2005. november. 23. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. november. 23. 16:54 Hét nap

MERKELT BEIKTATTÁK

Kedden elfoglalta hivatalát a háború utáni Németország nyolcadik (egyben első nő) kormányfője, az 51 éves Angela Merkel.

Kedden elfoglalta hivatalát a háború utáni Németország nyolcadik (egyben első nő) kormányfője, az 51 éves Angela Merkel. A kereszténydemokrata párt (CDU) elnökét a 614 tagú parlament 397 tagja választotta kancellárrá. Ez 89-cel több ugyan a szükséges igen szavazatoknál, de 51-gyel kevesebb, mint a CDU-ból, a bajor keresztényszociális CSU-ból és a szociáldemokrata SPD-ből létrejött nagykoalíció képviselőinek a száma. Vagyis Merkel a saját frakcióiból - feltételezések szerint a vártnál rosszabb választási eredménnyel elégedetlen CDU-soktól, de elsősorban az SPD soraiból - is kapott ellenszavazatokat. Történt ez annak ellenére, hogy a távozó SPD-s Gerhard Schröder kancellár a hétfői frakcióülésen kifejezetten felkérte párttársait Merkel támogatására, s bár a szavazás titkos volt, előre bejelentette, ő is Merkelre voksol, majd ezt követően lemond parlamenti mandátumáról, s egyelőre ügyvédként folytatja pályafutását. A Merkel-kormány, amelyben nyolc szociáldemokrata, a kormányfőn és kancelláriaminiszterén kívül még négy CDU-s és két CSU-s miniszter kapott helyet, kedden délután tette le a hivatali esküt.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.