A demokratikus ellenzék "sajátos szubkultúrájának" kulisszatitkait firtató kérdésre a múlt hét végén 65 éves korában váratlanul elhunyt Bence György filozófus (képünkön 1985-ben) még tavaly is csak annyit mondott: "Erről a korszakról, különösen a személyes dolgokról, nem szoktam írni vagy nyilatkozni. Számomra még nem jött el ennek az ideje." Személyében a szocialisták "Magyarország évtizedek óta legkiemelkedőbb filozófusát", a fiataldemokraták "a demokratikus ellenzék kimagasló alakját", a szabaddemokraták "a valahai küzdőtársat" és "a kritikai gondolkodás mesterét" gyászolják részvétnyilatkozataikban. Az 1966-ban filozófia szakon végzett Bence tudományos pályáját Lukács Györgynél és Márkus Györgynél kezdte, amely az 1972-ben Márkussal és Kis Jánossal közösen írt, Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című, nyomtatásban csak a rendszerváltás után publikált könyve miatt megrekedt. Foglalkoztatási és publikálási tilalommal sújtották, csak külföldön, majd szamizdatban jelentek meg írásai, közülük a legismertebb a Marc Rakovski álnéven 1977-ben Kis Jánossal közösen jegyzett, A szovjet típusú társadalom marxista szemmel című kötet. Az 1970-es évektől meghatározó szerepe volt az izmosodó ellenzék tevékenységében, például a Charta '77-tel való szolidaritási akcióban, és egyik szerkesztője volt a nevezetes szamizdatos Bibó-emlékkönyvnek. Politikai és tudományos rehabilitációjára csak 1990 után került sor: villámgyorsan lett egyetemi tanár, az Akadémia filozófiai bizottságának elnöke. Tanácsadói szerepet is vállalt, előbb a Petrasovits Anna-féle szociáldemokrata pártnál, később, 1994-ig Orbán Viktor Fidesz-elnök személyes konzultánsaként. Attól kezdődően független értelmiségiként volt gyakori megszólaló a médiában.