2005. július. 06. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. július. 06. 16:35 Hét nap

AZ ÁSZ A KÓRHÁZAKRÓL

Működésének két éve alatt az Egészségügyi Minisztérium programirodája 520 millió forintot fordított külső szakértők...

Működésének két éve alatt az Egészségügyi Minisztérium programirodája 520 millió forintot fordított külső szakértők megbízására, ám az általuk elkészített szakmai tanulmányok nem hasznosultak - állapította meg az állami címzett és céltámogatásokkal finanszírozott kórházberuházásokat vizsgálva az Állami Számvevőszék. Ennek oka, hogy tavaly augusztusban a kormány leállította a reformtervek kidolgozását, és a minisztérium nem juttatta el az elkészült tanulmányokat az érintett szakterületekre. Az egészségügyi beruházások GDP-hez viszonyított aránya 1996-2003 között 0,46 százalékról 0,39-re, az összes beruházáshoz viszonyítva pedig 2,4-ről 2 százalékra csökkent. A vizsgált időszakban 109 önkormányzati kórház mindössze 3,4 milliárd forintot költött 57,3 milliárd forint értékű ingatlanainak felújítására. A címzett állami támogatások révén az utóbbi nyolc évben 19 kórház-rekonstrukció fejeződött be. A veszteséges kórházak reorganizációjára 3 milliárd forintot fordított a minisztérium égisze alatt 2002-ben létrehozott programiroda. A konszolidálást szolgáló összegből harminc kórház kapott támogatást, ám közülük 14 mára kisebb-nagyobb lejárt tartozásállománnyal küzd. A legtöbb tartozást, a 4,1 milliárdból 3 milliárd forintot a budapesti, a szegedi és a pécsi egyetemi klinikák halmozták fel.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.