2006. január. 11. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. január. 11. 19:13 Hét nap

KENDERMAGOS ÍTÉLET

Első fokon 70 ezer forint pénzbüntetésre és további 70 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Pesti...

Első fokon 70 ezer forint pénzbüntetésre és további 70 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Juhász Pétert, a Kendermag Egyesület alelnökét. További 63 személy is rendőrségi önfeljelentést tett, mint cannabisszármazék-fogyasztó. A "kendermagosok" több akciójukkal is arra hívták fel a figyelmet, indokolt lenne a különbségtétel a függőséget kialakító, az egészséget súlyosan veszélyeztető kemény és a lágy drogok között. A rendőrség az első néhány önfeljelentővel szemben megindította a nyomozást, a későbbiekkel szemben nem, arra hivatkozva, hogy a leadott vizeletmintákat csak akkor vizsgálhatják, ha más gyanúokok alapján már eljárás indult volna. Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet elnöke szerint ez az érvelés megkérdőjelezi a diszkórazziák törvényességét, mert ott a "gyanús" fiatalokat kötelezik a vizeletvizsgálatra, s ennek alapján indítanak eljárást velük szemben. Hasonló jellegű önfeljelentést tett egy szociális munkás is, aki az úgynevezett tűcsereprogramban vesz részt - az AIDS-veszély csökkentéséért steril felszerelést juttatva drogosoknak. Jogvédő társaival annak bírói felülvizsgálatát szeretné elérni, hogy a Legfőbb Ügyészség álláspontja alapján változtattak azon a korábbi rendőrségi gyakorlaton, mely szerint a tűcserélő helyeken nem razziáznak.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.