2005. június. 29. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. június. 29. 17:08 Hét nap

IRAKI ELLENÁLLÁS

Nem az amerikai erők fogják leverni az iraki lázadókat, de segítenek olyan helyzetet teremteni, hogy az irakiak le...

Nem az amerikai erők fogják leverni az iraki lázadókat, de segítenek olyan helyzetet teremteni, hogy az irakiak le tudják gyűrni őket - közölte vasárnap egy televíziós interjúban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki szerint a gerillaharc még akár 10-12 évig is elhúzódhat. Rumsfeld elismerte, hogy a támadások egyre véresebbek. John Abizaid tábornok, a központi parancsnokság feje úgy véli, hogy jövő nyáron már az iraki hadsereg játssza majd a főszerepet a gerillák elleni harcban. Ez nem azt jelenti - tette hozzá -, hogy az amerikai katonák haza is térhetnek. E nyilatkozatok azt követően hangzottak el, hogy Dick Cheney alelnök nemrég úgy fogalmazott, az iraki ellenállók már "haláltusájukat" vívják. Amerikai katonai források szerint a gerillák hetente ugyanúgy 450-500 támadást hajtanak végre, mint egy éve, júniusban pedig 700 támadást indítottak amerikai katonák ellen, a legtöbbet a 2003-as invázió óta. A CIA egy kiszivárogtatott jelentése pedig Irakot a - külföldről is érkező - muszlim szélsőségesek új kiképzőterepének nevezte.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.