2006. június. 07. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. június. 07. 18:09 Hét nap

AZ IMF MAGYARORSZÁGRÓL

Az idei első négy hónap adatai alapján a Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy becsüli, hogy 2006-ban az államháztartás...

Az idei első négy hónap adatai alapján a Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy becsüli, hogy 2006-ban az államháztartás GDP-arányos hiánya - az uniós elszámolás szerint - eléri a 10 százalékot, ami jelentős konszolidációs lépéseket igényel. A Budapesten járt IMF-delegáció kedden publikált jelentésében úgy becsüli, hogy jövőre a deficitlefaragás mértéke a GDP 2-2,5 százaléka lehet, ennek megfelelően 3,5-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel és inflációval lehet kalkulálni. Ahhoz, hogy még a jelenlegi kormány idején a GDP 3 százalékára mérséklődjön az államháztartási hiány, ami az euró bevezetésének előzetes feltétele, 2008-ban további, a GDP 4-5 százalékának megfelelő hiánycsökkentésre lenne szükség. Az IMF szerint elsősorban kiadáscsökkentéssel kellene helyrebillenteni a költségvetési egyensúlyt, hogy ne romoljanak a hosszú távú növekedési kilátások, ezért javasolja például a lakástámogatási rendszer eltörlését. A Valutaalap szakértői a bevételek növelésére előnyben részesítik a széles körű ingatlanadó bevezetését, az értékpapírokból származó összes jövedelem, továbbá a nyugdíjak megadóztatását. A forint lebegtetésére vonatkozó IMF-javaslatot a Pénzügyminisztériumban határozottan elutasítják, a többire pedig Veres János ügyvezető pénzügyminiszter úgy reagált, hogy azokat - mások elgondolásaival együtt - figyelembe veszik a tervezett lépéseknél.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.