénzügyi irányítás alá kerülnek az eddig a regionális közigazgatási hivatalokhoz tartozó fogyasztóvédelmi szervezetek, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. A szakmai irányítás eddig is a főfelügyelőséghez tartozott ugyan, ám a közigazgatási hivatalok nem mindig szakmai alapon döntöttek, mennyi forrást biztosítanak a fogyasztóvédők munkájához. A főfelügyelőség szóvivője, Kathy Attila a HVG érdeklődésére elmondta, a jövőben szigorúbb bírságra számíthatnak a fogyasztóvédelmi törvény megszegői, amihez jogszabály-módosításra sincs szükség, mivel a büntetésnek jelenleg nincs felső határa. A kormány egyúttal döntött arról is, hogy az elmúlt évek leépítései után 2007-ben 26, 2009-ig pedig további 250 fővel bővítik az új hatóság munkatársainak a számát.