2005. szeptember. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 21. 16:51 Hét nap

ÚTÉPÍTŐK BÍRSÁGA

Csaknem 600 millió forint kartellbírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa nyolc útépítő cégre.

Csaknem 600 millió forint kartellbírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa nyolc útépítő cégre. A határozat szerint az elmarasztalt vállalkozások - az Alterra Rt., a Betonút Rt., az Egút Rt., a Hídépítő Rt., a Mélyépítő Kft., a Mota Rt., a Strabag Rt. és a Swietelsky Kft. - 2001-2002-ben a fővárosi önkormányzat által kiírt út- és műtárgy-felújítási közbeszerzési pályázatokon előzetesen felosztották egymás között, melyikük melyik tendert nyeri meg. Minderre két vállalkozás igazgatósági tagjának feljegyzései és nyilatkozatai alapján következtetett a hivatal. Bírságalapnak a 11,6 milliárd forintnyi teljes pályázati összeget tekintette a versenytanács, jóllehet jogsértést feleekkora összegű tender esetében állapított meg. Az érintett cégek mindegyike vitatja a határozatot, és bíróságon támadja meg, ahogy ez tavaly is történt a sztrádakartell esetében (HVG, 2004. július 31.), ahol öt vállalkozást - köztük a most is elmarasztalt Betonút, Egút, Hídépítő és Strabag cégeket - összesen 7 milliárd forint bírsággal sújtott a versenyhivatal.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.