DRÁGULÓ VÍZUM
Az európai uniós vízumdíjak drasztikus emeléséről készül dönteni kétnapos hétvégi luxemburgi ülésén az EU...
Az európai uniós vízumdíjak drasztikus emeléséről készül dönteni kétnapos hétvégi luxemburgi ülésén az EU belügyminisztereinek tanácsa. A francia kormány kezdeményezésére a jelenleg egységesen 35 euróért kiállított schengeni vízum díját 60 euróra emelik, arra hivatkozva, hogy a biometrikus azonosító jegyek kötelező bevezetése után megnövekedtek az okmánykészítés költségei. Több tagállam, köztük Magyarország is ellenezte, hogy valamennyi, EU-n kívüli országból beutazónak egységesen emeljék fel a vízumdíjat, mondván, politikai okokból célszerű lenne kivételt tenni az EU-tagság perspektívájával kecsegtetett nyugat-balkáni országokkal. Végül lapzártánk előtt kompromisszum született: a beutazók egyes kategóriái, például a 6 éven aluli gyerekek, a diákok, a tudományos kutatók számára térítésmentesen is ki lehet majd adni a vízumot, azokkal a harmadik országokkal pedig, amelyeknek az EU perspektivikusan felkínálta a tagságot, általános könnyítésről is tárgyalásokat kezdhet az unió. Az osztrák elnökség javaslata szerint 2007 végéig kellene megállapodásra jutni az érintett országokkal, amelyek számára előfeltétel, hogy toloncegyezményt is kössenek az EU-val.