2006. december. 13. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. december. 13. 18:59 Hét nap

ÚJABB KLÓNEGÉR

A gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban (MBK) december első hetében megszületett - és azóta is jó...

A gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban (MBK) december első hetében megszületett - és azóta is jó egészségnek örvend - Kamilla, a harmadik magyar klónegér. Az első, Magyarországon klónozott egér ugyanitt, október közepén jött a világra, ám őt nevelőanyja még azelőtt felfalta, hogy nevet kapott volna. A második, Klonilla november első hetében látta meg a napvilágot (HVG, 2006. november 18.). Ő nemsokára fogamzóképes korba kerül: januárban kezdődhet a pároztatása. Klonilla és Kamilla is a petesejt közelében található és azt tápláló kumuluszsejtből vétetett, és császármetszéssel született. "Az, hogy már két klónozott állatunk van, mutatja: nem véletlenül sült el a kezünk, hanem olyan szinten áll a laboratóriumunk, hogy már nagy biztonsággal képesek vagyunk a műveletek végrehajtására" - mondta a HVG-nek Dinnyés András, az MBK kutatócsoportjának vezetője. A nemzetközi tudóscsapat a jövőben kötőszöveti, illetve embrionális őssejtekből is szeretne klónozni, nemcsak egeret, hanem nyulat is. Sertés és szarvasmarha klónozására egyelőre nincs pénzük. Abban bíznak, hogy a hazai orvosi és gyógyszerkísérleteknél hasznosíthatók lesznek a tőlük várhatóan egyre nagyobb számban kikerülő klónállatok.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.