2006. január. 04. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. január. 04. 17:06 Hét nap

POSTAI LIBERALIZÁCIÓ

Újabb területen léphetnek be piaci szolgáltatók a levélkézbesítésbe: január 1-jétől 100 grammos helyett már csak...

Újabb területen léphetnek be piaci szolgáltatók a levélkézbesítésbe: január 1-jétől 100 grammos helyett már csak legfeljebb 50 grammos levelekre van kizárólagos szolgáltatási joga a Magyar Posta Zrt.-nek. A piacosítás döntően a közepes vagy nagy borítékok kategóriáját érinti, amely eddig a Posta forgalmának 10 százalékát, bevételeinek pedig 6,5 százalékát adta. A 2009-ig még több területen monopolhelyzetben lévő állami cég egyelőre nem az áraival akar versenyezni, hiszen az 50 grammosnál nehezebb levelek kézbesítése januártól az átlagosan 1 százalékos tarifaemelésnél nagyobb mértékben, 85-ről 90 forintra drágul. A levélfeladás díja egyébként 30 grammig 50-ről 52 forintra, 50 grammig 70-ről 75 forintra, a hivatalos iraté pedig 200-ról 210 forintra emelkedik. Tomecskó Tamás szóvivő a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy a levélpiacot még 95 százalékban uraló Posta ár-érték arányban állja a versenyt az alternatív szolgáltatókkal, amelyek közül csupán Budapesten és környékén több mint hetven van bejegyezve. Ennek ellenére a cég a 2005-re várható 6,6 milliárd forintnál 3 milliárd forinttal kevesebb adózás előtti nyereségre számít 2006-ban, amit azzal magyaráz, hogy a bérköltségek gyorsabb ütemben nőnek, mint a bevételek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.